Irodalmi Szemle, 1966

1966/3 - DISPUTA - Ladislav Novomeský: Korforduló

dom azt, amit már régen meg akarnak termi. Tudom, hagy minden igyekezetük arra irányult, hogy bennünket, szlovákokat elmagyarosítsa­nak, s ezt akarják most is, ahogy azt Kossuth minden tollvonásával igazolja. Hogyan egyez­tethető össze mindez a testvériség, szabadság, egyenlőség harsány jelszavaival, csak az ör­dög érti. S hogy forradalomra készülnének, ez is többé-kevésbé nevetséges. Talán az a nép valóban verekedni fog uraiért imádott uralko­dója ellenében? Vajon hová járt ez a nép panaszt emelni, ha az uraság véresre nyúzta? Mindig Becsbe, sose Budára. Én nem hiszek a magyar forradalom lehetőségében. Am ha megcsinálják, az ő gondjuk legyen, hogyan fejezik be, a szlovák nemzetet nem rántják bele, a mi nemzetünk ebben a tekintetben nagyon is vallásos nevelésben részesült, s nem emel fegyvert királya ellen. Mi bátran vegyük át az ünnepélyesen és általánosan proklamált jelszavakat: a szabadság, testvériség, egyen­lőség jelszavát, oltsuk belé a mi népünkbe is a szabadság szeretetét, lelkesítsük őt e kor közügyéiért. Ha gyűlésekre hívnak bennünket, és testvériesülni óhajtanak16, két kézzel kap­junk e testvériség után, midőn mások az egyenlőségért lelkesednek, ne húzódjunk meg némán a sarokban, mintha ez nem is érintene bennünket, de lelkesedve fogadjuk e kor min­den vívmányát. Vigye el az ördög az ostoba rabságot. Mikor a király maga elöl halad, mi biztonsággal vonulhatunk föl utána.“ E szava­kat általános lelkesedéssel fogadták, koccint- gattak, mindenkinek nagyszerű kedve volt, mint ahogy az József-napkor lenni szokott, s az általános egyetértést Húrban így rögzíti: „Minden elnyomott nemzet számára itt a pil­lanat, hogy magáévá tegye a szót: szabadság, testvériség, egyenlőség, s ez a legalkalmasabb pillanat a mi nemzetünk számára is, amelyet a körülmények nem kényszerítenek arra, hogy fölfordulást és szertelenségeket kövessen el, mint a francia nemzet, mely trónusokat rom­bol s a koronából csúfot űz, mi szabadságunk követelésével és nemzetiségünkkel nem tér­tünk el a törvényesség útjáról, az általunk követelt jog nem sérti mások jogait, — kérel­meink nem tartalmaznak semmi rendkívülit, a koronához fűződő alattvalói kötelékeket nem 16 „Testvériesültek, persze, igaz“ — írja Hunban Štúr életrajzában a márciusi forradalom első visszhangjáról. ,,S azt hiszem, hogy az akkori testvériesülés akkoriban nem is volt olyannyira hiú, mint ahogy az később bebizonyosodott, mikor Budapestről terrorista szél kezdett fújni. Hiszen a legtöbbje szlovákul szónokolt. ..“ „Ügy látszott a jó harmónia örök szállást vetett magának a szép Szlovákiában“.. . „Mindenütt a szabadság, egyenlőség, testvériség 'tavaszi arca tündökölt“. szaggatják el, sem az uralkodó dinasztiához fűződő kötelékeket, sem a testvéri és jó szomszédi kapcsolatokat országunk polgártár­saival, nem szaggatják el azokat a köteléke­ket sem, amelyek császárunk és királyunk örökös tartományaihoz fűznek bennünket“.17 Ha azokra a célokra gondolunk, amelyek megszabták a szlovák nemzeti mozgalom irá­nyát, azokra a célokra, amelyeket az egyszerű nép kimondatlanul is fölérzett, vagy a közzé­tett sokféle kérelemben megfogalmazott tö­rekvéseket vesszük számba, akkor azt kell gondulnunk, hogy itt az uralkodó nevében és az ő tekintélyével legalizált lázadás készült (s később ki is bontakozott), egy forradalom, az ellenforradalom nevében és védnöksége alatt. Csakhogy az utóbbi nem tette magáévá a nemzeti szabadságjogok gondolatát, s esze ágába se jutott, hogy e program egyetlen betűjéért is harcba szálljon, azok program­jáért, akik vele szövetkeztek, s érte — első­sorban is érte harcoltak. Ismételjük: bár úgy látszik, hogy a negyvennyolcasok az egyetlen, számukra lehetséges utat választották, mégis a biztos romlásba vezető út volt, s nem a hiú reményeik megvalósításához vezető út. Az egyszerű parasztasszony fiait vagy férjét az önkéntesek közé küldte, és meggyőződését így fejezte ki: „Inkább a mi urunktól, kirá­lyunktól várhatunk valami jót, mintsem a szerencsétlen uraságoktól“18, s ezt a kétes meggyőződést a távoli, de jóságos uralkodóról és a gonosz tanácsadókról, e kétségtelenül naiv vallomást Húrban így próbálta eszmeileg megmagyarázni és megindokolni: „Meggyőző­désünk és szlovák nemzetünk iránti szerete­tünk volt éltetőnk. Csak ez a szeretet áradt át a Franciaországból eredt, a nemzetek egyenlőségéről, testvériségéről és szabadságá­ról Prágában, Bécsben, Pesten oly viharosan hangoztatott jelszavakba. Mi családi ottho­nunkból lojális érzéseket és királyhű gondol­kodást hoztunk magunkkal, s ifjú férfikorunk óta a nemzet iránti szeretet lelkesített ben­nünket. ... Mi hittünk a nemzetünk felett Isten kegyelméből uralkodó királyban, mi hit­tünk szebb jövőjében, s lehetetlennek tartottuk, hogy a mi ifjúságunk idején, az országot fel­forgató ellenséges áramlat, amelyet az arisz­tokrácia nyergeit meg — a törvényes uralko­dók ellen, és ősi földünk teljes jogú nemze­teinek ellenében, hosszabb időre jogerősen győzedelmeskedjék, és szemébe nevessen a történelemnek! Mi másutt kerestük az ellen­17 J. M. Húrban, Ľ. Štúr, Visszaemlékezések, 559— 563. old. 18 Ugyanott, 739. old.

Next

/
Thumbnails
Contents