Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: A kisebbségi messianizmus a csehszlovákiai magyar irodalomban
közösségben lelhettünk. A magyar glóbus el- forgott lábunk alól, a magyar glóbus kicsi lett, kevés lett, más lett: egyszerre világot kellett nézni, látni és tudatosítani. Az egész láthatárt. A világot, a kort.. . Paradoxmód: szegénységben és szegénységből kellett gazdagodnunk. A szükségből kellett — és ami a legfontosabb: lehetett — erényt csinálni.“ Ez az önvallomásként is felfogható idézet jól mutatja, hogy Fábrynak a kisebbségi messianizmushoz nemcsak utólagos magyarázóként, regisztrálóként van köze. Ennek a különös helyzet- és életérzésnek egykor ő is hatása alá került, és egyik legexponáltabb hitvallójává és hordozójává vált. Messianizmusa — az egész emberiséget (és a teljes emberséget) átfogó voxhumána-korszakot megelőzően — a „magyar glóbusra“ koncentrálódott, és sajátos „szlovenszkói küldetéssé“ testeseden. Szlovenszkói küldetésen Fábry olyan erkölcsipolitikai magatartást és az egész magyarság felé nyújtandó példamutatást értett, amelyre a csehszlovákiai haladó magyar írót, szellemembert az itteni magyarság előnyösebb helyzete — demokratikus iskolázottsága és a polgári demokrácia által engedélyezett nagyobb szólásszabadság — kötelezte. „Volt egy hitünk, volt egy álmunk: a szlovenszkói magyar szellemiség lesz az az archimedesi pont, amely kiforgatja sarkaiból az eddig volt, tespedt, konok, elmeszesedett beteg magyar életet — írja a Korunkban közölt „Felvidéki szellem“ című cikkében 1939-ben. — Szlovenszkóiak lettünk, mások, újmagyarok. A régiek veszélyt szimatoltak bennünk, de mi magyar haszonra készülődtünk. Mi előbb gyerekes hittel, később teljes tudatossággal csak egyet éreztünk: küldetésünk igényét, jogát és kötelességét. Ez a felismerés Szlovenskón első számú céllá lényegült. Egy kisebbség vállalta a Magyarországon akadályozott vagy vegetáló többség munkakörét.“ Itt most csak utalásszerűén jegyezzük meg, hogy messianisztikus vonások Fábryban 1945 után is maradtak. Ennek fő oka az a csalódottság és depresszió, amelyet Fábryban a csehszlovákiai magyarság átmeneti jogfosz- tottsága keltett. Hogy Fábry kritikai munkássága esztétikailag az új társadalmi viszonyok között sem egyensúlyozódhatott ki teljesen, hogy abban továbbra is a vox humána jelenti az elsődleges mércét, azt egyrészt antifasiszta publicisztikájának szükségszerű permanenciá- jával, másrészt az indokolatlannak nem mondható anyanyelv- és nemzetféltéssel lehet magyarázni. Ebből az utóbbi érzésből — valamint az új irodalmi kezdés mennyiségi és minőségi megalapozatlansága által keltett aggodalomból — lehet levezetni azt a kritikai konstrukti- vitást is, amely a harmadvirágzás eddigi szakaszában Fábryra oly jellemzővé vált. A kisebbségi messianizmusunkkal kapcsolatban még egy kérdést kell megvilágítanunk. Az nem kétséges, hogy ez a különös helyzet- és életérzés, exponált és exponáló erkölcsi magatartás az irodalmi és szellemi életünkben jelentékeny erjedést okozott, művészileg és eszmeileg pozitívan hatott. Kérdés viszont az, hogy ez a hatása nem volt-e túl szűkkörű, a hordozókra korlátozódó és ezáltal öncélú? A felvetett kérdésre félig igennel, félig nemmel kell válaszolnunk. A vegyes eszmei erőforrásokból táplálkozó, az irracionális elemeket (a kereszténység megváltáseszményét) a szocialista és elvont humanizmus elveivel elegyítő kisebbségi messianizmusunk természetesen nem valósíthatta meg azokat a hatóerejéhez képest irreális eszmei célkitűzéseket — a kisebbségi és egyetemes magyarság átfogó erkölcsi megnemesítését és a kelet-európai nemzetek testvéri összehangolását —, amelyeket a hordozói hirdettek. Ennek ellenére nem jutott arra a sorsra, amely a messianisztikus koncepciókat sokszor eléri; az erkölcsileg és művészileg kellőképpen ki nem egyensúlyozott messianizmus — annak ellenére, hogy a provincializmus ellenpólusaként és ellenszereként lép fel — gyakran maga is provincializmussá válik, az óriást mímelő törpe nevetséges erőlködésévé torzul. Hogy a mi messianizmusunk — a célkitűzése és a hatása közti aránytalanság ellenére — nem került ebbe a helyzetbe, hogy lényegének és céljának megfelelően provincializmust és nacionalizmust hatálytalanító és mulasztó tényezővé válhatott, azt hordozói nemes értelemben vett és a haladó koreszmékkel korrelációban álló erkölcsi fanatizmusának és — illetve — művészi megalapozottságának lehet köszönni.