Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - FOLYÓIRATSZEMLE - Koncsol László: A szexualitás az érdeklődés középpontjában (Plamen)
értéktől: a szerelemtől. „A prostitúciót az ember természetes hajlamaival és szükségleteivel is lehet magyarázni, de elsősorban mint az emberiség kulturális művének rombolóját kellene lelepleznünk és megítélnünk. A szerelem a nemi élet történelmileg keletkezett kulturális és érzelmi felépítménye, és csak ezen a színvonalon teremti újra az ember a maga lényegét, és tér vissza önmagához. Ha az ember megfosztja a szerelmet általános érvényű történelmileg elért kulturális fokától, egy illuziórikus •„természeti“ szabadság szférájába jut, amelyből kisebb vagy nagyobb intenzitással keresi a visszatérést a kulturális értékek világába." Zdena Vasiljevová a mai Japán szerelmi életét mutatja be, helyesebben szólva azt elemzi, milyen formában kötik a házasságokat Japánban. A mai Japán a házasságkötések két módját ismeri: a szerelmi házasságot (ez megfelel az európai értelemben vett házasságkötésnek) és az ún. miai alapján létrejött házasságot, amelyet egy harmadik személy közvetít. A mai erkölcsi felfogás szerint mindkét mód egyenértékű, s egyik sem csökkenti a házasság értékét. Meg kell azonban különböztetünk a miai háború utáni formáját a háború előttitől. A miai maga a japán hagyományokban gyökerezik, és történelmileg szorosan összefügg az idősebbek tiszteletével, s ezért a nemzedéki konfliktus nem összpontosult olyan erősen a házasság problémájára, mint Európában. Ma a miai liberalizálódott, felszabadult egy sor kötöttség alól. Amíg azelőtt csupán a jegyesek bemutatkozására szorítkozott, és a jegyesek aligha bonthatták fel a rájuk kényszerített köteléket, ma csak a két jelölt találkozását értik alatta, és a jelöltek minden következmény nélkül visszautasíthatják a közeledést. Közvetítő személy lehet barát, munkatárs, főnök, volt tanító vagy bárki más, aki a létrejött házasságért kezességet vállal. Bár a háború utáni időkben történtek kísérletek, hogy a miait felszámolják, a japán társadalom — ebben a változott, szabadabb formában — visz- szatért hozzá, mert a tapasztalatok szerint alig van más módjuk a japán fiataloknak az ismerkedésre. Japánban nincsenek európai értelemben vett szórakozóhelyek, a civilizáció mai foka mellett nincs az embereknek idejük arra, hogy keressék egymással a kapcsolatot, teljes az izoláció, a magány. A válás pedig sokkal nehezebb a miai révén kötött házasságok esetében, mert míg a szerelmi házasságok mögött nem áll támaszként senki, addig a miai szilárdságát a házasfelek családja, rokonsága és a közvetítő maga is védelmezi, teljes személyi, családi vagy hivatali tekintélyével. A család főleg azért, mert a házasság nem is annyira a két fiatal, inkább a két család közt jön létre (így is szokták a szertartásban kihirdetni). A japán társadalom is érzi azonban a miaiból eredő problémák súlyosságát, és igyekszik tovább racionalizálni (ha már nem szabadulhat meg tőle), s egyre inkább a házastársak boldogsága szempontjából ítéli meg az egész intézményt. A miai ugyanis (az esetek nagy részében a boldogtalanság és tragédiák forrása. Ezért keresik a megoldást egy sor kérdésre, ami elé a miai állítja a társadalmat és a tudományok embereit, főleg az orvosokat és pszichológusokat. Véletlenül a Kultúrny život című szlovák hetilap 12. száma is foglalkozik a nemi élet kérdésével, kizárólag a fiatalok szempontjából vizsgálva ezt. Svätopluk Štúr professzor „Romlott-e az ifjúság?" című tanulmánya egész élesen veti fel a kérdést: helyes-e, ha a fiatalság idő előtt elkezdi a nemi életet — és határozott választ ad rá: nem helyes, minden ésszerű eszközzel harcolni kell ellene. A három pubertáskor ismertetéséből indul ki (az ember 3—6., 12—16. és 21—28. életéve között), tömören, de lényeges mozzanataiban frappánsan jellemzi a három korszak lényegét, és tudományos tekintélyek, neves kutatók érvelésével alátámasztva magyarázza, mennyire nem befejezett még a 20—25 éves fiatalemberek testi és lelki fejlődése, mennyire szükségük van még ebben a korban minden energiájukra, hogy megtalálják helyüket a világban, a társadalomban, és mindenféle szempontból alkalmassá váljanak a házaséletre és családalapításra. „Üjra meg újra tudomásul kell vennünk, hogy az élet a földön létező csodák legnagyobbika. Az élet nagy ajándék, és legfőbb erénnyé csak akkor válik, ha másokat megajándékoz és az életet gazdagítja. Azért van szükség először az erők teljes összpontosítására, edzésére, belső gazdagságra, növekedésre és érésre, hogy az ember meg tudjon ajándékozni másokat. Mert az erotikus aktus az a csúcs, amelyben az ember minden testi és lelki képessége fellép, itt jutunk ki a körülhatárolt „én" elszigeteltségéből, és olvadunk a „mi"-be, s ezen a „mi"-n keresztül az egész külső világba, itt adjuk át magunkat teljesen és minden fenntartás nélkül; ezért ennek az aktusnak a végleges házasságkötés elején kell állnia, nem pedig a szerelem kezdetén, s ezért kell rá testben, lélekben egyaránt sokoldalúan felkészülnünk." Štúr professzor végül statisztikai adatokkal foglalkozik, és felhívja a közvélemény figyelmét azokra a társadalmi, történelmi körülményekre, amelyek az ifjúságot ebbe az állapotba taszították, figyelmeztetve az intenzív felvilágosító munka sürgető fontosságára, a család, az iskola és az egész társadalom összefogásával.