Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - Turczel Lajos: Gyurcsó István köszöntése
llmar Torn: A halász keze, linoleummetszet, 1958 Gyurcsó István köszöntése Azok az olvasók, akik Gyurcsó István harmadik verskötetét az elmúlt évben megjelent Nyugtalan ének-et elolvasták, már sejthették azt, hogy Gyurcsó egy magasabb évforduló küszöbén áll. Az új verseskötet képanyagában érzelmi és hangulati motivációjában a „legdialekti- kusabb“ évszak, az ősz dominált: érett gyümölcsök és lehullott lombok tarkállottak, must forrt, zörgő kis ágakon zúzmara és dér csillogott; az őszt fájdalmas riadtsággal idéző, az ősz hangulatain és ellentétein merengő és borongó költő végül is erőt vett a nyugtalanságán, és a munkás öregség reményében a „szívére hullt jégezüst idővel“ békét kötött. Amint látjuk: a Nyugtalan ének mintegy prelúdiumként hangzott el azon évforduló: az ötvenedik előtt, amelyhez Gyurcsó István 1965 január 27-én elérkezett. Aki a jubiláns költőt nemcsak az alkotásaiból, hanem személyesen is ismeri, az szinte hajlamos lesz arra, hogy az utolsó Gyurcsó-kötet „nyugtalanságát“, sztoicizmusban feloldódó szorongó melanchóliáját túlzásnak, költöl szerepjátszásnak tartsa. Az ötvenéves Gyurcsó ugyanis még olyan életerőről és alkotókedvtől duzzadó fiatal férfi, akinél az öregség érzete csupáncsak víziónak, képzelet! beleérzésnek látszik. Turczel Lajos
