Irodalmi Szemle, 1966

1966/4 - Monoszlóy Dezső: Tetovált angyalok

főzött, mosott és vasalt... Alighanem Így lesz, mert Marika anyjának már biztosan reszket a keze a tizennégy szüléstől és az alkoholtól... Engem viszont megrettent az a 66-os rideg szám, amely állítólag a debilitás baitársávja, a kóborló cigánylegény is, aki szépen tud hegedülni, s aki útját állja, hogy Marika Osztravába utazzon a vőlegényéhez. Ügy gondolom, Marikát orvosokra kelleje bízni. Akkor is elég gond marad a Vecserkák, Vég Piroskák, a Bányaiék sorsa. A környezet. A nevelés. Az iskola. A társadalom. Gáfart is ki lehetne zárni ebből a kérdés- csoportból. Gáfor teljesen árva. Gáfornak hűt­lenül, korán meghalt az anyja, Gáfort kitakar­ták ... Nem, őt mégse lehet kizárni. .. Mert aztán mi történt vele? Miért nem takarták be mások. Mit csinált a társadalom? Mindnyájan vigyázhattak volna. Egyetlen halott anyát nem helyettesíthet mindenki? Ügy látszik, nem. Másodíziglen nem. Mert hiszen Vecserka apja és anyja azért engedett meg mindent Vecser- kának, mert nekik senkijük sem volt, aki bár­mit is megengedjen. Vecserka szülei példás családi életet élnek. Bányai szülei is. Legalább is a kartotékon. A családi körülmények biztosan sok minden­re feleletet adhatnak. Nagy Veronika apja pél­dául börtönben ül, életfogytiglanra van elítélve gyilkosságért. A bíróság nem tehet róla, hogy Nagy Veronikát is elítélte, nem tehet róla, hogy a gyilkosnak is gyereke van, méghozzá kis, mosolygós szemű, rózsásarcú gyereke, aki később megnő, jár a falusi iskolába, és egyszer csak az egyik osztálytársa azt mondja neki: „A te apád gyilkos“, és nem szólalnak meg a riasztócsengők, a Mindnyájan, a Társa­dalom, a Mindenki riasztócsengője, hogy ezen­túl már különösen vigyázni kell, Veronikával már nem szabad több tévedésnek történnie, egyszer már ártatlanul elítélték életfogytig­lanra ... Nem szólalnak meg a riasztócsen­gők ... Pedig az egyik ügyesen rajzoló diák már szalad is a krétáért, és fölrajzolja Ve­ronikát a táblára, a kezében hatalmas kony­hakés van, s vér csepeg róla. Veronikát persze nem lehet felismerni a kezdetleges rajzról, de oda van mellé írva: „Haramia Veronika!“ Csakhogy a családi körülmények sem adnak mindenre választ. Gogh Violának az apja a néphadsereg ezredese, az édesanyja főiskolai tanárnő. A kartoték szerint példás házaséletet élnek. Viola is nagyon rendes embereknek tartja a szüleit. „Olyan csendesen beszélnek, hogy azt nem lehet kibírni. Soha sincs semmi zrí, valami jó kis botrány...“ Violának bot­rány kell, s felcsap huligánnak, elszökik a pél­dás otthoni környezetből. A befolyásos szülők elintézik, hogy Viola visszakerüljön a szülői házba. És kezdődik minden elölről. Viola megint megszökik, kirabolnak egy papírkeres­kedést, éjszaka a banda egyik tagja félholtra ver egy taxisofőrt, a taxival kirándulni in­dulnak ... Nem lehet az ügyet eltussolni. Viola is az angyalok házába kerül. — Maga mi szeretne lenni? — faggatom Violát. — Ezen még nem gondolkoztam; egyelőre szeretném egy kissé kiélvezni az életet. — Itt a javítóintézetben? — Ez nem javítóintézet, ez különleges is­kola. Jó smé, mi? — Miért nem igyekszik, hogy kikerüljön in­nen? — Ügyis elfognak. — Nem úgy, hogy megszökik ... Ellenkező­leg ... — Ja vagy úgy, hogy jó kislány legyek, papa-mama kedvence. Ez tréfli. Nem akarok jó lenni. Hányingerem van a jóságtól. A papa hosszú, jéger alsónadrágot hord, a .békéről szónokol és katona. — Lehet, hogy reumája van. — Lehet, de Napóleon biztos, hogy nem hordott hosszú meleg alsónadrágot. — Akkor talán még nem gyártottak. — Maga is hord? — Nem, én nem hordok. — Akkor maga még lehet Napóleon... A papa nem lehet. — Mindenki nem is akar Napóleon lenni... — Jó, ne legyen Napóleon... Legyen Dzsin- gisz kán... De legyen valaki... Érti? Valaki, aki az embernek imponál. — Magának nem imponál senki? — Senki, én eddig még csak csupa szürke pacákkal jöttem össze... Még a legérdekeseb­bek voltak azok a srácok a bandában... Azok legalább csináltak valamit... — Leütötték a taxisofőrt. — Legalább annyit. .. Maga még azt se mer­né megcsinálni. Violának imponálni kell. De még ha föl is csapnék Dzsingisz kánnak, nem sokra mennék tatár seregek nélkül. A régi embereknek sok­kal könnyebb dolguk volt, egy sereg csodatevő szerszám volt a kezük ügyében; Mózes is vizet fakasztott a varázsvesszőjével a pusztában, Jézus feltámasztotta a halottakat, sőt még Anatole France-nak is sikerült csepűrágóját a hátára fektetni a Mária-oltár előtt, s addig ügyeskedett a színes labdával, míg a Szűzanya lelépett márványszobráról, és megcsókolta. Folytatás a következő számban

Next

/
Thumbnails
Contents