Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - FIGYELŐ - Géczi Lajos: Egri Viktor: Ilona

fogalomnál — munkakerülő rétegéről. Nincs alkalma a részletes elemzésre, minden ok és okozat beható vizsgálatára. Meg kell elégednie egy-egy lényeges kérdés megvilágításával, ala­pos boncolgatásával. E műben az író azonban mintha többre vállalkozott volna. Az otthonából megszökött diáklány rövid kalandjának mesélése folyamán nem kisebb kérdésekbe ütközünk, mint az elidegenedés, a halálfélelem, az értelmiségi szülők konzervatizmusa gyermekük pályavá­lasztása tekintetében, ifjúságunk kalandvágya, a családi kötelékek fellazulása, a serdülőkorúak nevelésével való nemtörődömség, közbiztonsági szerveink túlzott humanizmusa a huligánokkal szemben —, hogy csak a lényegesebbeket említsem. Az író nyilván a banda fiatal tagjaival akart bennünket közelebbről megismertetni, azért tartatta szükségesnek e néhány, a fiatalság között világméretben jelentkező, jobban mond­va létező jelenséget felvillantani. Azonban ha már fölvetette például az elidegenedés prob­lémáját, mi több, Ilonával mondatja el, azt nem lehet ilyen simán elintézni: „Nem látta az elidegenedés mélyebb okát, csak érezte, hogy valami mérgező, rontó elem van jelen, ami könyörtelenül félrecsavar, kiforgat és de­formál minden egészségest, szüli a betege!, a kalandvágyat — pótlásul valami elmaradtért, a mi világunkban elérhetetlenért." Csak csodálkozunk azon, hogy egy bajba ju­tott tizenhét éves lány mi mindent meg nem érez, s máris újabb meglepetések következnek. A lány azt is kitalálja, hogy a vele társalgó fiúban nyilván a halálfélelem idézheti elő az idegenkedést. Föltevését a fiú igazolja is: „Azért megeshet, hogy egy atombomba esik a fejünkre — tette hozzá. — Téged talán nem ráz ki a hideg, ha olvasol róla? Gürizel, nyakadba veszed az igát, aztán jön egy bom­ba, készre csinál. Téged, mindent, az egész világot." Elidegenedés, halálfélelem sűrítve néhány sorban. Nézzük tovább! Tucskó, a banda kövér tagja, értelmiségi szülők gyermeke. Hugó röviden el­mondja, miért került a bandába: „Orvost akarnak csinálni belőle (már mint a szülők), és ő, fajankó, szerelmes azokba az ostoba gépekbe... Miért nem hagyták úgy élni, ahogy akar? Ez a szülői szeretet? Miért akarnak nyakkendós majmot belőle, amikor kezeslábas­ban szeret mászkálni... Látod, ez kergette Császárhoz..." Elgondolkodtató, hogy a szülők nem engedik fiúkat a gépekhez, a galeribe igen ... A legnagyobb homály a banda fejét, Császárt veszi körül. Mindjárt a regény elején találko­zunk vele, éppen akkor jött ki a börtönből. Cinikus, mindenre elszánt, társaitól vasfegyel­met követelő vagány. De egy pillanatra az ő arcán is „gyerekes lágyság ömlött el“, — amikor Zvara felügyelő apját említi. Megtud­juk, hogy Császár apja rendes ember, félti a fiát, a fiú is szereti őt, azonban mostohája miatt nem megy vissza hozzá. Inkább galeri- vezér lesz. Vajon miért? A regény Ilona sorsán kívül általában a banda három tagjának a bemutatásával fog-, lalkozik legtöbbet. De létezésük mintha nem lenne elég meggyőző. Kissé komikusán hat a minduntalan öklét emelgető és főnöke szavait szajkózó Tucskó, aki mellesleg szereti a gépe­ket, szívesen dolgozna, — ehelyett a bandával csatangol. Hugó gyakorta az iskolába való visszatérésén töpreng, sötéten bámulja Csá­szárt, szeretne tőle megszabadulni, de této­vázik. Akárcsak Ilona. Hiszen még egyikük sem követett el olyasmit, ami esetleg végleg elvágta volna előttük a társadalmunkba vissza­vezető utat. Kisebb lopás, illetve bűnrészesség a lopásban: egyelőre ennyi a vétkük. De égeti, marcangolja őket a bűntudat ezért is. Miért nem menekülnek hát? Láttuk, hogy Ilona és Hugó az átlagosnál értelmesebb is. Képesek elvont következtetéseik leszűrésére a fiatalság magatartását illetően. Miért nem képesek ak­kor addig a következtetésig eljutni, hogy mögöttük sokkal hatalmasabb erők állanak a Császárénál? Ilonát védné az üzem, Hugót az iskola, mindkettőjüket az egész társadalom. Az embernek az az érzése, hogy ezek „szándé­kosan csinált“ galeritagok. Szeretnék néhány szót ejteni a regény nyel­véről is. Tudom, hogy a huligánok nem törőd­nek a választékos beszéddel. Sőt! Talán még hencegnek is zsargonjukkal. Azonban bocsás­son meg az író, az ehhez hasonló mondatok olvastán, mint: „Dilis lehet a krapek, fél­angolosra sült, absztrakt hülye, de előled elszippantja az ájert“, — akaratlanul Kolozs­vári Grandpierre Emil paródiája, „A fekete bula“ jut eszembe. Ügy tűnik, mintha maga az író élvezné a legjobban ezeket az „ízes“ dialógusokat. Mindent összevetve: Egri Viktor kisregénye sikerült alkotás. Ilona sorsa aggódást, részvé­tet kelt az olvasóban. Fiatalok és idősebbek megjegyzései, szavai alapján állítom mindezt: tetszett a regény! A szokásos „csak a befeje­zés nem jó“-n kívül az újságolvasók elégedet­tek, másfél hónapig kellemesen szórakoztak. Várjuk a folytatást!

Next

/
Thumbnails
Contents