Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - FIGYELŐ - Dr. Radó György: Az ember tragédiája szlovákul
Hej, veľké dielo je už hotové. Stroj krúti sa už, Pán si pohovie. Milión rokov ten stroj pobeží, kým čo len zúbok zoderie sa v ňom. II. Raz toto všetko bude ľuďom na smiech. A štátnika, čo veľkým sa nám zdal, aj kňaza, ktorý obdiv vyslúžil si, budúce veky nazvú gašparkami, keď vystrieda ich naozajstná veľkosť, tá prirodzená, prostá, ktorá núti len pred prekážkou koňa ku skoku, no uvoľní ho, keď prekážok nieto. A náuke, čo dneska hlavu múti až k šialenstvu, v tých časoch, ktoré prídu, aj bez učenia každý porozumie. III. Hlboká priepasť, prečo dýchaš na mňa, nad tvojou nocou žiari svetlo neba: iba prach zeme padne na dno jamy, so svätožiarou prejdem ponad teba. Duch poézie, mladosti a lásky ma povedie do mojej večnej vlasti a úsmev môj, čo zošlem s lúčom slnka, dá ľudským tváram nádych rajskej slasti. IV. EVA Ach, rozumiem tej piesni, vďaka Bohu! ADAM Aj mne sa zdá, že chápem. Pôjdem za ňou. Len na smrť, na smrť — ako zabudnúť! PÁN Riekol som: bojuj, človeče, a ver! E négy rész, a végleges, csiszolt szöveg alapján állíthatjuk, hogy Ctibor Štítnický, a művészi' hűségnek egészen magas fokán tolmácsolta Madách művét: fordítása Az ember tragédiájának legjobb idegen szövegei közé tartozik. Az I-ben árnyalati eltérései („az alkotó" helyett „az Úr“, a „tengelyén" hiánya, az „újítni kell" helyett „el nem kopik“) mind a fordítói licencia keretén belül maradnak, ha a szöveg egésze úgy cseng, mint ez a szlovák fordítás. Hasonló az árnyalati eltérések aránya és jellege a II-ben („nagynak neveztünk" helyett „nagynak látszott“, „orthodo- xot" helyett „papot“ — ez az egyetlen, aminek túlzott modernizálásával nem tudunk egyetérteni — ,.szövevényes“ helyett „megzavarja a fejeket“) és a Illában („Mit állsz, tátongó ..helyett „Miért lehelsz reám ...“, a „lábaimnál“ hiánya, „Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt" helyett „Éjed fölött az ég fénye ragyog“, „A por... a föld szülötte" helyett „a föld pora“, az eredetiből hiányzó „gödör fenekére“, napsugár gyanánt“ helyett „napsugárral“). A IV-et pedig, összehasonlítva I. ugyanezeknek a soroknak folyóiratban megjelent korábbi változatával, s így mintegy betekintve Štítnický alkotói műhelyébe, egészen kiváló megoldásnak kell tekintenünk; ha a „bízva bízzál“ ilyen kettőzött formában megoldatlan maradt is, e sor hangja, súlya, tartalma pótolja: a fordító kiküszöbölte korábbi változatának szeplőit. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy Štítnický modernizál ugyan, de csak olyan mértékben, amennyire egy mai fordításnál elengedhetetlenül szükséges; ez az enyhe, múlt századbeli archaizmus, amely nálunk a Ma- dách-hagyomány itthoni hatóerejénél fogva közeli és érthető — egy másik nyelvben disz- szonáns, sőt értelmetlen volna. Štítnický fordítására azonnal, mondhatni: a megjelenés másnapján reagált a magyar kritika.5 Szalatnai Rezső bírálata mindjárt bevezetőben mint „jelentős irodalom-kapcsolati eseményről“ emlékezik meg az új szlovák fordítás megjelenéséről, majd a három fordítás összehasonlításával állapítja meg, mi tette időszerűvé a mű új szlovák tolmácsolását: Hviezdoslav munkája ma már „elavult, már wzembeötlően mesterkélt, szóösszetételei élettelenek, avas ízű“ — írja —, Beniak viszont „szó-mágus, saját versgyakorlatával, könnyed impresszionista modorban, szép csengéssel, sőt az eredeti zenéjén túlcsengve mutatta be modernül Madáchot a szlovák versolvasóknak“; ezzel szemben Štítnický „szövege szépen gördül, s ritmusában, szavaiban, szóösszetételeiben, korhangulatában mindenütt az eredetit érzékelteti“. A kritikus igen helyesen e jó fordítás kitapintható alapjait keresi, és meg is találja a fordító Štítnický magatartásában, mégpedig a fordítás utószavában: „neki Madách műve élő és mai mondanivaló... filozófiai azonulása Madách művével legalább annyira közreműködött a harmadik szlovák Madách-inter- pretáció létrejötténél, mint az szlovák fordító tisztelete egy magyar író előtt“. Véleményünk szerint itt Szalatnai minden műfordítás jóságának, művészi hűségének kulcsára tapint rá: a fordítónak tisztelnie kell az eredeti mii szerzőjét. Érdekes még, fordításelméleti szempontból, Szalatnai bírálatának summázata: „Hviezdoslav és Beniak megtoldották Madáchot, sortoldással, szótoldásokkal, föllazították az eredeti szöveg puritán szépségét, Madách kemény dikcióját ellágyították ... Štítnický Madách versformáját követte, s egy sorral sem írt többet, mint a magyar költő ... 5 Szalatnai Rezső: Az ember tragédiája új, szlovák fordítása. Magyar Nemzet. 1966. III. 6. 13.
