Irodalmi Szemle, 1966

1966/2 - FOLYÓIRATSZEMLE - Koncsol László: Svetová literatúra

Hasonló módszerrel közli a lap ötödik száma Herbert Read angol tudós tanulmányát * képzőművészet és a modern társadalom viszonyáról. Read 1893-ban született, közíró, költő, önéletrajzíró, irodalomtörténész, ’kritikus és mükritikus egy személyben, rengeteg könyvet írt, s közülük néhányat a cseh olvasóközönség is ismer. Read ma a Modem Művészet Intézetének igazgatója Londonban.

Tanulmányában egy egész sor érdekes gondolatra bukkanunk. A jegyzetíró Václav Zykmund hangsúlyozza, hogy Readtől nem idegen a művészeti és társadalmi haladás gondolata, s bár nem marxista, a burzsoá gondolkodók haladó szárnyához tartozik, s nem egy kérdésben közel áll a materialista felfogáshoz, annyira, hogy ha itt-ott el is határolja magát a marxizmustól, nyilvánvaló, hogy többnyire csak annak dogmatikus értelmezésétől rugaszkodott el.

Egyik érdekes1 elmélete az ún. elitművészet és tömegművészet viszonyáról alakult ki. Ez az elmélet látszólag reakciós: különbség a képzett ,,elit“ és a laikus „tömeg“ ízlése között valóban létezik, mint ahogy a művészeten belül is elég pontosan megvonható egy-egy adott történelmi pillanatban a két réteg között a határ, társadalmi, történelmi és lélektani tényezők hatására. De bármennyire is így van, Read nem látja tragikusnak a helyzetet: „Látva, hogy a modern művészet viszonylag elszigetelődik a társadalomtól, ne higgyük, hogy ez a magányba zánkózás magára a művészetre jellemző; minden sziget helyzetét éppen a szomszédos szárazföldtől való távolsága határozza meg“. Vagyis a távolság nem lényegi, csupán esetleges.

Érdekesen fejtegeti az érzékenység szerepét a művészetben; ezt a lelki tulajdonságát tekinti a művészet alapvető egységének, s erre hatnak időnként egyéb mágikus vagy logikai (köztük gazdasági és társadalmi) értékek. „Lehet, hogy pont a kapcsolatoknak ez a cserélődése magyarázza meg a művészettörténeti változásokat.“ Az érzékenységnek azonban van egy határa, amelyet nem lehet büntetlenül átlépni, mert vagy akadémizmus, vagy morális bomlás lesz a következménye. A művészet vitalitása szerinte az érzékenység és a ráható intellektuális és érzelmi tényezők egyensúlyától függ. Ez a folyamat dialektikus: feszültségek és ellentétek alakultak ki benne. A feszültség azáltal oldódik fel, hogy az érzékenység csökken. Ahhoz viszont, hogy a művészet fennmaradjon, a feszültséget meg kell újítani, ez pedig kétféle módon lehetséges: a művész vagy a hagyományt követi, vagy új érzékenységbe ugrik át, fellázad a konvenciók ellen, és új konvenciót teremt, amely a kortársi tudatnak inkább megfelel. De így is, ügy is, mind a tradícionalisták, mind a forradalmárok vágya az, hogy megújítsák az ember érzékenységét a környezet iránt.

Később a valóság fogalmát magyarázza Read. Kifejti, hogy a valóság történelmi és társadalmi szempontból egyaránt változó fogalom. A filozófiában a relativizmus korát éljük, mondja Read, azaz a valóság szubjektív, tehát az egyén nem tehet mást, mintsem hogy megalkossa a maga külön valóságát. Ez az egzisztencialisták állapota, s ebből indulnak ki a művészek. Lehet viszont, fűzi hozzá, hogy a helyzet megváltozik, s a művészet újra betölti majd ősi értelmező szerepét.

A művészet valódi megértése a szimbolizmus helyes értelmezésétől és alkalmazásától függ. Az intellektus kétféle módon valósítja meg önmagát: vagy szimbólumok által, vagy a külvilág közvetlen átélésével, miközben a valóság közvetlen átélése semmivel sem primitívebb, mint a szimbólum, ellenkezőleg, nehezebb — mondja Read, s ebből az elvből kiindulva elemzi aztán a modern képzőművészet fő fejlődési irányait.