Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - Batta György: 102 óra a Keletszlovákiai Vasműben

ez az ellenszenv. Egyrészt, mert az apa szomorúan állapítja meg, hogy az ő gyermekkora nem biztosított ilyen lehetőségeket, másrészt azért, mert aki sohasem tanult át éjszakákat, bajosan tudja elképzelni, hogy az energiát a szellemi munka is felemésztheti. Az idősebb emberek nagy része rezignált. A mérnökök ettől függetlenül jelen vannak a gyárban, és tevékenykednek. Érdekes, milyen kevés a technikus és a mérnök, tehát két különböző végzettségű szakember világképe között a különbség. Egyedül a szakmai műveltségben vannak jelentős eltérések, de megbizonyosodni erről sem volt alkalmam. S. K. magyar ipariskolát végzett, majd szlovák nyelvű főiskolán tanult, sőt az utolsó évfolyamot csehül végezte. Prágába ment szakosításra. Ő a mérnök szemével néz egy-két gyári problémát. Mindenekelőtt a közlekedésről esik szó:

— „Hihetetlen, hogy egy ilyen korszerű és ekkora beruházással épülő üzemben ilyen otrombán oldják meg a közlekedést. Az alkalmazottak kilencven százaléka Kassán lakik. A gyár néhány kilométerre van lakóhelyüktől. Építettek hát úgynevezett gyorsvasutat, amelynek az volna a hivatása, hogy a lehető leggyorsabban munkába, és a munkából hazaszállítsa a dolgozókat. Technikai szempontból azonban a tervezők a lehető legrosszabb megoldást választották. A vasút csupa kanyar, csupa fékezés, csupa emelkedő. Egy merész megoldással elérhették holna, hogy tíz perc alatt hazajut a munkás, a mérnök, technikus. így szűkén számítva is félóra kell hozzá. Nem beszélve arról, hogy örökös a tolakodás, tülekedés. Ha egy külföldi szakember megtekintené a „gyorsvasutat“, azt hiszem, elmosolyodna, és csak azért nem kacagna hangosan, mert illetlenségnek tartaná.

Eddig a szakszerű vallomás. S a másik:

— Nagyon sokan kedvvel, örömmel végeztük tanulmányainkat. Azt hittük, ha az iskolában alaposan felkészülünk a munkára, nem érhet bennünket baj. A felkészüléssel nem is volt baj, a tragédia ott kezdődik, hogy merőben más típusú munkát végzünk, mint amire az iskolában felkészítettek bennünket. A mérnöki diploma tehát csak any- nyit ér, hogy magasabb fizetési kategóriába osztanak be bennünket. Alig jöttünk ide, máris elő kellett vennünk a szakkönyveket, hogy a merőben más munkát is el tudjuk végezni. Az állam természetesen veszt az ilyesmin, mert időbe telik, amíg az ember begyakorolja magát az új, szokatlan munkahelyen.

Élénken emlékszem én is az Élet és Irodalom egyik cikkére, amely azt bizonyította: Magyarország végzett mérnökei közül csak harminc százalék mondhatja magát szerencsésnek. Ennyi kerül ugyanis oda, ahová szakképesítése szerint jutnia kell. A többira ugyanaz a sors vár, mint S. K. mérnökre, a Vasmű alkalmazottjára. Nehéz a vasgyári mérnök portréját megrajzolni. Érdeklődési köre, mint a technikusé. Néhányan csak a szakma rabjai, semmi más nem érdekli őket. Az ember nehezen tudja elképzelni, hogy valaha főiskolát végeztek, ott ültek az előadásokon, ott mozogtak a nagyváros eseményei, színházai, filmszínházai, emberei között. A főiskolát végzett szakemberek zöme kocsira spórol. Szövetkezeti lakást aránylag kevesen vesznek, mert a gyár új lakótelepet épített nekik. A telepről csak annyit, hogy néhány lakás már most, az átadás után alig három-négy évvel, siralmas állapotban áll. Ki ennek az oka? Elsősorban a barbár lakó, másodsorban a közepes munkát végzett építőipari vállalat, és nem utolsó sorban a karbantartó közegek. Penészedik a fal, kosz, piszok mindenütt, és romlik minden, aminek csak egy kis esélye is van a romlásra. Főleg a legényszállás siralmas. A mérnöklakások aránylag szépek és tiszták. Az „aránylag“ nem mindig az ő hibájuk, mert a legtöbb esetben a feleség is dolgozik, és a lakással nincs idő törődni.

S. K. huszonhat éves, nős, szép kisfia van. Valaha kiváló sportoló volt, válogatott, fél Európát beutazta. Már két éve nem jár edzésre, két éve nem indul sem hazai, sem nemzetközi versenyen. Miért?

— A vívás nem foci, nem jégkorong. Nincs rá pénze az egyesületnek. Amikor ide kerültem, rádöbbentem, hogy az aktív sportolásnak vége. Beosztásom nem engedi meg, hogy edzésekre, versenyekre járjak. A focistákkal, jégkorongozókkal más a helyzet, így aztán, szomorú szívvel, de abbahagytam. Ha időm engedi, elugrom a tornaterembe, kosarazok egy kicsit, de az kevés.

Néhány nappal ezelőtt súlyos szerencsétlenség történt az egyik nagyolvasztónál.

Két ember életét vesztette, meggondolatlanság. Milliós kár. Tömören így írnám le az esetet: egy segédmunkás, aki épp abban az időben szagolgatott bele a szakma rejtelmeibe, felügyelet nélkül maradt. Olyan munkát akart elvégezni, ami a tudását meghaladta: a szabálytalanul vezérelt villanymotor kibillentette a nyersvassal teli konver-