Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - FIGYELŐ - Tolvaj Bertalan: Dőlt vitorla (Illyés Gyula új versei)

Tolvaj Bertalan Dőlt vitorla (Illyés Gyula új versei)

A címadó vers teljes közlésével kezdem Illyés Gyula legújabb verskötetének bemutatását, mert hisz a címadás sohasem véletlen- szerű, Illyésnél pedig különösképpen nem az. Költői pályájának egy-egy szakaszára rendkívül jellemzőek kötetcímei. Elég csak néhányra utalnom: Nehéz föld (1928), Külön világban (1939), Szembenézve (1943), Könny közt remény (1952), Kézfogások (1956), és a legújabb, a Dőlt vitorla:

Recseg, a rúd, a hosszú vitorlarúd, kaszálja szinte a habot, míg a bárka — fut!

Árboc s vitorla, nézd, előre mikor repül leg győztesebben? Amikor legmélyebbre dűl!

A vitorlázók egyike, a versből kiérezhetően, a költő maga.

Az öregedő Adynál a hajó képzete más víziókat váltott ki, a Az utolsó hajókba már nem tudjuk odaképzelni a költőt:

... két hajó szeli még küzdve,

Lesve és űzve

Egymást tépett lobogókkal: a fáradt Félelem s a hetyke utálat.

Illyés hajója is recseg, de korántsem „eladó“ (mint Adyé), rúdja megdől, de nem törött, s nem törik, hisz épp azért repül győztesen, mert mélyre dűl. Száguldhat is, mert lobogója nem' tépett, s mert evezőse (és itt Adyval rokon) az Oj vizeken járó Adyvalnem lett „a szürkék hegedőse“. Itt találkozik a két nagy költő szimbólumalkotó képzelete, s az élet összegező vallomásának módja is.

Illyés tehát ott ül a hajóban, hatvanon túl is erőteljesen, s — ahogy azt már Garai Gábor megjegyezte — korántsem passzív utazóként, hanem ő maga kezeli a kormányt s a vitorlát is. És ez igen lényeges körülmény: olyan vonás, amely végigvonul egész eddigi költészetén, s ezen az új köteten is. Ez jellemző a mai Illyés egész emberi-írói tartására, attitűdjére. Csak ebből a nézőszögből érthetjük meg új kötetét is.

Egyik előbbi kötetében, a Kézfogásokban találjuk ennek a versnek, s ezen keresztül a

kötetnek egy hasonló, de még pontosabb allegóriájú párját, A szil s a szél-1. A nyári őrjöngő vihar képtelennek bizonyult akár egyetlen levélkét is letépni az öreg szilről. De:

Elült a szél s a büszke szil úgy állt: legyőzte — mindörökre! — a halált.

S hat hét múlva egy őszi szellő szóra minden levelét önként sárba szórta.

Nem véletlen, hogy a múlt év őszén Kamii Bednár és Ladislav Hradský fordításában csehül megjelent Illyés-válogatás is ezt a címet viseli (Jilm a vítr). A Dőlt vitorla így méltó folytatása A szil s a szél-nek, de több is annál, legalább annyival, amennyivel a Dőlt vitorla több Illyés minden előző köteténél.

A csehszlovákiai magyar olvasó számára nem lesz érdektelen, ha — Illyés és költészete mélyebb megértése s megismerése végett — utalok néhány magyarországi visszhangra, a kötet ottani fogadtatására.

„Ritka képesség az övé: remekművé válik minden a keze alatt“ — írja Faragó Vilmos az Élet és Irodalomban. „Minden mozdulata teremtés ... A költészet szélső határa így válik Illyésnél a költészet felső határává is. Senki sincs ma nálunk, aki olyan halálos biztonsággal érné el, minden karnyújtással e határt, mint ő."

Ugyanez az irodalmi lap, felállítván az 1965- ös esztendő költészeti mérlegét, „ragyogó teljesítménynek“ minősíti Illyés Gyulának ezt a kötetét, s hozzáfűzi: „Illyés Gyula utánozhatatlan-egyéni prózaversekkel és az eszköz- telen egyszerűség végső-tiszta példáival lepte meg az olvasót.”

Garai Gábor összegező véleménye a Nép- szabadságból: „Az alkotókedv kimeríthetetlen ereje, a mindent megéneklés vágya és a mesterségbeli jártasság költői mindentudása jellemzi a Dőlt vitorlát.“

Mindehhez — elismerésként — annyit fűzhetek hozzá: okosan tette a Tatran Könyvkiadó magyar szerkesztősége, hogy a kötetet besorolta a Versbarátok Köre tag illetménysorozatába. Vitathatatlanul ez a tavalyi négy kötet legértékesebbje.

A csehszlovákiai magyar olvasónak, főként a hazai magyar költészettel összevetve, Illyés rendkívüli formagazdagsága tűnik fel. Tömören talán azt mondhatnánk: ahány vers, annyi