Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Ezra Pound: Visszapillantás (Tanulmány)
Ezra Pound visszapillantás Miután annyit firkáltak mostanában egy új költői divatról, talán megbocsátják, ha ezzel a tömör összefoglalással és visszapillantással a közönség elé lépek. 1912 tavaszán vagy nyár elején „H. D.“, Richard Aldington és én megegyeztünk a következő három alapelvben: 1. A „tárgy“ közvetlen kezelésében, akár szubjektív, akár objektív jellegű. 2. Egyetlen szót sem használunk, ha nem járul hozzá a tárgy bemutatásához. 3. Ami a ritmust illeti: zenei frázisok szerint szerkesztünk, nem a metronóm szerint. Az ízlés sok kérdésében és kedvteléseiben is eltért a véleményünk, de mivel az említett három elvben megegyeztünk, úgy véltük, legalább olyan joggal nevezhetjük magunkat csoportnak, mint az a sok francia „iskola“, amelyet Flint úr a Harold Monro’ s Magazine 1911-es augusztusi számában ismertetett. Ehhez az iskolához azóta sokan „csatlakoztak“, vagy sokan „követik“, akik azonban érdemeik ellenére sem adják semmi jelét annak, hogy egyetértenének második feltételünkkel. S valóban, a szabad vers ugyanolyan szószaporító és pongyola lett, mint az előbbi ernyedt formák. Ez aztán újabb hibákat szült. A mai nyelv és kifejezésmód sokszor ugyanolyan rossz, mint az elődöké, s még az sem menti a költőket, hogy a szavakat lapáttal töltik a versmérték sablonjába, esetleg azért is, hogy kiegészítsék valamelyik rím hiányzó hangját. Hogy aztán a szabad vers követői által követett frázisok zenei jellegűek-e, bízzuk az olvasók döntésére. A szabad versekben időnként szemembe ötlik egy-egy elkoptatott, elcsépelt mérték, mintha valami álswin- burni verset olvasnék, máskor viszont úgy tetszik, hogy a költők nem követnek semmi zenei szerkezetet. De egészében mégiscsak jó ez, mert a földet felszántottuk. Talán született néhány jó vers ebből az új módszerből, s ha igen, már igazolta is önmagát. A bírálat nem meghatározás, és nem is tilalmak rendszere. Szilárd kiindulási pontokat tartogat. Éberségre serkentheti az eltompult olvasót. Az a kevés jó, ami benne van, többnyire szórványos kitételeiben rejtőzik; ha idősebb művész akar ifjabb pályatársának segíteni, az is szemmérték dolga, olyan tanács, amely tapasztalatból ered. Néhány „ne" „Kép“ az („Image“ — innen a Poundék által elindított imagista vagy imaginista mozgalom neve), ami egy adott pillanatban értelmi és érzelmi komplexust ábrázol. A „komplexus“ kifejezést elsősorban technikai értelemben használom, ahogy az újabb pszichológusok alkalmazzák, például Hart, bár nem igen értünk teljesen egyet abban, ahogy a kifejezést alkalmazzuk. Olyan pillanatnyi „komplexus“ ábrázolását jelenti ez, amely az embert egy csapásra felszabadítja; megszabadítja az idő és a tér korlátaitól; annak a gyors fejlődésnek érzésével ruházza fel, amit a legnagyobb műalkotások közelében tapasztalunk. Jobb, ha az ember megalkot egyetlen Képet, mint ha kötetekre terjedő műveket ír. Lehet, hogy mindez vitatható. Pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy összeállítsuk a NE-K JEGYZÉKÉT azok számára, akik most kezdik a versírást. Képtelen vagyok mózesi tilalmakba tömöríteni őket. Először is, ne tekintsd a három tételt (amely a tárgy közvetlen kezelését, a takarékos szóhasználatot és a zenei frázisok szerint való szerkesztést követeli) dogmának — semmit se tekints dogmának —, hanem sok-sok elmélkedés eredményének, amely még akkor is megfontolandó, ha csak egy ember agyában született.
