Irodalmi Szemle, 1965

1965/9 - HAGYOMÁNY - Szalatnai Rezső: Győry Dezső lírája

ebből a kis magyarságból lehet még valami. Ölvedinek nem akadt ilyen érzése-gondolata, Mécs Lászlónak igen, de csak jelentkezése elején, aztán szétfolyt, mire észbekapott, már nem bírta Győryt utólérni; a népszerűséget különben sem a forrongok élén kereste. Győry viszont ott kereste. Ehhez heves véralkatú természete is hajtotta. A legszubjektívabb én-lírát ő írta Szlovákiában a magyarok közül, politikai gondolatot is csak akkor vállalt, ha egyéni érzelemmel tudta magához kötni. Sok felől támadott élet volt Győryé, szinte szerette, ha támadták. Látvány volt a felvetett fejjel visszavágó költő. Sorsának rácsai a kisebbségi életben is mindig megvoltak, csak a fiatalok közt érezte szabadnak magát, mint Petőfi a csatamezőkön. A költő és az emberi élet dilemmáját úgy oldotta meg, hogy líráját életformának vállalta. Ady magatartása volt ez bizonyos tekintetben, némileg más körülmények között. Győry tudatos hősnek érezte magát lírájában. Költősors: kisebbségi ember sorsa. így érezte, így látta. Szüntelen en-garde állásban állott, bosszantani tudott és harcolni, s aki megtámadta, nem maradt bosszulatlan. Szenvedéseinek okozója, életformája és a kisebbségi magyarság sorsa: azonosult benne, s lírája legfőbb forrásává vált, megtorpanásaival együtt.

Polgári életet is úgy választott magának, hogy testhezálló legyen s a legkevesebb kötöttséggel járó: újságíró lett. Holott eredetileg apja pályájához s nagybátyjáéhoz akart odasimulni: tanár akart lenni a kiváló rima- szombati tanár fia, s az eperjesi kollégium lelkes irodalom-nevelőjének unokaöccse. Győry Dezső Eötvös-kollegista volt Budapesten, amikor Adyt temették, s amikor a letiport Magyarország társadalmi forradalommal lázadt fel egész lakosságának sorsa ellen. Ebből az élményből került vissza Rimaszombatba, a szülői körbe, anyjához és sorsához. A forrongó Magyarország nem egy szellemi képviselőjével később is találkozott, éppen szerkesztői munkája révén, az emigráns újságírókkal és írókkal ugyanis. Losoncon a figyelmes, okos, józan Simándy Pállal, Kassán, Pozsonyban és Prágában egész sereg emberrel. De hatással csak Simándy volt Győryre, mások csak az újságíróra hatottak, a költő tudott tájékozódni a saját talaján. Egy világégés üszkös romjain ülő Hióbnak érzi magát, minden, ami szent volt, szép volt, elpusztult. „Szlovenszkö jajba- roppanása vagyok“ — írja njagáről. Honnan jött elő ez a szenvedélyes és ünnepies megnyilatkozás?

Más világ volt a húszas évek világa, mint a mai. A költészet akkor nálunk szinte közéleti szerepet játszott. Ady, mint egy halott

szultán, állt a magasban az egész élő magyar társadalom fölött. Versei, nevezetes verssorai átjárták a közvéleményt, nemcsak a munkásság rétegeit, nemcsak az értelmiséget, végig - hullámzottak a polgárságon, fölfogta őket a fiatal parasztnemzedék is már, legalább egyes helyeken, egyes társadalmi szakaszokon. Minden az irodalommal és Adyval kezdődött és végződött. Lírai képei izgatták az embereket, erről vitatkoztak, átkozták Adyt, és ujjongtak érte. Ez ma elképzelhetetlen, költő nem nőtt úgy a társadalma fölé, mint korai holtában Ady. Legalábbis a csehszlovákiai magyarok között. Ilyen légkörben szólalt meg Győry Dezső, ilyen előzmények után azonosulhatott komolyan, tragikus hévvel szülőföldjével, magyarjaival. „Tudom, mi vár rám: Pokol. Vállalom“ — írja egyik versében ezidőtájt.

Győry Dezső költői elkülönülése Kassán kezdődik (a Kassai Napló szerkesztője lett) és Kassákkal. Szabad verseket kezd írni, szétfeszíti a kötött formát, mint akkoriban majd mindenki. Ez fordulat a költő mondanivalójában. Most találkozik a fiatal nemzedékkel, amely magáénak érzi a viharos lélekkeresőt, 1927- ben jelenik meg a losonci Mi Lapunkban — ez a diáklap is hagyomány, amelyről írni kellene

— Győry nevezetes vallomása: a Kisebbségi Géniusz. Ilyeneket ír benne: „Ezt a népet szétdarabolták, de a részek új életet kezdtek. Üj mentalitásuk gazdagító erő. A próbát ki~ álljátok: legyetek emberek, az én embereim. Szeressétek az elnyomottakat, tegyetek úgy, ahogy akarjátok, hogy veletek tegyenek. Legyetek ti minden lelki és testi kifosztás legerősebb ellenségei. Ti legyetek a legszélesebb emberi szolidaritás, a leggazdagabb lélek, legszebb humanitás, leglehetőbb szabadság, legfőbb jog, legbátrabb becsület. S ahogy ti ilyen kisebbségi lélekre tesztek szert, ezt a lelket plántáljátok át az egész magyarságra. Ti Szlo- venszkón, Erdélyben, vagy a Vajdaságban — az összmagyarság Európában: egyformán kisebbség vagytok. Üj élet kell a magyarságnak. Nagy magyar reneszánsz. Akkor megválthatjátok a világot. Üj Messiást adhattok a világnak: a földi élet Messiását. A jövő Messiását. Ezt jelenti a Kisebbségi Géniusz...“ Mi más ez, mint tömény messianizmus. A vallomás Szabó Dezső visszhangja, de nem kísérte Szabó Dezső szertelensége. Győry szavai nem véletlenül szóltak a fiatalsághoz. S már nem is Kassán, Prágában írta a költő, ahová ugyancsak újságírónak ment át, főszerkesztőjével, egy élő és tökéletes Krúdy-figurával, sőt Krúdy Gyula testi másával, Dzurányi Lászlóval. A lap, amelyet a csehszlovák fővárosban szerkesztettek, a Prágai Magyar Hírlap volt, a szlovákiai magyar polgári pártok napilapja.