Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (2. folytatás)
Ross R. Barnett kormányzó (demokrata, de déli — D. P.) már 1961-ben gondoskodott arról, hogy a Kongresszusba ne válasszák be ú„ra Frank E. Smith képviselőt, aki a Kennedy- kormányt támogatta... Ez év januárjában a metodista egyház 28 lelkipásztora aláírt egy nyilatkozatot, amelyben elítélik a faji megkülönböztetést. A lelki- pásztoroknak -körülbelül a fele kénytelen volt elhagyni egyházközségét.“ Ez az amerikai Dél hiteles képe alig három héttel a dallasi Szilfa utcai lövések előtt: a szabadelvű politikusok visszavonulóban, a szélsőjobboldal az elnöki párt kebelén belül támadásban. Botrányok Hogy a mérték beteljen, Kennedy pártját néhány nagy botrány sújtotta ebben a kulcs- jelentőségű időszakban. Az U. S. News and World Report című lapnak csupán abban a számában, amit a merénylet napján árusítottak Amerikában, a tudósítók négy esetet boncolgattak: az Otep- ká-t a Sol Estes-t, a Baker-t és a „TFX- ügyet“. Ottó Otepka a külügyminisztérium biztonsági hivatalának tagja volt (vagy máig az). 1963. november 5-én a minisztérium menesztette, mert „önkényesen“ titkos dokumentumokat juttatott J. G. Sourwin-nek, a szenátusi bizottság jogi tanácsosának a „bizalomvesztés“ címén indított eljárásokról (a minisztérium néhány hivatalnoka ellen). Az ügyfelei tér- mézsetesen rögtön pártját fogták Otepkának: ugyanazon a napon beszédet mondott Thomas Dodd, a közismert ultrareakciós szenátor, Connecticut állambeli demokrata, amelyben megdicsérte Otepkát, és kérte, hogy a külügyminisztérium hatálytalanítsa a felmondást. Otepka maga is elismerte, hogy Sourwin-nek a dokumentumokat átadta, de azzal védekezett, hogy állítólag „teljesen ártalmatlanok“ voltak. A valóságban viszont a biztonsági ügynök magánjellegű együttműködése a Kongresszus szélsőjobboldalával nem volt olyan egészen ártatlan: amint azt a New York Times jelezte (1963. október 11-én és november 15-én), a dokumentumoknak be kellett volna bizonyítaniuk Walter W. Rostow, az elnök egyik legközelebbi tanácsadója politikai „megbízhatatlanságát“, és alapul kellett szolgálnia a külügyminisztérium sok más hivatalnokának megvádolásához, hogy titokban kommunisták, vagy legalábbis nem gondolkodnak eléggé „amerikai módon“. Térjünk vissza azonban az U. S. News and World Report-hoz, melynek első oldalán ezt olvassuk: „Elárusítás az 1963. november hó 18-én kezdődő héten“. „Billie Sol Estes, egy Pecos városában élő texasi fiatalember, közel 30 millió dollárt keresett a gabona raktározása és a gyapot kvótái körül elkövetett csalásokon. A demokrata párt vezető személyiségeivel barátkozott, és bőkezűen támogatta választási alapjukat.“ A New York Herald Tribune című napilap híre (1963. október 30-án) pontosabb volt: „A kormány kénytelen volt meneszteni a mezőgazdasági miniszter egyik helyettesét, dr. James Ralph-ot, valamint munkatársát, William Morris-t, mert Estes-tői ajándékokat fogadott el... A munkaügyi miniszter egyik helyettese, Jerry Holleman, akit Estes szintén megajándékozott valamivel, maga mondott le — állítólag meg akarta kímélni az elnököt a »kellemetlenségektől«.“ És újra az U. S. News and World Report, a már idézett dátummal: „Egy szenátusi bizottság vizsgálja Robert G. Baker, a szenátus demokrata többsége volt titkárának bonyolult ügyleteit... Bobby Baker egy kis szenátusi küldöttből „befolyásos személyiséggé“ nőtte ki magát, akinek egy vagy két millió dollárra becsülik a vagyonát. Érdekeltségei rendkívül széleskörűek voltak: hazárdjáték-kaszinók és fogadó irodák engedélyétől a motelekig, havai-i húsbehozatallg, ingatlan-kereskedésig és biztosításig terjedtek. Az „áru“, amit Baker úr felajánlott, volt az ő »befolyása«“. A New York Herald Tribune értesültsége (1963. november 14.) ismét konkrétabb volt: „Baker 24 éves korában jött a szenátusba, és annak erényeit és bűneit testesíti meg. Baker különösen Robert Kerr szenátorral került igen közeli kapcsolatba, aki időközben meghalt. Ez az ember az üzleti és politikai élet „kalóza“ volt, de rendszerint összekapcsolta a kétféle karriert. Ha pedig Baker a magánüzleteit összekapcsolta a politikával, és ebben semmi rosszat nem látott, az ok kézenfekvő: Kerr és a többi szenátor szintén nem látott benne semmi rosszat. Röviden, a szenátus nem vizsgálhatja ki alaposan Bakert, amíg következetesen ki nem vizsgálja önmagát — ezt viszont nem teszi meg.“ Egy pontban mindkét folyóirat megegyezett: Bakert Lyndon B. Jonhnson „protezsálta“ (USNWR), Baker volt az ő „alter ego“-ja (NYHT). Ezzel a témával kapcsolatosan az első közülük néhány hónappal később (1964. március 9-én) közölt néhány érdekes tényt: „Az első kérdések egyike, melyekkel a szenátusi bizottság Baker-hez
