Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - Gyurcsó István: Percmutatók (vers)

Gyurcsó István

percmutatók

(Részletek egy készülő kötetből)

Mily csodálatos az emberi butaság!

A nagyképűség sárga bazsarózsája tulipánszívű istennek képzeli magát, s megrázza fürtös fejét a világ bokrai között.

Semmi...

csak egy csöpp, okos dér hull a józanság egéről, ennyi az egész: a sárga baszarózsa lekonyul.

8.

Színaranyból volt a borjú, megszülte önmagát, konok volt, konok kosorrú: hol vette aranyát!

Mikor megzöldült, akkor látszott, vélt arany, jó, ha réz.

Őrizték ravasz gulyások, majd számadón: penész.

14.

Te őrizz meg engem, ha más senki: lábnyomainkat befújja a szél, de arcod nem lehet homoksivatag.

Az öledbe hullott mag kikéi:

így őrzi egyik ember a másikat.

Mindenkit megőriz valaki,

ha más nem, a föld pora,

hogy vérsejtjeivel legyen gazdagabb.

18.

Lánccal nehéz táncot járni, béklyóban bajra kiállni: így az ember csak ökör, ló.

Vas a járom, vas a béklyó!

Pacsirta száll könnyű szárnyon, hangya után marad lábnyom: jó a vas, ha karddá érik, még jobb, ha ekének mérik.

30.

Hajlong a gerinc, nyikorog, botok bunkója üt, forog fejünk felett egy szélvihar: mit álmodott a villám, hogy ütés előtt dörög?

Számolj, van még rá időd, állíts villámhárítót: ismerd a felhők titkait.

32.

Siratjuk a szerencsés holtat, s holnap nevetünk, mert süt a nap. Meghalt. Ki bánja. Mit tett, míg élt? Kőbe, homokba véste nevét?

Akár így, akár úgy volt, a tett beszél, vagy csak a szél fütyörész. Sokan élnek névtelenül is: egy faragott kő, virágzó fa, út, hír, kocsi — vagy vonatkerék, írott szó a jog védelmében élteti az alkotók kezét.

Meghalt. Meghalunk. Számadásra, míg élünk, hívjuk meg önmagunk. Nyugtalan élet díja: halál.

A nyugalom bére: félelem.

34.

Évek óta csodára várunk, kövek, bokrok közt botlott lábunk, cipőnk talpát hányszor cseréltük: s vágyainkat sorra föléltük.

Végül tavasz van, íme, újra, rózsafatő virágzó ujja figyelmeztet és int, hogy csodát ne várj, de ismerd a föld porát. Szigorú törvény az újulás, az elhullott mag, az újra más, tisztultabb világ, a születés: tavaszi, tavaszi ébredés.

36.

Gondjaink között sistereg, megbélyegez és elfeled, űz és vonz, köt és elszakít, szennyez, mosdat, bont, alakít: de nemcsak a csók az, ami össze tud minket tartani.

Egy, egy vérsejt: Te meg én, futunk a világ erén, s hogy vérképe teljes legyen, kell hozzá ez a szerelem:

Kell az ütőér ritmusa, a gondolat, a szó jussa, kell a csók egyenlete, a szív tiszta képlete.