Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - Szabó Béla: Steiner Gábor (regényrészletek)
— Én nem. Azóta is arra a zenés kávéházra gondolok. — Ha annyira komolyan vette — jegyezte meg gúnnyal —, akkor majd elküldöm egy barátomat magért. Az jól táncol, jól udvarol, és biztosítom, nem beszél majd magával úgy, mintha az apja lenne. — Engem a barátja nem érdekel, az csak maradjon otthon! Gábor élvezni kezdte a lány naiv, nyílt, olykor szinte szemtelen hangját. — És én — folytatta a lány — azt sem hiszem, hogy maga megfeledkezett az ígéretéről. Maga gondolt rám, ezt én érzem, tudom. — Hátha mindezt tudja — válaszolt szigorú, komoly hangon —, akkor azt is tudnia kell, hogy nekem eszem ágában sincs megnősülni, és semmi kedvem sincs ahhoz, hogy egy fiatal lány életét tönkretegyem. Meg kell értenie, én nem vagyok az, akinek maga gondol engem. En nem vagyok jó férjanyag. Szeretném, ha megértené, amit mondok. Ez szó szerint így igaz. — Én nem akarok férjhez menni, én táncolni akarok. — De én nem akarok! — Megígérte! — Jó, nem bánom, ha megígértem, akkor táncolunk. Mondjuk két-három hét múlva. Akkorára már tavaszodik, és a barátaimat is meghívhatom. — Mi szükség van a barátaira? ... — Egy házaspárról van szó, szeretném ha megismernék niágát. — Egy házaspárról? Azt nem bánom... — válaszolta elgondolkodva, és egyszerre kifényesedett a szeme. Minden átmenet nélkül könnyezni kezdett, és gyűrött zsebkendőjével törülgetni, nyomkodni kezdte a szemét. Gábornak kínos volt ez a helyzet, próbálta megnyugtatni, de hangja még több könnyet csalt elő Margit szeméből. Gyorsan fizetett, és az úton azzal vigasztalta Margitot, hogy idősebb barátként a vállára tette a kezét. De a kéz rejtélyes módon nem engedelmeskedett a józanságnak, hanem tapogató, vak ujjakkal elindult lassan a derékig, onnan pedig felfelé kúszott, egészen a remegő, kemény mellekig ... A lány pedig úgy simult hozzá, mintha eggyé akarna válni vele. A Klauzál tér közelében pedig, amikor egy homályos kapualjban egymásra tapadt az ajkuk, és Gábor a karjában tartva csókolgatta szemét, száját, arcát, Margit mint egy vallomást suttogta: — Jaj, olyan hűvös és csiklandós a bajuszod. A tegezést ő kezdte, mint általában mind annak, ami kettejük közt történt, Margit volt a kezdeményezője. De erre akkor Gábor nem gondolt, a történtekbe a tegezés úgy simult, mint a csók, az ölelés. Most már Gábornak nem volt nyugta. Ha néha fpl is villant benne a józan szándék, hogy az egésznek véget vessen, mindez elhalványodott, erőtlenné vált és felperzselődött abban a forró hullámban, amely átjárta teste mmden porcikáját, ha Margit ölelésére, csókjára vagy naiv, kedves, megindító vallomására gondolt, hogy „hűvös és csiklandós a bajuszod“. Munka közben is mosolyognia kellett, ha ártatlan szavaira gondolt, a tükör is visszhangozta, amikor borotválkozott, és óvatosan formázgatta bajuszát. Türelmetlenül várta a zenés kávéház napját, fehér inget és alsót vett a nagy nap tiszteletére. Zsigáékat is meghívta, de ők nem fogadhatták el a meghívást. Háromnapi vendégségbe vidékre, Erzsi szüleihez készültek. Ez az utazás már rég időszerű volt, de munkahelyükön csak most tudták a szabadságot elintézni. Sajnálták, hogy nem tudnak Gábor kívánságának eleget tenni, de az utat már nem halaszthatják el. Ki tudja, mikor adódna újra alkalom az utazásra. Ami pedig a Margittal való megismerkedést illeti, arra alkalmat kerítenek, mihelyt hazaérkeznek. Nem is kell ahhoz zenés kávéház, egyszerűen meghívják egy feketére vagy teára, és itthon, a meghitt négy fal között, sokkal zavartalanabbul el lehet beszélgetni, mint egy füstös, lármás helyiségben. Végül átadták neki a lakáskulcsot azzal a kéréssel, hogy távollétük alatt nézzen a lakásba, öntözze meg a virágokat, vegye át a házmestertől a postát. De a legjobb lenne, ha itt is aludna... Gábor lehangoltan vette át a kulcsot, bosszantotta, hogy a zenés est nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Képzeletében mindent át kellett alakítani és újra rendezni, mindez pedig amolyan rossz mellékízzel járt, mintha a kitűnőnek ígérkező étel kissé meg- kozmásodott volna. Titokban mindent attól tett függővé, hogy Erzsi mit szól majd Margithoz, mi a véleménye, komolyan lehet-e venni a ragaszkodását. Szerelemnek lehet-e nevezni mindazt, amit csinál?... Vagy csak hóbort az egész? Hisz az asszonyok sokkal jobban, higgadtabban tudják egymás tettét megítélni, mint a férfiak. Kár, sajnálta, hogy így alakult a helyzet, Zsiga és Erzsi társaságában biztosabban, jobban érezte volna magát. De így, egyedül Margittal szemben védtelennek találta magát, az ő simulásával szemben nem használt az okosság, a józanság, az évek sokasága... és mintha valami szakadék szélén állna, szinte szédült. E bizonytalanság ellenére kívánta, szomjasan kívánta ezt a veszélyt. Várta a zenés estet, készült rá ... borbélyhoz ment, a borbélyt külön figyelmeztette a bajuszára, hogy
