Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - FIGYELŐ - Jaroslava Pašiaková: Az ember tragédiája szlovákul — harmadszor
_ , , Az ember tragediaia Jaroslava Pasiakova m , . , szlovákul — harmadszor Egy vékonyka könyv, Az ember tragédiájának legújabb szlovák fordítása fekszik előttünk. (Tatran 1966. Fordította és az utószót írta Ctibor Štítnický.) Az a tény, hogy Hviezdoslav (1905) és Beniak (1950) munkái után ez már harmadik szlovák fordítása a műnek — jelzi jelentőségét és értelmét a szlovák kultúréletben. Ezzel a kérdéssel egyébként Radó György néhány Madách-tanulmányában részletesen foglalkozik. Pontos filológiai módszerrel összehasonlítja a Tragédia európai fordításait. Éppen ezért írásunkban ezúttal kizárólag annak a ténynek az elemzésére szorítkozunk, hogy megszületett a Tragédia harmadik szlovák fordítása. Mindhárom esetben a kor élvonalbeli, szlovákul s magyarul egyaránt kitűnően tudó szlovák írói vállalkoztak erre a költői tettre. Az ember tragédiája nem „passé“, s nem is lesz az soha, míg ember él a földön. S csak érthető, hogy minden kor érzékeny s a világ dolgaira élénken reagáló költői-fordítói úgy közelednek hozzá, mint az emberi lét régi, de örökké felfedetlen titkához. S teszik ezt olyan érzéssel, mint amilyenről Ctibor Štítnický vall utószavában: „Ügy közeledtem hozzá (a műhöz, J. P.), olyan aggodalommal és trémával, ahogy az ember a monumentalitáshoz szokott közeledni". Figyeljük hát, hogy birkóznak meg ezzel a nehéz feladattal a szlovák művelődés három fejlődési időszakának jeles képviselői. Nem hisszük (Radó Györggyel ellentétben), hogy Hviezdoslav és Beniak fordításai csak szókészletükben, szóhasználatukban különböznek egymástól. Ügy tűnik, hogy sokkal inkább abban, hogy mindkét költő más-más alkat, fordítónak is, költőnek is. Hviezdoslav itt se tagadja meg epikusi mivoltát — több Madách-szakértő rámutatott, hogy Hviezdoslav Madách szövegét nem egy esetben minőségileg s mennyiségileg is gazdagította — Beniak pedig mint született lírikus és meditatív- költő-típus Madách szövegét ilyen irányban mélyítette, a műnek ezt a dimenzióját hangsúlyozta, és fordítását is ennek rendelte alá, illetve ehhez alakította. Kétségtelen tehát, hogy így a madáchi mű eredeti, sajátos drá- maisága s egyfajta stílusgörcsössége, de ugyanakkor átütő ereje — amely hellyel, különösen Adám és Lucifer párbeszédeiben a legösszetettebb gondolatokat is lakonikus rövidséggel fejezi ki — mindkét esetben elveszett. A stilizációnak ezt a formáját, amely éppen Madách eredeti kifejezési formája, tiszteletben tartotta, mint ismeretes — a Tragédia első magyar kiigazítója, a magyar szó nagy mestere — Arany János is. Štítnický fordítása a régi szlovák fordításokkal összevetve aktuálisan és elevenen hat. Néhány szembetűnő példán bemutatjuk, hogy nemcsak a nyelv, hanem elsősorban az ember Madách által már száz évvel ezelőtt nagy szuggesztivitással kifejezett filozófiájának különféle értelmezése és aktualizálása vezette a három szlovák fordítót az eltérő interpretációkhoz, különösen azokon a helyeken, ahol az eredeti is többfajta magyarázásra ad alkalmat. A kort és annak gondolkodásmódját, a mai ember problémáit, a jelen égető kérdéseit ugyanis a múlt klasszikus műveiben is fel lehet fedezni. Az ember tragédiájának esetében az aktualizálás örök lehetősége különösen jelentős és tragikus. Hasonlítsuk össze az Angyalok karából a következő részeket: Hviezdoslav: „Tam kolísky svetov v sivých hmlách, tu rakvy stlievajúcich upomienkou pre márnivých, V pozdvih mysľou klesajúcich ...“ (Hviezdoslavove sobrané spisy básnické zv. XV, 1942, 134. o.) Beniak: „Tam sú svety vajatania, tu rakev za zaniknutých memento pre márnivosti a vzpruha pre oslabnutých ...“ (1950, Spolok Sv. Vojtecha, 6. o.) Štítnický: „Tam svety sú, čo rodia sa, tu smrť, čo všetko skosila, tam výstraha pre márnivých, tu pre zúfalých posila.“ (Tatran, Bratislava 1966, 8. o.) Ha ezt a három szlovák változatot összevetjük az eredeti szöveggel, két dolgot veszünk észre: egyrészt a szlovák költői nyelv követelményeinek megfelelően mindhárom esetben szükséges volt a belső metrikai át
