Irodalmi Szemle, 1966
1966/6 - Simor—Ivanj S.: A humorista halála
az üzemi nagygyűlésen javaslatot terjeszt elő a konzerv minőségének a megjavítására. A humorista közelebb húzta az éjjeliszekrényt a lavórhoz, és írni kezdett. A mese' a rókáról szólt, amely tudva, hogy a farkais titokban az ő feleségét látogatja, bosszúból egy bolondgombával ízesített babkonzervet csempészett vetélytársa vackába. Csakhogy az ordas nem szerette a babot, s a konzervet merő kedvességből — és egy újabb pásztoróra reményében — elvitte ajándékul rókánénak. így aztán másnap ebédkor a irókaférj a maga kotyvasztotta konzervtől bolondult meg. Amikor elkészült, a humorista lassú egymásutánban háromszor fölolvasta magának a mesét, majd szó nélkül összetépte, és belegyömöszölte az üres konzervdobozba. A gyermekrovat nem foglalkozhat szerelmi kalandokkal. Bekapcsolta kis rádióját, és új ihletre várva tovább áztatta lábán a bütyköket. A víz közben egészen kihűlt, a humorista szabályosan fázott az ágy szélén a lenge hálóingben, meg kéne törülköznie. De amíg nem jött az ihlet, még mindig melegítette a remény odabent, hogy hátha ... És akkor a rádióból valami mondatfoszlány csapta meg a fülét, valami név, vagy hasonló. A humorista most olyan izgalmat érzett, mint még tán soha. Remegés futott át a testén, mindkét lábát kikapta a vízből, a kezéből kiesett a papír és a toll, ujjait széttárta, úgy ült ott az ágy szélén, félig a levegőben, a lavór fölött, vagy háromnegyed percig. Aztán törülni kezdte a lábát. Még volt rá érkezése, hogy a fekete foltot kimossa a körme mögül, pedig agyában micsoda gondolatok kergetőztek immár! Magára kapta a nadrágot, kiöntötte a lavórból a vizet, aztán leült, és írt, és írt. Tele volt témával. „A patakban két gyermek fürdött: egy fiú, meg egy leány.“ — így kezdődött a regény, de ebből csak két oldalt írt le, éppen csak az indítást, mivel félt, hogy közben a többi kimegy a fejéből. Majd a vers első szakaszát vetette papírra: „Útrakelünk. Megyünk a dőzsbe, trágya-szagba, örök-idősbe, száz karvaly-orrú kapcabetyár.“ Az operából csupán a leitmotívumot írta le („papapapia, papapapia, papapia-pia- pia-pia-pipapá ...“), s a lelke már új témák fölött száguldott, az agya ontotta a gondolatokat, s a keze csak írt, csak írt. Éjféltájt eszébe jutott a találka, amit ma estére beszélt meg Annával. Vajon eljött-e Anna? Ha igen, hogyan fogja magát előtte kimenteni? S ha nem jött el, vajon bevall- ja-e? Milyen jó lett volna meglesni. Becstelenség lett volna! így jobb. Egyáltalán: ez az ideális kapcsolat egy író és egy nő közt. ő nem látja Anna esetleges hűtlenségét, Anna nem látja az ő bütykeit, a kiábrándulás veszélye tehát ki van zárva. Anna testi jelen- 'éte nem zavarja, nyugodtan írhat, Anna a lelkében él, a múzsája, nem a szeretője. Hajnal felé kissé elálmosodott, akkor elolvasta a drámatervezetet, a krokit, a novellát, a verset és a regény indítást, mindent, amit tegnap dél óta leírt. Már a drámaterv olvasása közben rosszullét környékezte (egy köztársasági elnök fiáról szólt, aki apja korai halálán tűnődve gyanúba keverte az anyját, mert az nem1 sokkal férje halála után feleségül ment az új elnökhöz, aki egyébként a sógora volt stb.), s a további műfajoknál még inkább erősbödött az az érzése, hogy mindezt már olvasta valahol. Aztán a nap első sugarai elűzték szeméből az álmot, ismét a Nobel-díjra gondolt, arra, hogy nagy író lesz, olyan, aki az élettel tart szoros kapcsolatot. Lelki szemei előtt fölvillant a lány arca, amint a polcról épp emeli le a konzervet, és odaszól a kollégájának: — Bilibül bab. A humorista ekkor már erősen tüsszögött a lenge hálóingben, s bár nadrág is volt rajta, érezte, hogy lázas. Örült, hogy nem ment el a megbeszélt találkára: a lány is elkapta volna tőle a náthát, örült, hogy nem láthatta a lány csalfaságát, örült a No- bel-díjnak. Öt-tíz-tizenöt év múlva biztos neki ítélik oda. Akkor majd Annáé lesz a pénz, reá hagyja végrendeletül. Hadd lássa a lány, kivel volt dolga. A humorista kabátot húzott magára, aztán megint az asztalhoz ülve megírta a bab- konzerv és Anna történetét, ahogy itt előadtam. Akkor valaki csöngetett az ajtón. — Anna! susogta maga elé a humorista, de amikor az órájára nézett, tudta, hogy téved: tíz óra elmúlt, s a lánynak már rég az üzletben volt a helye.
