Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Pavel Bunčák: Versek
műfordítóink műhelyéből P avel Bunčák Szlovák irodalmi körökben az elmúlt hónapokban sok szó esett a harmincas évek második felében formálódó szlovák szürrealista költészetről. Sok és sokféle szó. Voltak, akik egyszerűen a cseh poetizmus visszhangjaként kezelték. Mások elismerték eredetiségét, de tiszta művészi forradalomként értelmezve — elmarasztalták. S megint mások összefüggésbe hozva a II. világ- háborút megelőző elbizonytalanodott, értékrendeket felborító világgal, a költők pozitívan értékelendő „szellemi aktivitásának" tartották és tartják. Legyen azonban így vagy úgy, egy bizonyos: a szürrealizmus talajából kinőtt szlovák költők a mai derékhad (a derékhad alatt a kb. ma ötvenéveseket értjük!) legmarkánsabb alakjai. Ivan Kupec (I. Sz., 1966/2), Stefan Žárj/ (6613) és Rudolf Fabry (66/4) bemutatásával ezt a meggyőződésünket akartuk illusztrálni. Ebben a számunkban Pavel Bunčákot mutatjuk be olvasóinknak, s ezzel az egykori szürrealista szlovák költőcsoportot bemutató sorozatunkat lezárjuk. Pavel Bunčák költészete az első látásra impresszionista lírának, idillkölté- szetnek hat. Csak mélyebbre hatolva érezzük erejét, a költő elemi vágyát a szépre, a szeretetre és boldogságra, s következetes küzdelmét az alapvető emberi értékek megtartásáért. A költőnek ez az alapállása minden kötetéből kielemezhető. Az első 1941-ben jelent meg Neusínaj zažni slnko (Ne aludj el, gyújtsd fel a napot) címmel. Hasonló fogantatásúak az 1946-ban, illetve 1948-ban megjelent S tebou sám (Veled egyedül), illetve Zomierať zakázané (Haldokolni tilos) címüek is, sőt ez az alapmondanivalója az 1954-ben, tehát a sematizmus idején írt kötetének is (Pierkom holubice — Galambtollal). Az itt közölt versek az 1965-ben, a költő ötvenedik születésnapjára megjelent válogatásból valók. hangulat a hiábavalóság virága Kisajtolni a citromból egy csepp nevetést Hogy ne énekeljen S hogy ne álljanak üresen a vágóhidak Egészen más helyzetben Megölték a költőt Az ő gerince Omló falakra akasztva Szívét senki se látja Csak a belőle folyó patakot Bennünket szavak árja fenyeget S úgy hallgatod azt Mintha a felhőkből málna hullana ballada a napon halvány 9 y e r t y a alvajáró sem tetője se h o s 1 c n d i n ja
