Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Vlado Gotovac: Versek
Vlado Gotovac az első meditáció (A „Visszhang“ c. poémából) A szív jelen van de csak múlt gyanánt A vers már csupán egy habozó kérdés A költők félénkségből élnek A fény megvan de hője nincs Többé nem mentjük amit emlegettünk Mert a szavak már csak használhatók Gátra kéne vinni a verseket A szív után hiábavaló a számtan Amit kiszámíthatsz azt túl is élheted Minden fondorlatot fölbecsülsz s megfizetsz Van ki csak búsul de ez nem győzelem Árnyak társaságában nem illik halálon győzni A felújított mesék színházba valók Csak a valódi élet ment a múlandóságtól Dőreség volna ennyi mindent elviselni egyetlen kilátásért Vagy szerelmet keresni az igazság fölött Ma már a vers nem hódítás Mi reménykedünk s ez nem árulja el az életet A vers sorsa mind hasonlóbb a miénkhez Dalolni nem több mint élni De a vers mellett sem szólnak kisebb érvek Mert a vers nem puszta kép sem elsorvasztott élet Ma is benne van minden a veszteséget az élet jegyzi A versben csak a várakozás maradt Mintha minden a szívvel történt volna Értelmesen beszélünk a versekről Mert csak így látszik mennyire szeretjük őket S hogy ebből a tudásból másra is telne De mi nem félünk a verstől mert nem félünk az élettől Nem fenyegetőzünk és nem búsulunk Mert nem akarunk győzelmet se védelmet Mert az élet útja és a vers útja Ugyanazt veszítette el ugyanazzal marad fenn A verssel most a sorsot romboljuk És minden verssel vers hullik szét Hogy megnyugodjanak akik még nem tudnak Szív nélkül dolgozni se meghalni (Ford.: Ács Károly)
