Irodalmi Szemle, 1965
1965/10 - Petrőczi Bálint: Találkozás
— Az akkor volt! — csap az asztalra az erdész. — Most férfi vagy, és nem tudod kiinni a sörödet! — Szép út volt? — fordul az öszes halán- tékú német a feleségéhez. Az asszony szorongva ül a széken. Nem tekint a férjére. Az erdészék társaságát figyeli. Nem tud szabadulni tőlük. Durva, kemény, nyers emberek ... — Gyönyörű volt, papa! — lelkendezik anyja helyett a lány. — Ilyen szép völgyet még nem láttam életemben! — Egy nagy üveg vodka a tét! — kurjantja az erdész. A nagy üveg vodka az asztalra kerül. Töltik az üres poharakat. Pista a vodkás pohár után nyúl. Az erdész a kezére csap. — Előbb a sört...! Pista a söröskorsóra állított üres pohárra mered. Hirtelen meggondolja magát, kezét az asztal alá dugja, lehajtja a fejét, beleharap az üres pohárba, és kivörösödő arccal megemeli az üres poharat, s azt asztalra ejti. Ketten-hárman tapsolnak. — Éljen! , — Láttad, anyu?! — ujjong a tizenhét éves lány, s úgy néz a kivörösödött arcú férfira, mintha cirkusz páholyából figyelné a jelenetet. — Ha megismétli, lefilmezem... — szólal meg halkan a fiatalember. — Te csak itt ne filmezz semmit! — figyelmezteti az anya. — Hohó, barátom, ez így nem megy! — áll fel az asztal mellől az erdész: Az üres poharat visszateszi a söröskorsóra. — Emberi test nem érhet hozzá! A szád is a testedhez tartozik, vagy nem?! — Jaj, de érdekes emberek! Mit fognak most csinálni? — kérdezi izgatottan a lány. Az apa, mintha nem látná, nem hallaná, mi történik körülötte, cigarettára gyújt.. Elgondolkodva fújja maga elé a füstöt. A fia karjára teszi a kezét. — Lehet, hogy a faluban találunk valamilyen faházat, szeretném, ha azt is lefilmeznéd .. . Tipikus faházat.. . Mostanában már ritkaság az ilyesmi... Az asszony elkapja a tekintetét a fülelő fakózöld ruhás férfiról, s a férjére mered. Az ajka összeszorul, csak a szeme beszél. — Húsz évvel ezelőtt az újságokban sok képet láttam az itteni faházakról... — folytatja az őszes halántékú férfi, mintha nem érdekelné a felesége szemébe gyülemlő rémület. — Hová tűnhettek el azóta a faházak? Ütközben egyet sem láttunk.. . Talán a falu- végen lesznek, az erdő közelében ... — Elmehetünk oda is, papa! Ahol sok a fa, faháznak is lennie kell! — okoskodik a fiatalember, s a csapszék felé pillant, hogy sürgesse a kocsmárost. Az asszony könyörgő tekintete a férje szürke szemébe kapaszkodik. — Nem bírom tovább... A sok füst a torkomat marja ... A férje int, csak nyugalom! — Már hozza a kolbászt! Azt hittem, most ölik a disznót, oly soká kellett rá várnunk ... — méltatlankodik a fiatalúr. A németek jóízűen falatoznak. Az erdész felcibálja a szomszédját. — Gyere, te nagy okos! Megmutatom, amit nem tudsz! — mondja, és felkapja a tornyos söröskorsót. Az ajtóhoz megy. — Emberi kéz, emberi test nem érhet az üres pohárhoz! Érted? — mintha tanító lenne, olyan bölcsen oktatja Pistát. A sört tartalmazó korsót a kilincs felé nyomja, az üres pohár fülét a kilincsre akasztja, a sörös korsót a szájához emeli, s addig tartja a száján, míg az utolsó cseppig ki nem issza a sört. Nagyot lélegzik. Csillogó szemmel néz a társára. — Na, te nagy okos! így kell ezt csinálni! Tanulhatsz az idősebbektől! Nevet, kacag a társaság. — Milyen tréfás emberek! — jegyzi meg mosolyogva a német lány. Az erdész már a lábában érzi az ital hatását, mégsem tud leülni. Az asztal körül járkál, és nyomkodja az ivótársak vállát. — Ha olyan okosak vagytok, feleljetek meg egy kérdésre! — Előbb igyál, hogy okosat kérdezhessél! — mondja nagyot kacsintva az özvegy, s a saját vodkáspoharát nyújtja az erdész felé. — Kiiszom a szerelmedet... — Idd ki, ha mered! — biztatja az özvegy. Az erdész csak hörpint a pohárból. — Szép legény vagy, mondhatom! — nevet az özvegy. — Nem szeretem azokat, akik csak a szájukkal okoskodnak! — Ha olyan okosak vagytok, feleljetek meg a kérdésemre! — fakad ki az erdész, s az ujjai közt szorongatja a teli poharat. — Mondd már, mert elfelejted, hogy mit akarsz kérdezni! — ugratja Pista. — Te csak hallgass! Te nem tudsz semmit! — szidja az erdész, s az asztal körül ülő társait szemléli. — Ha olyan okosak vagytok, mondjátok meg, a köztársaságunkban mit csinál minden ember egy és ugyanabban a pillanatban? — Várakozva néz a barátaira. — Nem tudjátok? — Mit csinálnának? Lélegeznek! — vágja ki az özvegy.
