Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - FIGYELŐ - Szergej Zaligin: Az Irtis partján
vizsgálóbíró vállát. — Ilyen ideológiát teremtünk mi most! Hogy a parasztok az első vagy talán a második ötéves terv végén saját magukon nevessenek: milyen embertelen hajlamaink is voltak a magántulajdon iránt! Gondoljátok csak el, sajnáltunk hektáronként három púd gabonát adni a saját kolhozunknak! De ma — ma még harcolni kell! Neim vaktában mondom én ezt Csauzovról: tettem keresztül bizonyítom be kulákpártiságát! — Tettein keresztül? Hogyan? — kérdezte a vizsgálóbíró. — Konkrétan ... — Konkrétan: elküldtem hozzá egy falubeli embert. Mondja meg, hogy várja őt a legelőn. A kunyhóban. — Már megbocsát, de Udarcev nem tartózkodik a környéken. Ezt biztosan tudom. — Én is tudom. — Aha, hát így ... Értem ... — A vizsgáló- bíró Mityára nézett, majd Pecsura Pavelre. — Hát így... De Csauzov nem ment el Udar- cevhez a kunyhóba! Nem ám, mert ma gyűlésen volt. — Nem ment. Igaz. De mért nem mondta meg akkor nekem, vagy, mondjuk, magának, vagy Pecsurának, hogy Udarcev itt rejtőzik a közelben? Hogy várja őt. Bevallotta? írjad, Dmitrij .. . — Nekem más a véleményem, Korjakin elvtárs — mondta a jurista. Korjakin elcsodálkozott. — Hogy értsem ezt? — Nem értek egyet magával! — Nos, elvégre: véleménye mindenkinek lehet. Mindenkinek. De nem tanácsolom magának. Annál is inkább, mert maga nemcsak vizsgálóbíró, hanem pártmunkás is. Egyáltalán nem tanácsolom. Mint barátja. Azonkívül: mi vagyunk a többség, maga a kisebbség. írjad, Dmitrij .. . ... Egész eddig jutottak, és te, Sztyepan Csauzov, most mondd meg, mi is az a parasztélet! Mi lett belőle? Hová kanyarodott? Hogy lehet ezután is parasztként élni? S érdemes-e élni? Nagyon hosszú volt ez a csütörtök reggel, amikor Sztyepan Csauzov hallgatagon ült, és az ajtóra festett vadvirágokra meredt. Gyermekei már felöltözve ültek a batyukon, az Olgáéi a kemencéről meresztgették a szemüket. Értették, nem értették, mi történt? Klaska az övéit megitatta tejjel egyenesen a kis sajtárból: „Csak a jóisten tudja, hogy most mikor ihattok megint tejecskét! A mi tehénkénk tejéből pedig, úgy lehet, már soha az életben!“ A gyermekek ittak, s ő csak öntötte, öntötte beléjük. Most ülnek, mintha meghibbantak volna a sok tejtől... Klaudia és Olga még egy limlommal teli zsákot varrogattak, az utolsót, siettek, s halkan sírdogáltak. És Sztyepan, hogy ne lássa őket, elindult a harapófogóval körbe a házon: hátha lefeszíthet még valamit, amire szüksége lehet.. . Mitya, a megbízott, a lócán ült, hallgatott, nem akarta, hogy szóljanak hozzá. Nem is szóltak. Törje csak maga a fejét azon, milyen ember lesz belőle. Csak Olgának volt útjában. Látszott rajta, hogy szeretne valamit mondani Sztyepannak, de Mitya jelenléte zavarta. Vajon mi beszélni- valójuk lehet most, ha egész nap nem is szóltak egymáshoz? Most már késő. Hogy itt ne felejtsen valamilyen reteszt.. . Mitya a kemence mellett szipákolt egy darabig, azután kiment. Ő megbízott, és szolgálatban van. Talán még el is menne, de nem lehet. Alighogy kilépett Mitya, Olga térdre esett Sztyepan előtt. Mikor a házukat döntötték, fel se jajdult, most pedig hangosan sírni kezdett; remegett a zokogástól, átölelte Sztyepan lábát, úgy könyörgött: — Minden énmiattam történt, Sztyepan Ja- kovlevics! Bocsáss meg, Sztyepan Jakovlevics, te is Klaudia, az isten szerelmére, bocsássatok meg nekem! Ha majd felnőnek a gyermekeitek, ne gondolják azt, hogy amikor a házatokba léptem, tudtam, milyen bajt hozok rátok! Sztyepan felrántotta őt a padlóról, és lábra állította: — Ne bőgj! Nem vagy te tehén ... Ki vetett valamit is a szemedre?! Olga megtörölte a szemét ruhája aljába, és halkan, kapkodva kezdett beszélni, mert Mitya minden pillanatban visszajöhetett: — Akkor éjszaka nem akartam Udarcevék- hez, az uram rokonaihoz menni. Azok nem emberek, az állatoknál is rosszabbak! Sok pénzük van és aranyuk, s a pénzzel a szovjet hatalom ellen semmire se mennek, ettől vesztek meg. Éjjel-nappal a pénzükről suttogtak, már teljesen belebetegedtek, s én hozzányúlni is féltem a pénzükhöz, rettenetesen féltem még hallani is róla! Ezért hozattak menyecskét oly messziről, a sztyeppről, hogy idegen legyek Partosdon, és el ne mondhassam senkinek, hogyan élnek... Hogy miért jöttem hozzátok a tűzvész után? Ügy gondoltam magamban, máshol mindenütt elérnek, de Sztyepan Csauzovtól félni fognak. Téged bántani.