Irodalmi Szemle, 1966

1966/3 - Veres János: Tél végén (elbeszélés)

— Az a szeplős csendőr.

— Aha. Fehérneműt és kendőket viszek. Meg tűzkövet.

— Az nem érdekes — legyintett Fejes. — Azt mondd meg, mit hozol.

— Mit hozzak?

— Szalonnát, zsírt, szalámit lehet?

— Lehet.

—Italt?

— Talán.

— Helyes. Két nap múlva elmegyek a szokott helyre az áruért. Megegyeztünk?

— Világos.

Böbe letette az asztalra a rendelt italt. Fejes elégedetten dörzsölte a kezét.

— Szivikém, hozzon kártyát — rendelkezett. — Vagy várjon csak... Inkább biliárdozunk?

— Jó, biliárdozzunk . ..

■

Az asztalnál állt, a zöld posztón csillogó golyókat nézegette. A következő lökésen gondolkozott. Fejes kiment a vécébe. Eszébe jutott egy másik játszma, melyet évekkel ezelőtt vívott az igazgatójával. Akkor is volt egy ugyanilyen bonyolult állása.

Egy kéz nehezedett a vállára. Megfordult; két csendőr állt előtte.

— Szigeti Pálnak hívják? — kérdezte a magasabbik.

— Igen.

— Kapcsolatban áll Fejes Károllyal?

— Miféle kapcsolatra gondol? — kérdezte. — Soha jobbkor nem mehetett volna ki a vécébe — gondolta.

— Vegye föl a kabátját! — mondta a csendőr. Arcán forradás fehérlett.

— Miért?

— Ne kérdezzen semmit! Vegye föl a kabátját!

Letette a dákóit az asztalra, felöltötte kabátját.

— Hová megyünk?

— Haza, magukhoz — mondta a forradásos arcú. — Na induljunk!

Megfordult, kiment előttük a vendéglőből. Kint a járdán közrefogta a két csendőr. A hó már nem esett.

Házkutatás lesz — mondta magában. — Bolondok! Azt hiszik, zöldfülű kezdő vagyok...

Végigmentek a hosszú utcán, útközben egyikük sem szólt.

Bementek az udvarra. Anyja a konyhában foglalatoskodott.

— Ne ijedjen meg, mama — mondta. Megszorította az asszony karját.

— Házkutatást tartunk — mondta a forradásos arcú.

— Mit keresnek? — fordult a csendőrhöz.

— Tudja azt maga.

— Nem, nem tudom . . . Anyám folytathatja a főzést ?

A csendőr bólintott. Beléptek a szobába.

A soványabbik csendőrt nemigen érdekelte a dolog. Az ajtófélfának támaszkodva cigarettázott. Ám a sebhelyes arcú alapos munkát akart végezni. Benézett az ágy alá, felemelte a matracokat, széttúrta az ágyneműt. A szekrényben minden fiókot és polcot átvizsgált.

— A könyvekre vigyázzon! — figyelmeztette a csendőrt. — Szeretem a rendet.

A csendőr a kamrát is látni kívánta. Itt négykézlábra ereszkedve kutatott az állvány alatt. Fejébe tolult a vér, mikor felemelkedett, vörös volt az arca, csak a sebhely világított fehéren.

— öl, fatartó van? — kérdezte mérgesen.

— Van. De most már megmondhatná, mit keresnek.

Míg a forradásos arcú kiment a fatartóba, a társa türelmesen várt a konyhában. —i Mi lesz ebédre? — kérdezte tört magyarsággal az öregasszonytól.

— Bableves — felelte az asszony. — Meg krumplilángos.

A forradásos arcú visszajött. Felküldte a társát a padlásra. Mialatt az odafönt járt, az asszonyhoz fordult.

— Megmondaná, miből élnek?