Irodalmi Szemle, 1966

1966/4 - Duba Gyula: Valaki kopogott az ablakon

— Keljen fel legalább — mondta gorombán —, mutassa magát! .

A lány elpirult, megérezte a sértést, és ebben a furcsa, számára előnytelen helyzetben is büszke daccal válaszolt. Ledobta magáról a pokrócot, mokasszin cipőjébe lépett, és lesimította szoknyáját. Kendőjét is ledobta, és megigazította a haját. Karcsú magas lány volt, nem szép, de vonzó arcú, és szabályos alakú. Húszéves lehetett. Nagy, szürkészöld szemmel, kihívóan nézte Morváit.

— Nézzen meg jól! — mondta, és kihúzta magát.

A szerkesztő alulról felfelé hosszan megnézte, sokáig nézte a lábát, a derekát, a mellét, közben a homlokát ráncolta, ingatta a fejét, hogy a lány végül is még jobbára elpirult, önbizalma megtört, és zavartan leült a heverőre.

— Kérem, ne nézzen így rám, valóban nincs hol aludnom ma éjszaka . . .!

Morvái is leült, újra a támlátlan székre, és beszélgetni kezdtek. A lány elmondta, hogyan került ide. Morvái egyik barátja, Kocsis hozta fel a lakásra, úgy nyolc óra tájban. Persze, Kocsis tudja, hol tartja a szobakulcsát, megmondta neki, hogy tudja, ha szüksége lenne a szobára. Idejöttek, aztán összevesztek, és a lány itt maradt egyedül. Nem részletezte, miért vesztek össze. Nincs hová mennie aludni. Haza nem mehet.

— Ö — mondta a szerkesztő —, ha a Kocsis ismerőse, akkor rendben van... — S magában még azt gondolta, hogy ebbe az ügybe nem avatkozik, azt sem kérdezi meg, hogy miért nem mehet haza. Furcsa ügy, semmi köze hozzá. De az utcára valóban nem küldheti ki a lányt.

— Ide figyeljen — mondta enyhe pátosszal a hangjában —, én három éve vőlegény vagyok, és szeretem a menyasszonyomat. Rövidesen összeesküszünk. Nyugodtan itt maradhat, ha akar ..., nem zavarom ...

— Nagyszerű — örült a lány, és mindjárt visszabújt a pokróc alá, de nem vette feE a könyvet, szemét Morvaira függesztette, és zenét keresett a tranzisztorosán. A szerkesztő elhatározta, hogy ügyet sem vet rá tovább. Mintha itt sem lenne. Házi szalonnát és hagymát vett elő a szekrényből, meg egy darab kemény kenyeret, és enni kezdett. Bicskájával nagy szeleteket vágott a szalonnából, és harsogva harapta hozzá a hagymát. Közben nem nézett a lányra. A saját lakásomban úgy eszek, ahogy akarok, gondolta... De egyszer véletlenül rápislantott, s látta, hogy a lány mohón figyeli, hogyan eszik. Felfortyant magában, még az étvágya is elment mérgében. Legalább jóllakatta volna az a dög Kocsis! Piszok dög, ide hozza, az ő nyakára, itt hagyja, és még csak jól sem lakatja. Majd a Morvái, gondolhatta, az majd ad enni neki.. .! Megkínálta szalonnával és hagymával, a hagymát fel is szeletelte elébe egy fehér papírra. A lány ellenkezés nélkül, jóízűen evett, kiváló étvággyal és gátlástalanul. Nem zavarja, hogy enyém a szalonna, mérgelődött magában Morvái..., természetes neki. A szalonnát is elébe szeletelte, és elnézést kért, hogy a kenyere legalább háromnapos, és kemény, mint a tapló. A lány nevetett, kivillantotta fehér fogait, és azt mondta, felséges és romantikus az egész vacsora. Bevallotta, félt tőle, és nem hitte, hogy még szalonnával is megkínálja. S még azt is mondta, hogy irton bírja az ilyen zűrös dolgokat, szalonnát és hagymát enni düledező, öreg házak árnyékában.

— S egy ismeretlen férfi heverőjén fogyasztva el mindezt... — jegyezte meg a szerkesztő epésen.

— Igen — a lány egyszerre védekező és ellenséges lett —, ha úgy akarom, akkor heverön... Én ugyanis csak magamnak tartozom felelősséggel, és tudom, hogy semmiért nem kell szégyellnem magamat.. .

Eh, gondolta a szerkesztő, mi közöm hozzád. Magányos vadmacska vagy, azonnal karmolsz, ha bántanak. A?iyád mellett lenne még a helyed ... Milyen erő verhetett ki az emberek közé?

Amikor jóllaktak, igelit zacskóba csomagolta a szalonnát, és kitette a két ablak: közé.

— Olcsói hűtőszekrénye van — nevetett a lány.

— Igen — mondta kelletlenül —, de csak télen működik.

Feltűnőt ásított, és a lány megértette, készségesen ajánlotta, hogy ideje lenne lefeküdni. Bizonyára fáradt a szerkesztő. Ő majd a heverőn alszik, és a pokróccal meg a télikabátjával takarózik. Morvái a prémbélésű, elegáns télikabátjára nézett, és bele- egyezően bólintott. A dunnámat mégsem ajánlhatom fel neki, gondolta, de amikor