Irodalmi Szemle, 1966

1966/7 - FIGYELŐ - Szalatnai Rezső: Írás és szolgálat (Turczel Lajos könyve)

kor, mikor bezárulnak az ajtók, kinyílnak a könyvek."

Az emberiség története csupa könny, csupa vér, csupa nyomorúság, jegyzi fel egy hónappal később, és ez a megállapítás szokványos volna, nem rendítene meg, ha nem fűzné hozzá: ha a költők, az írók mindig csak koruk képét akarták volna tükrözni, s nem tudtak volna messzebb nézni, látni az „aktuálisnál“, akkor nem volna irodalom.

A vallomások 1942. május 12-én megszakadtak. írás közben lepik meg a gárdisták, másnap elássák a naplót. Ezt a bejegyzést akkor írta, amikor a naplót kiásta a földből.

1942 áprilisában A halott József Attilához című versében azt kesergi, hogy hozzá e föld halálában sem lesz édes, csak mostoha, és nem talál itt haza soha. Ügy érzem, a messzi idegembe szakadt költőnő ezzel a naplójával visszajutott közénk és hazatalált.

Egri Viktor

Turczel Lajos: írás és szolgálat

Turczel Lajos írásműveit régóta figyelem és számontartom. A kritika és irodalomtörténeti arckép éppen olyan szerves része az irodalomnak, mint a vers és a próza. Találóan írja Turczel Lajos könyve utolsó írásában, hogy nem a kritika szüli az irodalmat, hanem az irodalom a kritikát. A kritikus önérzete az irodalmi élet kitűnő vérkeringésének jele. A szlovákiai magyar kritikus óvatoskodás és elfogultság nélkül közeledik a szlovákiai magyar írókhoz. Közvetlen közelből tudja szemlélni munkásságukat, köztük él, de bármely pillanatban hivatástudattal föléjük tud helyezkedni, hogy jobban lássa őket. Tudja, hogy a kritika nehéz és kényes munka, de annál szükségesebb. Fábry Zoltán és Sas Andor tanítványa éppoly komoly szeretettel, aggodalommal és igazság-kereséssel tájékozódik könyvek és arcok között, mint mesterei. Kemény és határozott jellem, tűnődő alkat, realista és logikus fő, stílusa higgadt, szinte racionalista jellegű s puritán, de ahol örömét leli a szép írásban, menten jellemzői és hasonlatai támadnak: „A kritikus mosolya is fényes lesz és örömkarikák gurulnak ki a szeméből, ha a versben ilyeneket olvas" — írja egyhelyütt, s ez éppoly jellemző rá, mint az, hogy nem dogmatikus híve a regionalizmusnak, s a szlovákiai magyar könyveket szívesen arra az egyetlen mérlegre helyezné, amely minden magyar mű súlyát jelzi, s származása miatt nem óhajt kedvezni semmi életre nem való írásműnek, csak azért, mert Pozsonyban nyomták.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem ragaszkodik a szlovákiai magyar hagyományokhoz, a helyi színek szépségéhez és erejéhez, sőt azon van, hogy felszínre hozzon mindent, ami érték a helyi múltból. Inkább kevesellam, mint sokallom azt, amit Turczel Lajos, a fiatalabb nemzedék tagja, erről a múltról tud. Könyvének éppen a bevezető része — A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődési feltételei 1945 előtt és után című irodalom- történeti vázlata — az, amely a tudat-kiesés, tehát a valódi adat-szolgálat és historikus szemlélet hiányait árulja el. Ez a hiány nem is egyéni. A szlovákiai magyar irodalom Fábry Zoltán által Harmadvirágzásnak elkeresztelt korszaka olyan talajpusztítás után keletkezett, amelyben szétszakadtak a természetes kapcsolatok és összefüggések az előbbi korszakkal. A szlovákiai magyar irodalom harmadik stációja úgy indult el, mintha semmi se lett volna előtte, vagy csak sematikus nevek és jelenségek, melyek közt a száraz kóró is rózsaszámba megy. Minden írás a külsőből eredt, semmi sem érkezett belülről, az emlékezetből, a már kialakított szellemi közösségből. Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt az első — didaktikai jellegű — irodalomtörténeti összeállításban, mely Csanda Sándor jóvoltából a szemem elé került, még a neveinket is kiforgatva, tetszés szerinti keresztnevekkel összeragasztva közölték. Abbahagytam a lapozást, elszégyel- tem magam, hogy ilyesmi lehetséges kritika és irodalomtörténet címén.

Egy esetben a szóbanforgó tanulmánykötet írója is sajnálatos módon rosszul tudja irodalmunk történetét a két háború közti korszakban. Hamis az a politikai felhang is, amely- lyel mondanivalóját kezdi és futtatja. A szlovákiai magyar irodalom gazdagabb volt annál a képnél, melyet itt Turczel Lajos fest. A „szlovákiai magyar nyelvű kommunista és demokratikus lapok" száma jóval több volt háromnál. A két magyar polgári párt prágai és