Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - Fehér Kálmán: Versek a Száz panaszból
kiknek agyát repesztette ékként csak egyetlen metafizikai emlék: „Figyeljük csak barátocskám a varrólányt, de legjobb lesz ha csak a kezét: simogatás rejlik benne és párosodás. Puha párnáit ne hányjuk szét! se az ágyban, se a kezén, úgyis már sokszor érte szúrás.“ „Nyújtózkodjunk el, és legyünk büszkék?“ A katona begombolja nyitva felejtett sliccét. De I’audace, et encore de l’audace, et toujours de l’audace! HAH! És mi is büszkék lettünk a mondatokra, és hiába kérdezték: „Elég lett e merészség?“ Először kérdezték, és leültettek az Életfa tövébe. Másodszor kérdezték, és azt mondták, hogy öltözzünk frakkba. Harmadszor kérdezték, és azt mondták: várjak. De többé már nem szóltak, és ámultunk a szerencsén. Nincs hasonlat, mert rólunk van szó, és ebben a pillanatban mindenki vegye zokon! Csak így találjuk meg lelki nyugalmunk! Jöhetne a szánalom, ám ajánlom. De l’audace, et encore de l’audace, et toujours de l’audace! HAH! ÉS MI IS BÜSZKÉK LETTÜNK A MONDATOKRA, AHOGY KOPOTT ORDASOK KÖRÖTTÜNK VADULTAK, hasig érő gondban a lábunkig nyúltak, és darabokra hulltak. NINCS VIGASZ: hisz érzed, mennyivel nehezebb a súly, ha napról napra viszed, ha nem hallod a szirénák süket csöndjét, ha benne nincs neszed, ha versed csupa emlék vagy éppen trágyalé. Ha felérsz a fejedig, a kalapod leveszed. HAH!
