Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Slavko Mihalic: Versek
Slavko Mihalič közelgő vihar Nézd azokat a felhőket, Vera, miért hallgatsz? Nem vagyok, bizisten nem vagyok állat, de mindjárt esik. Milyen hirtelenül lehűlt! Messze vagyunk a várostól. Rendben van, Vera, sohasem fogom elfeledni, amit ajándékoztál. Most már egyek vagyunk, mire való a beszéd. A sárga felhők rendszerint jégesőt hoznak Már minden néma, a tücsök és a búza is Ám ha úgy akarod, maradhatunk. Téged féltelek, nekem mindegy. A villámok veszélyesek a mezőn. És mi most a legmagasabbak vagyunk (és olyan átkozottul egyedül) Estére sok földműves jajveszékel a kalászból kivert szemekért. Nem tudnék beleegyezni, hogy ennyire függjek a változásoktól. Vera, ne sírj, ezek csak az idegek. Azok is érzik a vihart. Azt mondom neked, hogy az élet mindenben sokkal egyszerűbb. Ni csak az első cseppek, mindjárt kezdődik a haddelhadd. Gombold be a ruhád, nézd csak a virág is bezárul. Nem tudnám begbocsátani magamnak, ha valami bajod történne. Persze hogy szent marad emlékezetemben ez a hely! Kérlek gyorsabban lépj és ne tekintgess hátra. (Ford.: Fehér Kálmán) az ember anyja sem farkasszuka, sem nőstényoroszlán Az ifjú harcosok fölkeltek a sírból Vidáman; emlékeik lent maradtak a földben, Házuk küszöbén az anyjuk várja őket, S kezükbe nyomja ugyanazokat a bombákat, puskákat, késeket. Senki se próbáljon megbocsátani az anyáknak, Amiért még mindig nem rombolták le a fegyverraktárakat. Ők, úgy látszik, többre tartják a szentek dicsőségét, Miközben a fiaik elhullnak a csatatereken. Ha anya volnék, tudom mit tennék, De mire való a siránkozás, ha egyszer az ember anyja nem farkasszuka, sem nőstény oroszlán. Kedvesebb neki a nászágy A kölykeinél. (Ford.: Ács Károly)
