Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Versek
hagyomány Forbáth Imre románc Nagy sárga szemeiddel a napot csodálod s az elúszó felhőket A folyóparton fekszel ajkaid között piros virággal A világot nem érted, mely komplikált hidakat és mozdonyokat termel S hideg geométriákat. A kezed az arcomon kutat kíváncsian Szememet, szájamat tapintod, fogaimat számolod, nyelvemet húzogatod majd saját testedet kutatod, csodálkozol kemény mellbimbóidon Mik csiklandósak s barnák s a bodor hajzatot Mely ellepi combjaid tövét s fölsikoltasz, hogy nálam nem minden olyan Anyádra gondolsz, hullámokra, halakra, csillagokra S hogy honnan származik a szerelem, szomorúságok és örömök Nagy szemeidet tágra nyitva figyelsz, mint tigris a dzsungel sötétjét Vagy mint gyermek figyel tüzet, mely egyre lángolóbb, őrültebb, vörösebb Hogy énekel egyszerre minden: szél, folyam és felhők Szétzilált hajunk összebogozódik, kezeink egymást fogva tartják Hogy megálljon a föld, hogy el ne múljon a száguldó idő A pipacsok vörös nyelvet öltögetnek, embermagasra nőtt a gyom Körülöttünk: térben, vérben és húsban egymásé vagyunk Magányosak, mint Ádám és Éva voltak e bolond, ősi csillagon ... Elmúlt a láz, elernyedtek ágyékaink, lehervadt egymásról kezünk Már idegenek vagyunk, külön ajkakkal és démonokkal A folyóparton fekszel mozdulatlanul, ajkaid között piros virággal, Melyből néhány szirom lehullott — nagy sárga szemedet lankadtan lehunyod. az utca mérlege Házak támasztják a teret kétfelől, a háztetőkről a füst dugóhúzója, hú! a macskák szózata, a háztetőn a hold, a május álom és halál! A házak szorgalmas nyílásain - ömlik ki-be a civilizáció! Villamos órák sajtárosan széthordják az időt, kis falusi nőstények tejesköcsögökkel a küszöbökön — Esti Lapok!!! káplár szerelmet fuvaroz a cselédszobán, az udvaron gigantikus szivattyúk elliftezik a szemetet, a házak szorosan egymás hasán ácsorognak, s bunkósan egymással szemben szónokolnak, közöttük a tér, ó, a tér s emberek jégcsillagokkal szemeikben.
