Irodalmi Szemle, 1966

1966/2 - FIGYELŐ - Wiliam Faulkner: Alkonyat (Koncsol László fordítása)

Dilsey még mindig betegeskedett, s így Nan- cyt éjszakáról éjszakára hazakísértük, amíg csak Anya ki nem fakadt:

— Meddig tart még ez így? Itt üljek magam ebben a nagy házban, amíg ti egy ijedős négert kísérgettek?

Nancynek behoztunk a konyhába egy szalmazsákot. Egy éjjel valami hangra ébredtünk. Nem ének volt az, de nem is fiírás; a hang a sötét lépcsőn kúszott felfelé. Anya szobájában égett a lámpa, s hallottuk, hogy Apa lemegy a halion át, le a hátsó lépcsőn, s én Caddyvel együtt kimentem a haliba. A padló hideg volt. Amíg a hangra figyeltünk, a lábunk ujja felkunkorodott. Olyan volt ez a hang, mintha valaki énekelne, de még sem volt éneklés; a négerektől hall ilyen hangokat az ember.

Elhalt a hang, és hallottuk Apát, ahogy lemegy a hátsó lépcsőn, s mi a lépcső tetejéhez léptünk. Most újra kezdődött a hang a lépcsőházban, halkan, s láttuk Nancy szemét a lépcsősor közepén, a fal mellett. Olyan volt, mint egy macska szeme, mintha egy nagy macska állna a fal mentén, s ez a szempár ránk szegeződött. Ahogy lementünk a lépcsőn, oda, ahol ő állt, újra felhagyott a hanggal, s ott ácsorogtunk, amíg Apa pisztollyal a kezében fel nem jött a konyhából. Ojra lement Nancyvel együtt, s magukkal hozták a szalmazsákot.

A zsákot a mi szobánkban terítettük le. Amikor Anya flzobájában kialudt a fény, újra láttuk Nancy szemét.

Nancy — súgta Caddy. — Alszol? Nancy?

Nancy suttogott valamit. Igen is lehetett, még nem is, nem tudom, mi volt. Mintha senki se szólt volna, mintha sehonnan sem jönne a hang, és nem is szállna sehova, s végül úgy éreztük, hogy Nancy egyáltalán nincs is ott; olyan erősen néztem a lépcsőn a szemét, hogy rátapadt a szemgolyómra, mint a nap fénye, ha behunyod a szemed, és nem látod, hogy süt.

— Jesus — sóhajtott Nancy. — Jesus.

— Igazán Jesus volt az? — szólt Caddy.

— Be akart jönni a konyhába?

— Jesus — mondta Nancy. Valahogy így: Jeeeeeeeeeeeesus, amíg a hang ki nem aludt, mint a gyufa, vagy mint a gyertya.

— Jézusra gondolt — mondtam.

— Látsz-e most minket, Nancy? — súgta Caddy. — Te is látod a mi szemünket?

— Én csak egy néger vagyok — szólt Nancy. — Isten tudja, Isten tudja.

— Mit láttál odalent a konyhában? — súgta Caddy. — Mi akart bejönni hozzánk?

2.

— Isten tudja — mondta Nancy. Láttuk a szemét. — Isten tudja.

Dilsey jobban lett. Ő főzött.

— Jobban tennéd, ha még egy-két napra ágyban maradnál — mondta Apa.

— Minek? — felelte Dilsey. — Ha még egy napot kések, ebből a házból kő kövön nem marad. Ez itt menjen a csudába, a konyha meg legyen megint az enyém!

A vacsorát is Dilsey főzte nekünk. S aznap este, pont napszállta előtt, Nancy lépett a konyhába.

— Honnan tudod, hogy visszajött? — kérdezte Dilsey. — Te nem láttad.

— Jesus néger — szólt Jason.

— Érzem őt — mondta Nancy. — Érzem, hogy ott fekszik az árokban.

— Most, ma este? — kérdezte Dilsey. — Most van ott, este?

— Dilsey is néger — szólt Jason.

— Próbálj enni valamit! — mondta Dilsey.

— Semmi se kell — mondta Nancy.

— Én nem vagyok néger — szólt Jason.

— Igyál egy kis kávét! — mondta Dilsey. Öntött Nancynek egy csészével. — Igazán tudod, hogy ma este ott van? Hogy jöttél rá?

— Tudom — mondta Nancy. — Ott van, vár. Tudom. Sokáig éltem vele. Tudom, mert ö is tudja, mit akar.

— Igyál egy kis kávét! — mondta Dilsey.

Nancy szájához emelte a csészét, belefújt.

A szája kitüremlett, mint egy nyúlánk viperáé, mint egy gumiszáj, mintha azzal, hogy a kávét fújta, minden színt kifújt volna a szájából.

— Én nem vagyak néger — szólt Jason. •— Nancy, te néger vagy?

— Jaj, én átkozott gyermek! — mondta Nancy. — Mi lesz velem? Porból vagyok, és porrá leszek.

3.

Inni kezdte a kávét. Ahogy ivott, s a csészét két kezébe fogta, újra hallatni kezdte a hangot, egyenesen a csészébe, s a kávé kifröcs- csent, rá a kezére meg a ruhájára. Ránk szegezte a szemét, ült, könyöke a térdén, a csésze két kezében, a nedves csészén át figyelt bennünket, a hangot hallatva.

— Nézd Nancyt! — szólt Jason. — Nancy már nem főzhet, mert Dilsey meggyógyult.

— Te most hallgass! — mondta Dilsey.

Nancy két kezében tartotta a csészét, nézett, hallatta a hangot, mintha két Nancy volna: az egyik az, aki minket néz, s a másik, aki a hangot hallatja.

— Miért nem kérted meg Mr. Jasont, hogy hívja fel a bíróságot? — kérdezte Dilsey.