Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - Monoszlóy Dezső: Tetovált angyalok (II)
vább“ halihója száll. Meg a szél. Ha jól látom, a maslit is a zsebébe gyűrte. Az angyalok házában különben nem ez a gond. Marika ismét megszökött. Biztosan már túlságosan bizsergett a feje. Az igazgatónő azonnal értesíti a rendőrséget. Talán most eljut Osztraváig — bizakodom. De nem jut el, már másnap visszahozzák. Gyűrött, piszkos és kimerült. Senki se törődik vele. Az orvost várják, aki majd megvizsgálja, nem szedett-e össze valami nyavalyát. A másik szenzáció, hogy Piroska levelet kapott. Piroska még nem is tud róla, csak az igazgatónő meg én. „Drága Piroska, nagyon kérlek, vigyázz Magadra, és légy jó, hogy minél hamarabb kikerüljél abból az intézetből. Csodálatos találkozásunk óta csak Rád gondolok, s magamban, bár erről nem is beszéltünk, a menyasszonyomnak tekintelek. Várni fogok Rád. Igaz, jóformán nem is tudok semmit Rólad, mégis úgy érzem, hogy nagyon régen ismerlek, s akármit tettél is, csak az a fontos, ami azóta van. írjál. írjál mindenről, a gondolataidról, az életedről... Most annyira tele van a szívem, hogy nem tudom kifejezni magam, de ha megengeded, minden héten küldök levelet Neked..." — Miért nem adja oda neki? — Elsősorban nem tudjuk, ki az a fiú, másodsorban... — Az én felelősségemre adja oda neki azt a levelet... Az igazgatónő, azt hiszem, most is legszívesebben uzsonnára hívna, de most nincs uzsonnaidő. — Tessék, adja oda maga — és kezembe gyűri a levelet. Figyelem Piroskát, amíg olvassa, aztán gyors mozdulattal széttépi a levelet. — Hülye. — Ki hülye? — Hát az, aki írta, hülye, hülye, hülye — ismételgeti, és papírgombócokat gyúr a széttépett levélből. — Nem hülye, szereti magát. — Azért hülye... Engem nem lehet szeretni. — Látja, hogy lehet... — És ide küldi ezeket a hülyeségeket az a marha állat, hogy mindenki elolvassa, hogy csámcsogjanak rajta... — Senki se csámcsog rajta... — Hülye. — Ő nem tudja, hogy miért van itt? — Nem. — Miért nem mondta el neki? — Ügyse hitte volna el. — Aki szeret, az mindent elhisz, még azt is, ami nem igaz... — De az én igazságom még a hazugságnál is hihetetlenebb... — Ha válaszolni akar neki, én feladom a levelet. — Nem akarok válaszolni. — Hány éves az a fiú? — Huszonkettő. — És mit csinál? — Autószerelő... Nem vették fel a főiskolára. — Nem baj, ha maga akarja, majd fölveszik. Ügy látszik, a seholsincsvége" utak is végződnek valahol. Ha nem is törvényszerűen, de legalább véletlenül van igazság. Lehet, hogy az a fiú valóban szereti Piroskát, lehet, hogy Piroskáért beiratkozik a főiskolára... Lehet, hogy... Érzem, nagyobbakat lépek, mint máskor, nem is nézek a talpam alatt csikorgó göröngyökre, csak messzire előre, a havas útra, amely fehéren kanyarog a végtelenbe. Persze ettől még Bányainak a tenyere nem lesz finomabb, Gáfor éjjeliedényét sem sodorják el az Ezüst-tó hullámai. De a jó reménye talán mégis szül annyi keserűséget a rossz ellen, hogy még Marika bizsergő fejének is jut elég szánalom. Minél jobb lesz a világ, annál több megértést tud tanúsítani azok iránt, akik kirekedtek ebből a jóból. Bányai tehetetlensége iránt is, hogy ne lopja el a tranzisztort, mert Bányai apja és anyja anélkül, hogy tranzisztort lopnának, olyan légkört tudnak teremteni, amely a felszabadult ember légköre, aki bármit csinál, tudja, hogy van valami célja. Fontos, amit tesz, és ennek a fontosságnak sugallata van. Viola édesapjának, mielőtt még túl szorosra gombolná be az uniformisát, eszébe jutna, hogy az uniformis alatt egy kamasz fiú feszeng, aki Fekete Párduc akart lenni az indián törzsben, és aki ismeretlen szigeteket akart felfedezni, gondolatban számtalanszor világ körüli útra indult, s hogy mindenki fel akarja fedezni azokat az ismeretlen szigeteket..., s csak aztán, később húzza fel a jéger alsónadrágot, amikor már nem baj, hogy felhúzza, amikor már belenyugodott abba, hogy nem ő a Fekete Párduc. Vecserka édesanyja is beérhetné egyetlen, életre szóló árvaházzal, a saját gyerekein keresztül úgyis kinyíltak régen az árvaház kapui. Kató, kis kék cipőiben, régen kikopogott onnan... Az igazgatónő azzal bíztat, hogy javasolni fogja, vegyem át én az intézet irányítását. — Mintha magára szabták volna — mondja kárörvendően.