Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - VETÉS - Mikola Anikó: Gyűlölködők - Mikola Anikó: És ne mondhasd senkinek: szeretlek

Mikola Anikó

gyülölködők

Fényoszlopok között sötét kő figyelő szemed, de sosem jössz felém.

Hátukra vesznek daloló szelek, és emlékül nem adsz semmi mást, mint a kétség egyforma bilincseit.

Kívánom, légy egyedül.

Feléd hajló kezekben érezd kövek hidegét.

Sötét víz fölé hajolj, és ne leld a forrást.

Lépted magányosan koppcmjon hajnalonként.

Ki nem mondott szavak égessenek, és befelé nyíljanak könnyeid szirmai.

Éjszakánként szelek döngessék ablakod, és ne legyen kéz, amit megsimogatsz.

Csak órád szaggassa

darabokra a csöndet,

és ne mondhasd senkinek: te jó,

és ne mondhasd senkinék: szeretlek.

Mikola Anikó- Magányuk tornyába zárva a hétfők, keddek, szombatok körívén bolygó árva lelkek.

Már kérges könyökkel sem dönthetik le a falat, amit egymás köré emeltek.

Eryk Lipiňski: Ha Mona Lisát Varsóban festették volna ...