Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Kardos István: Tanítóságunk élet- és műveltségi színvonala egy felmérés tükrében
Kardos István tanítóságunk élet- és műveltségi színvonala egy felmérés tükrében Az elmúlt tizenöt esztendőben a magyar nyelvű iskolai oktatásban szinte páratlan eredményeket értünk el. Alapok nélkül indultunk, jóformán mindent élűiről kellett kezdenünk. Fáradságos munkánk gyümölcse minden kétséget kizár; ma már közel százezer magyar tanuló anyanyelvén sajátítja el az életben szükséges ismereteket. Tizenöt év sikeres munkáját ünnepeljük, s gondolataink a jövő útjait kutatják. Tudjuk, hogy az elért eredmények további s még nehezebb munkára köteleznek bennünket: a mennyiségi fejlődést minőségi változásnak kell követnie. Az oktató-nevelő munka minőségének javítása föltételezi a káros előítéletek sürgős felszámolását. A regresszív tényezők között első helyen kell megemlítenünk azt az egyre inkább kórosan terjedő tévhitet, mely szerint a minőséggel sincs különösebb baj, mert a helyi szlovák nyelvű iskolák sem jobbak.... Ezt a felfogást gyakran táplálják a járási méretű értékelések, a magyar és szlovák iskolák tanulói közötti különféle versenyek eredményei, s olykor a végzett tanulók kedvező elhelyezésének lehetőségei is. Nem kívánjuk a tényeket cáfolni, de hangsúlyozzuk, a helyi igazságokból levont következtetések megté- vesztőek. A helyi mérce csak részigazságokról vall, ezért beteges megelégedettségben, öncsaláshoz vezethet bennünket. A társadalmi fejlődés sokkal szigorúbb és igényesebb mércével mér, ezért a mi viszonyítási alapunk társadalmunk munkaerőigénye (a munkaerő minőségével kapcsolatos, növekedő követelményekre gondolunk), iskolai vonatkozásban pedig csakis <azon országok iskolái lehetnek, amelyekben jobban, modernebben, hatékonyabban oktatnak, mint nálunk, bár a hazai, főképpen a cseh iskoláktól is éppen lenne még mit megtanulnunk. Véleményünk szerint egy univerzálisabb igény-szempont nélkül nehezen tudunk majd megbirkózni az új feladatokkal. A tanítás minőségének javítását hátráltatja az a tény is, nem tudjuk, hol és hogyan kezdjük el. Bár évek óta hangsúlyozzuk, hogy minden tanító önkontroll és társai bírálata alapján (hospitációs tevékenység útján) pótolja hiányosságait, továbbképzési tanfolyamokat is szerveztünk, a tanítók távhallgatási rendszere országos akcióvá vált, tökéletesítettük a pedagógusképzést, stb., stb., de vajon mindez kielégítő-e?! Kellőképpen még a mai napig sem körvonalaztuk a tanító általánosan kívánatos ismeretanyagának terjedelmét (ennek bizonyítására elég, ha a pedagógiai fakultások általános tantárgyainak örökös változtatásaira utalunk), nem is beszélve a szakismeretektrő.1. Véleményünk szerint az oktatás minőségének javulását szolgálni kívánó eddigi intézkedéseinket gyakran a kapkodás jellemezte. Bár igaz, a rend- szertelen munkának is lehet némi eredménye, de az örökös kísérletezésnek (nagyban való kísérletezésnek!) és találgatásoknak is legyen egy józan határa, különben megtörténhet, hogy minden jószándékunk ellenére egyhelyen topogunk majd! A rendszertelenségnek köszönhetjük azt is, hogy számos fontos tennivalóról teljesen megfeledkeztünk, így pl. a tanítók nyelvi kultúrájának, zenei műveltségének stb. fejlesztéséről. Pedagógusképző intézeteink is tevékenységüket főképpen perspektivikus sémákra alapozzák, s az életbe kikerülő kezdő pedagó-
