Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Ivan KLima: Lingula (elbeszélés)
— Most, remélem, eleresztesz — mondta a leány, mikor leértek a lépcső alá. Ám a kérdésben tulajdonképpen benne volt a válasz. Hiszen elmehetett volna, anélkül, hogy kérdezi, mehet-e. Legfőbb ideje volt, hogy szőnyegre kerüljön valami érdekes téma. Vagy valami izgalmas történetke. Csakhogy Tomáš az utóbbi napokat teljességgel a férgei közé temetkezve töltötte. — Nem eresztelek — mondta hányavetin. A múlt télen kis híján ott veszett a hegyekben. Mi tagadás, egy kicsit dramatizálta most az esetet, de valódi élmény volt. Igen ám, de hogyan váltson át feltűnés nélkül a télre? — Jársz a Szemaforba? — kérdezte az átmenet kedvéért. — Ez igazán nem lehet neked fontos! — Azt nevezem modern zenének! Hangulatba hozza az embert, noha előre tudja, hogy hamarosan vége! — Ez hát pompás átmenet volt. Tomáš lopva a leányra pislantott, de az érdeklődés semmi nyomát sem találta arcán. Ecsetelni kezdte az iszonyú ködöt, a vihar vonított, a jégkristályok korbácsolták az ember arcát, száján megfagyott a lehelet. A leány közömbösen haladt Tomáš mellett, figyelmét a lépteire összpontosította, merően nézett maga elé. Délután négy óra volt, a járda tömve járókelővel; verejtékező arcok, mindenki sietett, loholt, boltokba be, boltokból ki, többen a kirakatok előtt bámészkodtak, a fagylaltozó előtt seregestül tolongott a nép. Kevés dolpg látszhatott e pillanatban annyira képtelennek, mint a vészterhes hegyek vonító vihara, hófergetege. Tomáš néhányszor kétségbeesetten nyelt egyet, s igyekezett becsülettel kimászni a csávából. A teljes kimerültség érzését ecsetelte. Egy reklámtábláról valami színésznő vigyorgott rá. A színésznő háta mögött egy pirosra festett kocsi zuhant a szakadékba. Tpmášnak sejtelme sem volt, milyen filmről van szó, de a plakát olasz vígjátékra utalt, ezért hát kijelentette, hogy hallott már a filmről, s állítólag valami nagyszerű! A leány kissé gúnyosan elhúzta a száját, s Tomáš szaladt jegyet váltani. Az előadás már rég megkezdődött, de szerencsére ennek a történetnek nem is kellett kezdet. Tomáš képtelen volt figyelmét a filmre összpontosítani, igyekezett azonban mutatni, hogy remekül szórakozik, a legbárgyúbb tréfán hangosan kacagott, diadalmasan ránézett a leányra, de látta, hogy az még csak nem is mosolyog, arca meglepően merev, a szeme majdnem csukva, nyilván mit sem lát a filmből, száját mintha a szenvedés torzítaná. Különös teremtés, gondolta magában. Lehet hogy valami történt vele. Valami, amiről sejtelmem sincs. Vagy pedig a jogtanárt érte valami. Azért nem jött ebédelni, s a leány most egész idő alatt vele foglalkozik gondolatban. Valami tragédia, az pedig egész érdekes lehetne. Ilyen hosszú hallgatás mellett ítéletnapig se nyílik ki előttem a szíve. Nézd, tegnap még vadidegenek voltunk egymás szemében, de bizalommal lehetsz hozzám! Ehhez persze valami tettre volna szükség. De milyen tettet lehet kigondolni ebben az ostoba világban? Legfeljebb elmehetnék a Sárkányvölgybe, s levethetném magam a legmagasabb szikláról, bosszankodott magában Tomáš. Vagy ruhástul beugorhatnám a Moldvába. Szerelmemet bizonyítandó! Eh, gondolta magában, talán megjárja egy egészen közönséges pad is, aztán ... mit tudom én, amiről általában nem beszélnek. Hogyan lettem először szerelmes, hogyan vettem észre, hogy apám megcsalja anyámat, aztán ... hathónapos voltam, amikor Prágát bombázták. A szomszéd bérház kapott. Érted ezt? Könnyen úgy eshetett volna, hogy nem létezem, és most itt melletted üres volna a pad. A filmnek vége lett. — Egy kicsit unalmas volt — mondta Tomáš. — Ha unatkoztál, bocsáss meg! — Miért? — nézett meglepetve a leány. — Biztosan rosszabb dolgok is vannak a tarsolyodban! — Például? — A tánc — felelte a leány. — Most már csak meghívsz! Előbb vacsorázni, aztán táncolni. Becslésem szerint lehetsz, mondjuk, a Vadász színvonalán. A Moldva túlontúl előkelő neked, a Luxorban pedig nem mérnek szeszesitalt. Ott legkevésbé sem mímelhetnéd a duhaj fráter. A Pihenőben meg csak fúvós- zenekar játszik. Tomášnak teljességgel öngyilkos ötlete támadt: — Épp oda akartalak meghívni. — Aha, kezdesz eredeti lenni. — A leány nyilván sose járt még a Pihenőben, most előre iszonyodott a párocskáktól meg a gyerekeik kíséretében feszítő, ünneplőbe öltözött papáktól. — Biztosan felejthetetlen lesz — mondta. — Veszel nekem léggömböt és cuklorvattát? — Mindent, amit kívánsz! — Tomáš egyetlenegyszer járt ott, s csak arra emlékszik homályosan, hogy tömérdek volt az ember, s szörnyen unatkozott. Nincs unalmasabb a szervezett szórakozásnál; TARTSUK MEG A SZÓRAKOZÁS RENDJÉT! De azért talán akad ott valami, amivel kezdeni lehet! Például a
