Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (2. folytatás)
alapján rendelte el a sztrájkoló kohászoknak, 80 napra vegyék fel a munkát, Massachusetts állam ifjabb szenátora udvariasan kifejezte, hogy nem ért egyet vele. De nem kevésbé igaz, hogy két éven át kétszer- háromszor szerepelt Kennedy hetente a televízióban, mint a szakszervezeti csoportokban mutatkozó zavarokat kivizsgáló szenátusi bizottság rendkívül aktív tagja. Különösen az elnöki asztal mögül irányított ügyes rendezésnek köszönhető (ott ült az asztalnál a fő „ügyész“, Kennedy öccse, Robert is), hogy a felvevőgép előtt folyó beszélgetések igen drámaiak voltak, és több nézőt vonzottak, mint az ijesztő melodrámák vagy a detektív- filmek. így szerepelt állandóan mindkét Ken- nedy-fiú a közfigyelem előterében, sőt, még abban a szerepben is, hogy ők védelmezik Amerikát az elvetemült szakszervezetekkel szemben. Az ifjabb testvér ezt az egész két évig tartó vizsgálatot „The Enemy Within“ című könyvében elemezte ki (Belső ellenség), amely, ahogy az várható volt, gyorsan elfogyott, s az idősebbik testvér egy törvényjavaslatban gyümölcsöztette tapasztalatait, amely néhány vonatkozásban az állam ellenőrzése alá helyezte volna a szakszervezeteket. Kennedy reformja komoromisszumot jelentett volna a szélsőséges reakció és a szakszervezetek megalkuvó törekvései között. A javaslat sem az egyik, sem a másik oldalt nem elégítette ki. Meany, az AFL-CIO elnöke, aki a szakszervezeti világmozgalom szélső jobboldalán foglal helyet, állítólag így sóhajtott fel fölötte: „Bárcsak megszabadítana az isten a barátainktól!" Később, sok-sok tárgyalás és számtalan további kompromisszum után megdicsérték a szakszervezetek Kennedyt, legalább azért, hogy igyekezett kiküszöbölni „a szembeszököbb igazságtalanságokat.“ A szakszervezetek kivizsgálásának epizódja eszükbe juttatja azt a különös „fehér foltot“, amelyre Kennedy politikai életrajzainak többsége kitér, és ahova a régiek mintájára felírhatnák: Itt oroszlánok vannak! Egy lépés elől ugyanis a későbbi elnök gondosan kitért: soha nem szavazott a hírhedt Joe McCarthy szenátor ellen. Még az amerikai szélső jobboldal ellen viselt háború legkritikusabb időszakában is, amikor a jobboldal olyan éles ellentétbe került Eisenhowerrel és a hadvezetőséggel, hogy elsősorban maga okozta a bukását, Kennedy félrehúzódott, megőrizvén jóindulatú semlegességét. S mivel központi jelentőségű politikai konfliktus volt ez, amely akkoriban megosztotta az amerikaiakat, sok ember feltette magában a kérdést, hogyan hallgathat éppen Kennedy olyan makacsul. Fokról fokra kínálkozott néhány válasz: sok konzervatív írországi bevándorolt, akire Kennedy a jövőben támaszkodni akart, nem hagyott hozzányúlni a wisconsini szenátorhoz: Kennedy apja a barátai közé számította McCarthyt, és hozzájárult a szenátor „alapjához“; öccse, Robert Kennedy, rövid ideig bár, de működött McCarthy vizsgáló albizottságában, mint jogi tanácsadó. Ez ugyan sok mindent megmagyarázott, de nem igazolt semmit. Az elvhűbb liberálisok Kennedy McCarthyval szemben tanúsított magatartásában kétszínűséget láttak, és soha nem bocsátottak meg neki érte. Amikor Eleanor Roosevelt, a század legnagyobb amerikai politikusának özvegye és a „középtől balra“ álló demokraták csoportjának New York-i szószólója a demokrata párt 1960-as választás előtti kongresszusának javasolta, hogy Ádlai Stevensont jelölje az elnöki székbe, azzal is érvelt Kennedy ellen, hogy a vitában, ahol az amerikai demokrácia sorsa forgott kockán, Kennedy csődöt mondott. A hallgatást, amely az ötvenes évek elején annyi mindent elárult, csodálatosképpen még a konzervatív londoni Times sem bocsátotta meg Kennedynek: 1963. november 23-án is emlékeztetett rá, hogy „azt a tulajdonságot, amit »A bátorság profiljai«-ban annyira kiemelt — tudniillik a készséget, hogy saját meggyőződésünk nevében szembeszegüljünk a közvéleménnyel, bármilyen következménye is legyen — McCarthyval szemben nem gyakorolta". 5. A. Hidell Ahogy már tudjuk, Wade ügyész eredetileg azt állította, hogy az Elm Street raktárában a rendőrség egy Mauser puskát talált. Csak akkor döntött egy másik típus mellett, amikor az FBI (Federal Bureau of Investigation, azaz a szövetségi politikai rendőrség) közölte, hogy Oswald tavasszal küldetett magának Chicagóból egy négyszeresen nagyító távcsővel felszerelt, Mannlicher-Carcano 38 típusú karabélyt. Csakhogy ez a fegyver A. Hidell nevére érkezett Dallasba. Ki ez az ember?
