Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - Lovicsek Béla: Ballada a szerelemről
ő sem akart életben maradni, vele akart jönni ide a halálba... Szép volt így is, eddig is... Vége szakad ennek, mint mindennek egyszer... Kár... Nem szabad feladni a reményt! Még az utolsó pillanatban is történhet valami. Akiben meghal a remény, az már nem is él! Nyílik az ajtó. A százados lép ki a folyosóra. — Nos, neon készültél még fel? — kérdi egy választékos mosoly kíséretében. Aztán követi Béla tekintetét a folyosó végére. — A... értem, kiskomám. Téged is csábít az ablak helye!... No, gyere velem! Elsétálnak a folyosó végére. Kifelé mutat a százados. — Gyönyörű idő van, ugye?... A kertekben nyílnak a virágok, rügyeznek a fák... Számold csak meg gyorsan, hogy hány kerítést kellene átugranod!... Hatot, igaz? És akkor szabad volnál... Csakhogy! Neked megsúgom: szándékosan szedettem le az ablakszárnyakat — nyitva a menekülés útja! Ez aztán a pszichológia, kiskomám! Mert kérdem én: hol találsz te akkora hülyét, aki ebben a helyzetben nem gondol a megmenekülés lehetőségére?... Gondolatban végigjátsszuk az egészet, jó?... Orrod előtt sétál az őr. Kongnak a léptei. A te agyadban is zümmög a bogár: üsd le, üsd le! És megteszed. Aztán rohansz. Kiugrasz az ablakon. Földet ér a lábad. Az a tudat, hogy kinn vagy az épületből, teljesen megrészegít és elvakít. Valami belső hang felujjong benned, szíved a torkodban dobog... Márcsak a kerítések vannak hátra. Nekiugrasz az elsőnek, a másodiknak... Már csak egy van hátra, a hatodik, és megmenekültél. Fenn vagy már a kerítés tetején, és akkor... Ugye nem tudod, mi történik akkor?... Azt is megsúgom. Látod, itt van ez az ajtó, a szertárba nyílik. A szertáron szintén van egy nyitott ablak, s a nyitott ablakban meg egy golyószórós kiskatona... A többit már nem nehéz kitalálni... — Én még soha senkit nem végeztettem ki, de a szökevényeknek mindenképpen bűnhődniük kell! Hogy önkényesen választották a halálba vezető utat, arról már én igazán nem tehetek. S ami az egészben a lényeges és legfontosabb: az én lelkiismeretem tiszta marad!... Ezt pedig logikának nevezik, ha nem tudnád!... Most aztán valóban minden titkomat elárultam neked... Hát csak rendezgesd a gondolataidat, s ha készen vagy, jelentkezz, örömmel meghallgatlak — mondja, azzal elindul a terem felé. Még egy pillanatra visszafordul. — A teljesség kedvéért meg kell még jegyeznem, hogy ott, a hatodik kerítés tövében már négyen szunyókálnak. Nagyon sajnálnám, ha te lennél az ötödik. Szirmai Béla visszaül a helyére. Most már semmi másra nem tud gondolni, csak arra, hogy meg kell kísérelnie a szökést. Lehet, hogy a százados szándékosan beszélte el neki a megmenekülés lehetőségét, egyszóval: megadta neki a tippet. Talán nincs is golyószóró^ a szertár ablakában. S ha van? Legyen! A golyószórós is csak ember. Célt téveszthet. Felakad a tár, az adogató. Vagy... más is közbe jöhet. Mindenképpen megkísérli. Nyamvadt alak az őr. Egyetlen jó irányzott ütéssel leterítheti. Szerencsére jön-megy, mint az óra ingája. Ha egy helyben állna, nehezebb volna a dolga ... Cigarettát kellene tőle kérni. Elengedné a géppisztolyt, és akkor leüthetné. Sietni kell, nincs most idő a mérlegelésre. A százados minden pillanatban kijöhet. — Adjál egy cigarettát! — Nincs. — Majd megveszek a füstért! — Mondom, hogy nincs! — feleli az őr, és továbbmegy. Most, ha visszafordul és elmegy előtte, akkor üti le. Éppen a jobb keze alá esik ütésre. Csak észre ne vegye a tervét! Veszettül ver a szíve. Nem mer felnézni. Észreveszi. Talán már tudja is, mit akar vele csinálni. Gyanúsan nézi. De mégsem. Jön ismét. Kong a bakancsa. Mintha harang zúgna. Most, most kell ütni! És üt! Az őr elvágódik. Géppisztolya csörömpölve esik a kőre. Biztosan meghallották. Mégis csend van, egyetlen ajtó sem nyílik. Nincs idő most, futni kell! Nagyot huppan a földön. Egy pillanatra a szertár ablakába tekint: nem lát benne golyószórócsövet. Ez a tudat megkétszerezi az erejét és a fürgeségét. Egyik kerítést a másik után ugorja át. Szíve a torkában dobog. Verejtékezik a homloka. Zilál. Most következik az utolsó akadály, a hatodik kerítés. Úristen! Valóban négy élettelen alak hever a kerítés tövében. Most már mindegy, visszaút nincs! Fellendül a kerítés tetejére, és abban a pillanatban a szertár ablakában felsír a golyószóró, mint a körfűrész...
