Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - HAGYOMÁNY - Szitási Ferenc: Versek
szer. Dobossy László egyik cikkében a következőket írja: „Csehszlovákiában a lehetőség megvolna ahhoz, hogy szabadon éljünk nemzeti és kulturális életet, s népünk tömegei mégis hisztérikusan menekülnek a magyarságtól. Senki sem kényszeríthet bennünket például arra, hogy a gyermekeinket szlovák iskolában taníttassuk (s aki kényszeríteni akar, az az alkotmány ellen cselekszik), s mégis 17 700 magyar gyermek jár szlovák iskolába. A magyar gyakran nem akarja, hogy gyermekei az anyanyelvükön tanuljanak, a mi iskolánk, a mi nyelvünk, a kultúránk, és egyáltalán a magyar nemzet nem eléggé „előkelő" neki, nem eléggé úri..., a magyar iskola a proli iskola, a szegények iskolája, a szlovák iskola pedig ugródeszka a magasabb színvonal, a társadalmi érvényesülés jelé ... Ki kényszeríti vajon az ismert írónőt arra, hogy a gyermekét szlovák iskolában neveltesse, vagy kultúr- életünk független és „agilis“ szervezőjét, vagy másokat megszámlálhatatlan mennyiségben, köztük olyanokat, akik egyenesen a magyarságból élnek.“ Ugyanazt „a szervilis túlbuzgóságot, az alacsony abbrendüségi érzet torz kihatását" pel- lengérezi Gömöry János is: „Egyáltalán elharapódzott az a téves nézet, hogy aki állami szolgálatban van, és ha magyar származású is, szakítania kell régi körével és gyermekeit már csehszlovákoknak kell nevelnie. Nem hiszem azonban — mellesleg megjegyezve —, hogy ezzel az eljárással rokonszenvet váltanának ki ezek a magyarok például a csehekböl. Épp azért nem, mert ők kisebbségi sorsuk idején is híven ragaszkodtak nyelvükhöz, kultúrájukhoz és így természetesnek veszik most, ha ugyanazt találják a csehszlovák állam magyar alattvalóinál. Véleményem szerint állami érdek kiirtani a téves nézetet. A magyar kultúra állami közegeit az államhatalomnak egyenesen utasítani kellene arra, hogy legyenek a magyar kultúra aktív munkásai és minősítésükben jelezni is kellene, mennyiben vettek részt a magyar társadalmi és kulturális életben. Hiszen ez egyébként hivatásukkal is együtt jár.“ Azok a belső és külső hatások, amelyeket eddig bemutattunk és elemeztünk, a Csehszlovákiába került magyar lakosság új életét döntő mértékben befolyásolták, a kisebbségi helyzet kialakulását és fejlődését alapvonásaiban meghatározták. A determináló erővel bíró hatások közül egyesek — a gazdasági és kulturális elnyomás, az asszimiláció stb. — a polgári rendszer gazdasági és ideológiai felépítményének feltételei között folyamatosan érvényesültek, és az egész kisebbségi kollek- tívum számára olyan egzisztenciális veszélyt jelentettek, amely ellen védekezni kellett. Teljes mértékben igaza van Fábry Zoltánnak, mikor azt írja, hogy „a kisebbségi kérdés fájó valóság volt: emberkisebbítő, magyar nyelvi állományt faló állapot, amely ellen védekezni kellett. Harc volt ez, becsület és meg nem alkuvás ügye, melyet nem utolsó sorban éppen a kommunista párt igazolt és támogatott.“ A mozdulatok derékszögeire akadnak a csillagok. Mintha csak játék lenne az éjjel, bugyog a fény lázzal, szeszéllyel, a pirkadat homlokán szélesedik a derű, rügybe borulnak a fák, s mindez olyan egyszerű, a lépések geometriája, szépülő izmok lombja, csattan a csákány, vasa a világot oldja. Csodás kezdet. Az első ütés csak a hősi. A naptól leválnak a fénygerezdek, s a mozdulat az észt megelőzi. Pihenő üst a kopár fa, nem fortyog a gőzön károgó varjú szárnya. Lázad a munka, s fészkel vérbe, izomba, hámba: felért a hit az ésszel, világot zárva magába. reggel jönnek a fények A mindenség csilingel, csak felleg a búja, s már a nap is kel, és sugarat fon a lombok puha ujja; itt a reggel, a reggel, jönnek a fények piros sárga tejekkel, vinnyog a tüske, kiégett bokrok üszke szemembe rakott máglya, cinke se röppen, kutya se kaffant a tájra. Szitás Ferenc
