Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - FIGYELŐ - Szergej Zaligin: Az Irtis partján
Végre megjött. Csend lett a teremben, utat szorítottak neki, hogy a vörös asztalhoz mehessen, de ahelyett, hogy leült volna, beszédbe elegyedett az emberekkel. Meg kellett valahogyan mutatnia, hogy együtt érez a néppel. Jöhetett volna már hamarább is, hogy tudtuk- ra adja ezt az embereknek, akkor magának se, másoknak se okozott volna gondot. Akik nagyon akarták a kolhozt, azok az első sorokban ültek, biztosan ők voltak itt a legelsők. De a juristára ők is kíváncsiak voltak, mit fog mondani, hogyan hárítja el a támadásokat, miképpen nyeri meg az embereket. Sztyepan ült, és várt. Várta, a jurista mikor tereli a szót a vetőmagra. Az olvasóteremben már végképp nem lehetett lélegezni, de azért lélegeztek. Meggyújtották a mennyezet alatt lógó petróleumlámpát. Sztyepan a lámpa fényében észrevette: közvetlenül Pavel Pecsura mögött Mitya, a megbízott ül. Mégiscsak itt van Mitya Partosdon, de Sztyepanékhoz nem ment be, nem vitte el tőlük a fakofferját. Ügy látszik, megtudta, hogy náluk van Olga, és nem akart bemenni... Mitya mögött Sztyepan még egy embert fedezett fel. Meg sem ismerte azonnal. Korja- kin volt. Az azelőtt maga is partosdi paraszt Korjakin a legelső elnöke volt a szegények bizottságának. Azután egyre feljebb és feljebb került. Nem is muzsik már az, hanem kiskirály. Most már ha el is jön Partosdra, hát nem azért jön, hogy — mondjuk — szénát kaszáljon a folyón túl. A kabátja nem is mintha csak új lenne, de városias. Az arca sem olyan már, mint a parasztoké, levágatta a szakállát, kiborotválkozott, s ha ránézel, nagyon szigorú az arca és elgyötört. Biztosan járja a falvakat, le se száll a szánról. Hirtelen meg se lehetne mondani, öreg-e, vagy fiatal. Ez nem akármilyen gyűlés lesz, ha Korjakin is itt van. Ő nem jön ide csak úgy. Nem ám! Valami történni fog, ha még a jurista és a megbízott sem elég, hanem még Korjakint is elküldték! Korjakin eszes ember volt, csak valahogy nem paraszt módra. Partizánoskodott sokáig, az 5. hadtesttel elment végleg elnémítani Kolcsakot, azután meg Vrangel ellen harcolt, és amikor visszajött, rövidre nyírta a feleségét, mint egy férfit, ugyancsak férfisapkát adott a fejére, és így indultak együtt agitálni az isten, a kulá- kok meg a papok ellen. Jártak faluról falura, és mutatták, milyen egyenlőségnek kell lenni férfi és nő között az új életben. Messze a környéken összejárta a papokat, nyilvánosan vitázott velük, van-e isten, vagy nincs; és meg kell mondani: jobban féltek tőle a papok, mint a pokolbéli ördögtől. Valahol Sadrinán túl az országúton rájuk lőttek, két karabélyból egyszerre, de nem hagyták magukat, élve maradtak. Azt se lehet mondani, hogy ez a Korjakin csak szószátyár volt, és semmi több; el tudott ő végezni bármilyen parasztmunkát, csakhogy ehelyett könyvet olvasott, és a feleségét is olvasni tanította. Partosdon pedig Pecsura Pavellal barátkozott. Mikor végleg elment a városba, Pecsura hirtelen megöregedett, gyorsabban kezdett hadonászni a kezével, és hangosabban beszélt. Bántotta, hogy barát nélkül maradt. Annak ellenére, hogy Korjakin, rövid hajú asszonyával együtt, már régóta a városban lakik, ma is parasztszemmel nézi a világot. Nem olyan ő, mint a jurista, ő nem kérdezősködne a macskád felől, sem pedig arról, hogyan olvasol újságot, vagy eszel-e mindennap húst; nem bizony. Korjakin nem kérdezgetné, hogyan élsz, tudja ő azt jól. És már régen eltökélte magában, hogy fordít az élet kerekén, s nincs olyan isten, amely útját állhatná. Ezt nem lehet egy kalap alá venni a többi emberrel: olyan erős, mint a vas... És még hatalma is van. Hát ilyen gyűlés lesz most... Ügy bizony ... S hogy mi lesz, majd meglátjuk. Ki kell várni a végét. Igaz, már olyan a szoba, mint egy füstölő, de azért még rá kell gyújtani... Mindnyájan várnak... Mindenki a maga módján vár... Egyesek várják, hogy a jurista még mondjon néhány szót az igazságról, mások meg azt várják, mikor lesz már vége. Pecsura Pavel Sztyepan- tól vár valamit, Sztyepan meg: mikor kezdenek beszélni az új vetési tervről meg a vetőmagról ... A jurista már beszélt a magtár leégéséről, az osztályellenségről... Rendben van ... Sztyepan Csauzovról azt mondta: Csauzov nem sajnálta az erejét, mikor a gabonát kellett védeni. Rendben van ... — Ügy gondolom — mondta váratlanul a jurista —, hogy az öntudatos emberek, a mi ügyünk: a kolhozrendszer ügye iránt odaadó emberek példát mutatnak: saját tartalékukból feltöltik a kolhoz vetőmagalapját. Hogy biztosítva legyen az új vetési terv. Elhallgatott... A jurista elhallgatott, és más sem beszélt... A mennyezet alatt pislogott a lámpa, az emberek a lámpa alatt szipákoltak.
