Irodalmi Szemle, 1965

1965/5 - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődése 1945 után

ijesztgető költészetével, s már kezdettől fogva önálló egyéniségnek, a sémától elütőnek látszott; bizonyára azért is, mert egyben-másban mindig különvéleménye volt. Az akkori költők közt Fábry Zoltán is őt tartotta a legtehetségesebbnek, a vox humana folytatójának, habár ez a humanizmus Bábi lírájában is magában foglalta az „egyre éleződő“ osztályharcot is.

Bábi első kötete (Ez a te néped, 1954) felkeltette a figyelmet, a második (Hazám, hazám, 1955) pedig nagy eseménynek, irodalmi körökben szenzációnak számított, eredetisége és eszmei mondanivalója folytán. A némaságra kárhoz- tatás, a diszkriminációs évek után az itteni magyar olvasónak elsősorban a nemzetiségi sérelmi komplexumot kellett magában elemésztenie, saját egyenjogúságát tisztán látnia, hogy a többségi nemzetet ne tekintse elnyomónak, ezért látszott „nagy“ tettnek, rendkívül bátorságnak, amikor Bábi (hasonlóan Gyurcsó is, de kisebb költői intenzitással) olyan „kényes“ kérdésről énekelt, melyek akkor még elevenre tapintók voltak.

Bábi későbbi költészetében is a gondolati líra uralkodik; társadalmi, filozófiai, erkölcsi problémákkal foglalkozik. Szocialista humanizmus, hazafiság, költői és nemzeti öntudat áll legújabb kötetének (Tízezer év árnyékában) középpontjában, s a könyv végén olvasható ciklikus bölcselő költemények méltán foglalhatnának helyet az egyetemes magyar irodalomban is.

Bábi mellett főként Ozsvald Árpád tűnik ki az első lirikus nemzedékből. Em- berszeretetet, szerénységet sugárzó költészete faluról hozott élményekből táplálkozott, s már kezdetben is tudatos formabiztonságról tanúskodott. Három önálló kötete: Tavasz lesz újra, kedves (1956), Júdása én nem lehetnék (1959), Földközelben (1965) közül az utóbbi szintén a gondolati lírához való közeledést, és az elmélyülő szemlélődést tükrözi, főként a klasszikus kultúra kiváló, szimbolikus alakjairól szóló ciklus versei: Arhimédész, Gólem, Odüsszeusz.

Monoszlóy Dezső és Rácz Olivér nem tartozik sem az első, sem a második nemzedékhez vagy csoporthoz, ők a később aktivizálódok; első irodalmi próbálkozásaik még a felszabadulás előtti évekre esnek, de új líránk indulásakor Rácz csak gyermekversekkel és műfordítással foglalkozott, a Pestről származó Monoszlóy pedig csak az ötvenes évek közepén kezdett asszimilálódni az itteni magyar irodalomhoz. Rácz egyetlen impozáns, rendkívül népszerű verseskötetének: Kassai dalok

(1958) megjelenése óta a széppróza felé tájékozódik, s Megtudtam, hogy élsz című regényével az egész magyar nyelvterületen elismerést és sikert aratott. Monoszlóy első kötete: Egyszer élünk (1959) elég hűvös fogadtatásban részesült, de ennek főként irodalmon kívül eső okai voltak. Újabb kötete: Virrasztó szerelem s a sajtóban egyre gyakrabban olvasható versei azt tanúsítják, hogy költői pályája felfelé ível, egyike legaktívabb, élenjáró költőinknek.

1956 körül tűnik fet a szlovákiai magyar sajtóban egy újabb költői nemzedék, mely két év múlva a nyolcak antológiájával később szinte agyonvitatott, túl sokat idézett kötettel mutatkozott be. A kritika már akkor megállapította, hogy Cselényi László és Tőzsér Árpád az antológia legjelentősebb fiatal költői. Azóta ez a csoport észrevehetőbben differenciálódik, Cselényin és Tőzséren kívül Nagy Lajosnak és Kulcsár Tibornak is jelent meg önálló kötete, míg a többieknél ez egyelőre kilátásba sem hozható. Cselényi önálló kötete: Keselylábú csikókorom (1962) az új szlovákiai magyar líra első modern verskötete (metaforikus képek, zsoltárszerű hangvétel). Tőzsér Árpád 1963-ban megjelent verseskötetének (Mogorva csillag) néhány kiváló költeménye férfias nyíltságával, az egyetemes emberi problémák iránti nagyfokú érzékenységével legújabb líránk igazi nyereségét jelenti.

Az utóbbi években ismét új lirikusok tűnnek fel a csehszlovákiai magyar irodalomban: Gál Sándor, Tóth Elemér, Batta György, Bárczi István, Kmeczko Mihály stb. Líránk legújabb hajtásának vizsgálatakor megállapíhatjuk, hogy egyre nagyobb tért hódítanak a modern költői kifejezőeszközök, szemben a hagyományos realista-romantikus stílussal. Az említett fiatalok közül mindenekelőtt Gál Sándor Arcnélküli szobrok című kötetének néhány korszerű lírai kísérletét, megkapó antimilitarista költeményeit tartjuk figyelemre méltóknak.

Még sokáig folytathatnak felszabadulás utáni lírai költészetünk eredményeinek, értékeinek felsorolását, de hiányosságait is hosszan elemezgethetnénk.