Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (3. folytatás)

Samuel E. Johnson, az egyik Dél-Texasi járást képviselte a itexasi képviiselőházbam, ahol emberemlékezet óta elsősorban a kisebb parasztok voltak többségben. A farmer párt nevében jelöltette .magát — ez a múlt század kilencvenes éveinek kezdetén csaknem magától értetődött —, amely Populista, azaz Néppártnak nevezte magát.

A populisták védelmezték a farmereket az erőszakos városi tőke offenzivájával, a hitelek fejében követelt uzsorakaimatokkal és a magas szállítási költségekkel szemben, amiket a magánkézen levő vasutak szabtak meg. Azt akarták, hogy a tömeges szállítóeszközöket az állaim birtokolja, ők hirdették meg a gondolatot, hogy az államnak kellene gondoskodnia a termőföld javításáról és neki kellene szubvencionálnia a mezőgazdasági termékek árát, követelték a jövedelmi adók lépcsőzetes elosztását valamint a titkos választásokat. Populista hagyományokból táplálkozott egy csomó monopólium-ellenes megmozdulás még a huszas évek elején is. Főleg a La-Follet-féle párt, a Haladó Függetlenek, a munkások, a kis burzsoázia, és a farmiereknek a maga nemében egységes frontja a monopóltöke ellen: ez a front az 1924-es elnökválasztáson csaknem 5 millió szavazatot szerzett. B. Wheeler, aki ezzel a programmal jelöltette magát az alelnöki tisztre, első volt az amerikai (tehát nem csupán provinciális) formátumú politikusok közül, aki 1932-ben Roosevelt jelölése mellett szállt síkra az elnöki tisztség kérdésének vitája során a demokrata pártban.

Mindezek a körülmények hozzájárultak, hogy Lyndon B. Johnson, aki először tanító, később az egyik texasi kongresszusi küldött titkára volt, 1937-ben elhatározta, hogy Roosevelt New Deal-jónek platformján jelölteti magát -a szövetségi képviselőházban. Az akkor már szélsőségesen konzervatív Texasban ez majdnem egyenlő volt a politikai öngyilkossággal: a tíz jelölt közül Johnson volt az egyedüli, aki Roosevelt pártján állt. S amikor Johnson győzött, az elnök maga különvonatát küldte le érte Texasba.

A képviselőházban még ötször választatták be, rendszerint ellenjelölt nélkül — közben meghalt Roosevelt, akinek a befolyása természetesein sem térben sem időben nem volt híján korlátoknak — és 1948-ban Johnson a szenátusi választásokon is szerencsét próbált. Az első fázis, a demokrata jelölt kiválasztása, volt újra a döntő. Coke Stevenson, a volt kormányzó állt Johnsoranal szemben, s a kampány egész Texiast felizgatta, a primőr választásokon majdnem egymillió demokrata vett részt. Johnson 87 szavazattal győzött — s a tulajdonképpeni választás már csak formaság volt. 1953-ban — tehát még az első választási időszak alatt — a szenátus demokrata frakciója őt választotta elnökévé. A szenátusban, ahol annyira ügyelnek a „szeniori- tásra“, ez hallatlan siker volt — mi több, életkorát tekintve is Johnson volt a legfiatalabb szenátor, aki ezt a kulcsfontosságú szerepet valaha is betöltötte. Egy politikus Texasban, ahol már évtizedek óta a nyersolaj az úr, soha nem juthatott volna ilyen messzire a nyersolajtulajdonosok támogatása nélkül — de úgy látszik, Johnson közöttük is meg tudta választani a maga emberét.

1956-ban került sor Texasban a demokrata párt helyi és kerületi választás előtti konferenciáira. Ezeken a konferenciákon két frakció lépett fel egymással szemben: egyiket az ultrareakciós fajgyűlölő Shivers kormányzó, másikat Lyndon Johnson vezette. A vita arról folyt, ki ellenőrzi majd közülük a demokrata párt választás előitti összaimerikai kongresz- szusán a texasi küldöttséget. Shivers, aki két évvel korábban azzal vált hírhedtté, hogy a texasi törvényhozó testülettől ki akart csikarni egy törvényt, amely szerint a kommunista párttagságot halállal büntetnék (a képviselőház és a szenátus „csak“ húszéves börtön mellett döntött), 1956-ban is szélsőségesen reakciós, fajgyűlölő programmal lépett fel. Állami intézkedéseket javasolt az iskolák egyesítése ellen, elvetette a nyersolaj, földgáz-lelőhelyek és a vízienergia felett gyakorolt szövetségi ellenőrzést — és követelte, hogy a demokrata párt rázza le „az északi baloldali elemeket“, különösen Lehman szenátort, Roosevelt elnök egykori _ közeli munkatársát, aki később az idősebb New Yorik-i liberálisok csoportjának vezető politikusa volt, Humphrey (akit Johnson ebben az évben valószínűleg jelölni fog az alelnöki .tisztre) és másokat. Johnson ezzel szemben nem írta alá a „98-ok Kiáltványát“ (értsd: a kilencvenhat vezető déli demokratáét) a Legfelsőbb Bíróság döntése ellen, a faji megkülönböztetés megszüntetéséről; követelte viszont, akár csak Shivers, a tagállamok ellenőrzését az ásvány- és energiaforrások fölött, mert a nyersolaj- érdekeltségeknek semmi más álláspont nem lett volna kedvére való; de szót emelt a demokrata párt mellett, amely különféle irányzatokat foglalna magába, beleértve a szakszervezetek által támogatott liberális demokratákat is. Shivers mögött, amint később megmutatkozott az ültetvényesek álltak — s a független texasi nyersolaj milliomosok két legnagyobbika, Hunt és Murchison, akikkel még találkozunk. Johnson mögött — a vezető városi iparosak és pénzemberek csoportja, akik összeütközésbe kerültek a nagybirtokosok ér