Irodalmi Szemle, 1965
1965/8 - FIGYELŐ - Vitalij Szjomin: Heten egy házban
Tomilin bólint. — Még fiatal, várhat — mondja nagy komolyan. 11. Abban a nagy, több lakásos házban, amelyben a háború előtt laktam, a szomszédok keveset tudtak egymásról. Itt meg, ebben a „földszintes utcában“ akaratlanul is mindent megtudok szomszédaimról. Ismerem a foglalkozásukat, élettörténetüket. Valahogy az egész utca olyan nyílt lap. Az emberek naponta többször összejönnek az utcai vízcsapnál, a villamosban... Az utca is tudja, mi történik nálunk a házban. Azt is, hogy Irka állapotos, hogy a gyerek miatt építkeztünk, meg hogy „nincs férfi a háznál“, hogy egy év múlva leszerel Zsenyka . . . „Zsenyka leszerel, Nyinka Paskája is hazajön“ — mondogatják a szomszédaink —, „valakinek építkeznie kell az udvarban. Oj házat kell építenie, a régiben már nem férnek el.“ — Tudod, Vitya — mondja nekem Múlja —, már úgy szeretnék magamnak élni. Abban reménykedtem, ha Zsenyka bevonul, Irka pedig elhelyezkedik, egyedül kezdek élni, de nem sikerül. Persze, Múlja már többször megpróbálta, hogy tőlünk különválva éljen, ránk bízza a házat, az építkezést, mellyel már „torkig van“, és férjhez menjen. A férjhezmenésről már régóta beszélnek házunkban. Muljának van egy barátnője, akit férjhez akar adni. Időnként eljön hozzánk, hoz egy üveg portóit vagy vermutot. Ilyenkor Múlja abbahagyja örökös mosását, stoppolását: — Ülj le, Zina, mindjárt befejezem ... 12. így találkozott Múlja és Zina, míg egyszer Muljának jutott ki a menyasszony szerepe. Múlja kérője egy vasárnap állított be hozzánk. Tizenkét óra körül az utca felől bekopogott egy férfi az ablakon, s megkérdezte, itt lakik-e Anna Sztyefanovna. Megtudta, hogy nincs itthon. „Majd eljövök később“ — mondotta, és sietve távozott. Másfél óra múlva Múlja hazajött a városból. ... Estefelé eljött a férfi. Betessékeltem: „Anna Sztyefanovna itthon van“. Megint zavarban volt, és kért: — Jöjjön ki! Ahogy ezt kimondta, rögtön félrevonult. így viselkedtek valaha Nyinka legszerényebb udvarlói. — Jöjjön ki, Múlja! — mondom visszatérve a házba. — Megint magát keresi az a férfi. — Jöjjön be! — Nem akar. Múlja megtörülte egy ronggyal a kezét, és kilépett az ajtón. Mintegy 15 perc telhetett el, már meg is feledkeztem Múlja vendégéről, amikor mindketten beléptek a szobába. Múlja hahotázva mutogatta: — Itt lakom én. Ezek a mi szobáink. A kemencét magam tapasztottam. Ránk mutatott: — Lányom. Vöm. Még van egy katonafiam is. Ez az egész család! A vendég leült. Zavartsága engem is kínosan érintett. Végre megjelent Múlja. Levette a kabátját, kendőt vett, s intett a vendégnek: — Gyerünk! Elég hamar visszatért. — Kérő! — mondta elképedve. — Nyugalmazott ezredes. Vagy őrnagy. Mit tudom én. Azt mondja: „Maga is egyedül van, én is. Emlékszik rám? Harcsenko vagyok“. Azt mondja, a háború előtt a szomszéd utcában lakott. Már akkor is tetszettem neki. Azt mondja, mindent tud rólam, az emberek elmondták neki... Meglátjátok, itthagylak én mindnyájatokat! Azt mondja, nem iszik, nyugodt természet. Az egészsége miatt nem ihat. A fia egy év múlva elvégzi a főiskolát, és elmegy a városból... — Múlja — mondom —, akkor most már csináltasson tartós ondolálást! — Meg fogakat — vágra rá Irka —, aranyfogakat. Múlja elnevette magát: ' — Menyasszony! — Majd te megmutatod neki — erősködött Irka —, csak ne nagyon örüljön! — Tudod, nem lesz belőle semmi — mondtam egyszer Irkának. — Én is azt hiszem — mondta Irka. — Azelőtt is ajánlottak neki férjet, de ő nem ment hozzá. Egy ideig még kételkedtem. Vagy három szombaton találkozott Múlja a nyugalmazott tiszttel, aztán hirtelen elmaradt a tartós on- dolálás. Múlja minket nem világosított fel, de Manyának mondott valamit: — Ha azelőtt akadt volna férfi, de most, amikor családom van? Maradjon minden a régiben! 13. Éjjel Múlja felkeltett: — Vitya, kelj fel! — Irkának megkezdődtek a szülési fájdalmai. Kiugrottam, világosságot gyújtottam. Félálomban úgy tűnt, hogy semmi sem történt,
