Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - DISPUTA - Duba Gyula: Vita prózánk helyzetéről

veinek hatása) születnek. A modernség fogalma újszerűt, korszerűt jelent. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne abból a valóságból eredjen, melyben született. Sartre, Camus, Beckett modernsége a mi körülményeink között nem kell, hogy modernségünk csúcsa legyen, egyszerűen azért, mert a modernség, mint minden jelenség, térben és időben létezhet csupán, adott térben és időben, tehát esetünkben Dél-Szlovákiában. S itt a modernség kritériumait és minőségét a mi létfeltételeinknek kell diktálnuk. Minden látszattól eltérően, ennek nem azt kell jelentenie, hogy Párizsban vagy New Yorkban inkább lehet modern az ember, mint például Bratislavában. Az emberi agy komplex módon képes érzékelni a világot, információk alapján is átél eseményeket, melyekben nem szerepel, s végeredményben a Föld bármely pontján kifejezheti magát modernül. A lényeg az: mit fejez ki? Önmagát, amit átélt és lelkében feldolgozott, tehát autentikus egyéni tartalmat, vagy amit mástól tanult, utánérzett, adoptált. Ebből pedig az következik, hogy csak az lehet igazán modern, aki korszerű szinten önmagát fejezi ki. Életérzésünk, melyről az előző kérdéssel kapcsolatban volt szó, minden bizonnyal rokon az európai szellemi áramlatokkal. Sőt, sűrített méretekben, egy emberöltőn belül tartalmazza ugyanazt a folyamatot, mely világprobléma; a technikai civilizáció fergeteges előretörését és az emberre gyakorolt hatását. Persze, hiányzik belőle a technikai civilizáció oly magas szintje, ami a fejlett nyugati államokra jellemző, de talán éppen ezért az egész folyamatban több rokonszenves és emberibb vonás maradt. Az ember még érez, nem gép, és a technika vívmányai örömet okoznak neki. Többet is szenved közben, s ezért ember marad.

Marc Chagall: A város fölött, rézkarc, 1922 körül