Irodalmi Szemle, 1965

1965/10 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Bányai Pál és a magyar szocialista regényírás kezdetei

méletének fő vonalai megtalálhatók benne, eszmei mondanivalójában még nagyobb hangsúly esik a proletár internacionalizmusra, mint a „Felsögaram“-ban, nyelve leginkább a valóságregények táviratstílusához hasonlít stb. Emellett azonban igen sok motívum ellentmond a sematikus proletárirodalomnak: sokkal több benne a lélektani jellemrajz és motiváció (a valóságirodalmat támadó kritikusok ezt szokták elsősorban hiányolni), a főhős nem párttag, csak afféle szimpatizáns, komplikált és ellentmondásos jellem. A mű számos epizódjában különböző ellentmondások vannak, s megtalálhatók a proletárirodalom teoretikusai által elítélt művészi avantgardizmus egyes elemei is: pl. a víziók és az álomképek. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy közben a proletárirodalom elmélete is továbbfejlődött népfrontos, szocialista irodalomszemléletté, s Bányainak második könyvét pozitívan értékelték mind a kommunista, mind a szociáldemokrata lapokban, anélkül, hogy rámutattak volna az elsőtől való lényeges különbözésére.

A két regény közti eltérések részben abból származnak, hogy az író a „Fakó földek“-ke\ megszabadult a proletárirodalom szokásos sémáinak jelentős részétől, de abból is, hogy továbbfejlődése ellentmondásos volt, különböző hatások érték, s nem alakított ki egységes, önálló művészi koncepciót. Ilyen ellentmondásos jelenség pl. a főhős és a tömegek viszonyának ábrázolása: Seszták többször konfliktusba keveredik a parasztokkal (egyszer véresre verik), s csupán néhány híve akad. Felismerhető a regényben a fejlett hős és az éretlen tömegek viszonyának kissé Szabó Dezső ábrázolási módszerére emlékeztető romantikus ellentéte, de Bányainál ez nem válik olyan kiélezetté. Az író szeretné elkerülni a forradalmi romantika fekete-fehér sablonjait: negatív szereplői (a pap, a gazdag parasztok) nem ördögök, és a főhős nem makulátlan angyal; a történet végén pedig csak halványan villan fel a forradalmi optimizmus.

Bizonyos sémák elkerülése a regényben nem vezet igazi művészi elmélyüléshez vagy tökéletességhez, s a különböző motivációk nem találkoznak egy szintézisben, ezért az ellentmondások számát szaporítják. A főhős pl. gyakran részegeskedik, felette áll — eszmei szempontból — a falusi tömegnek, de csak néha próbálja őket meggyőzni igazáról, máskor magukra hagyja a parasztokat. Az aratók sztrájkja idején már úgy látszik, szinte beért a főhős vetése, a gazdag bíró „megértette, hogy hiába űzte el Sesztákot, valami visszamaradt utána, valami, amit ott látott Sinka és a többi arató szemében, amikor szembenéztek vele, amit ott látott széles hátukban, amikor elhagyták munkájukat.“ Mi sem volna természetesebb a történet folyamán, minthogy a gazdag parasztoknak Seszták kiutasítására szervezett akcióját a szegények ellenakciója követné, de nem így történik. Jellemző módon, hősünk csak egyedül megy el tiltakozni a járási hivatalba, de a lépcsőkön visszafordul, s bánatára a kocsmában keres orvosságot. Amikor el kell hagynia a falut (tehát vereséget szenvedett), csak néhányan néznek az őt elszállító szekér után. „Pedig szerette volna Seszták, hogy kísérje a tömeg, egyetlen hatalmas testvéri áradásban. Parasztok, cigányok: szegények. A vörös ciha a szekér végén zászlajuk lett volna.“ A főhős sokban rokon a szerzővel: bukott forradalmár, aki optimista hittel szeretné folytatni a harcot, de már pesszimista is, aki kételkedik a győze - lemben és a célokban is.

Bányai Pál regényei minden erényükkel és hibájukkal szervesen hozzátartoznak a magyar szocialista regényírás történeti fejlődéséhez. A „Felsögaram“ az egy időben Európa-szerte elterjedt proletárregény tipikus képviselője: nagyobb számban adtak ki ilyeneket Moszkvában, Berlinben és Prágában. A „Fakó földek" a vulgáris sémáktól való megszabadulást, de az újabb ellentmondások jelentkezését jelentik az író életművében, s részben a magyar szocialista regény fejlődésének történeti útján is.