Irodalmi Szemle, 1966
1966/2 - Petrik József: Fekete rigó - Petrik József: Valótlan napi kiáltás
hadsereg politikai megbízottja a fronton működtem. A Magyar Tanácsköztársaság elbukott, de harcosainak álmát valóra váltja népünk és pártunk élén nagy és szeretett vezérünk, a Tanácsköztársaság első népbiztosa .. „így írtam?“ ........Megvan?“ L etörölt magnószalag, elégett film. De minden, amit tett és nem tett: valahol van, folytatódik és hat... Ha nincs is tanú. Csak egy atomháború tudná elpusztítani... Bár pusztulna... „Idáig jutottam?“ Felkattintja a villanyt. Az órájára néz. Csak húsz perc múlt él, mióta legutóbb az órára nézett. Az ébresztőórán pedig még mindig féltizenkettő. De talán mégis több van. Az öregasszony most csoszog ki, fejőkéje megkoccan az ajtófélfán. Süket, nem hallja. De ő hallja. Nem kér tejet. Azelőtt attól félt, hogy megmérgezik. Már tudja, nem mérgezik meg. De nem kell a tej. így is hízik. így is nehezen lélegzik... A szobában ég a villany. Kívülről szorít a ködös sűrű hajnal előtti őszi éjjel, mely még meleg. Itt nincs oldás, feloldozás ... Aztán majd mégis kivilágosodik. De aztán majd megint sötét lesz. Minden van és folytatódik, csak egy mágnességét vesztett szalag forog, és nem áll meg, és ő ezt hallja. Petrik József fekete rigó valótlan napi kiáltás Jégmezőudvar! Szegecscsizmákkal úgy letapostuk tegnap a havat, hogy szinte mállóit, s vizet eresztett. Reggel jég koppant a talpunk alatt. A remény utolsó hetének nyolcadik napján kiáltalak. A nappalok s az éjszakák fehér-fekete filmkockái keretekbe zárnak engem: hősét a kihűlt nyárnak, s téged: akit lúgos kék oldatával burkolt be a messzeség, mindkettőnket : akik között már ezernyi földi évszak fér el. Szempilláinkon még álom-hagyta meleg gubbasztott, úgy vágtunk neki a csípős fagynak. Orrunk, szánk gőzölt, akár a forró kávés reggeli. Gőzölgő kávé — képnek is túlzás! — Ez az udvar most ügetőpálya! Hogy gondolatom ne kalandozzék, szemem útját nagy kőbástya állja. De ni csak: falak s öblös vezényszók komor rendjében enyhítő vendég: drótakadályunk alján egy rigó csivitel, osztja daloló kedvét. Rossz szokásból kiáltalak a valótlan nyolcadik napon: bukott hőse a kihűlt nyárnak rázza szirmodról a fagyot. Eltévedtél, vagy szándék vezérelt? Nem kérdem, mindegy, kedves madár. De köszönöm, hogy iderepültél: Ének gázolt a drótakadályba.
