Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Tőzsér Árpád: Nyári naplójegyzetek
létén túl ezt is s még hányszor ennyi értéket mentettek hát a martosiak meg a pusztulástól az „öt nap“ alatt! A martosi eset azonban, sajnos, csaknem egyedülálló. A néphagyományokban, folklórban Martoshoz hasonlóan gazdag Izsa pl. csaknem teljesen elpusztult. S vele együtt visszavonhatatlanul elpusztult e környék múľtjának egy darabja is. S a negyven faluból hányat lehetne még Izsa mellé sorolni?! S itt adódik a kérdés: ha hisszük is, hogy az árvizek sorában ez volt az utolsó, mért nem helyezzük a roskadt paraszt házak bizonytalanságából az évszázadok népi kultúráját híven őrző és hordó emlékeket a kőházak, az éppen erre a célra épített múzeumok biztonságába? Mért nem található a komáromi múzeumban pl. Szalacsi néni szobájának a mintájára berendezve egy „martosi szoba“, hol vannak a néprajzosok, hogy mentsék, ami még menthető? A táj múzeumának a tájat kell tükröznie, Dél-Szlovákia múzeumainak tehát Dél- Szlovákiát, s nem az északi vidékeket. Batsányi-emlékest Kassáin Fábry Zoltán Stószi jegyzeteiben az új „Ady-hívőket és Ady-harcosokat“ hívja, sürgeti, mert Ady „igazáért újra harcolni kell. Közöny és hamis fölény áll folyamatossága, a megszakíthatatlanság útjában“. A hívást, sürgetést az egész klasszikus magyar irodalomra kiterjeszthetjük. Soha ilyen keveset nem szavalták Balassit, Csokonait, Batsányit, Berzsenyit, Vörösmartyt, Petőfit, Adyt, mint éppen napjainkban. De ha még csak a szavalok „repertoárjából“ hiányza- nának a múlt irodalmának nagy nevei! De hiányzik irodalomkritikáinkból, irodalomtudatunkból is. Mintha bizony más irodalomból, vagy irodalmakból kivont kritikai mércékkel el lehetne érdemben és értékben bírálni a magyar irodalmat! Tévedés ne essék: nem speciálisan magyar kritikát óhajtok — éppen Batsányiról, a szinte első európai horizontú költőnkről szólva ezt semmiképpen sem tehetném —, de a magyar irodalom tanulmányozása során kialakult kritikai mércék jelenlétét is kritikánkban. S ezt csak másodsorban! Elsősorban klasszikus értékeink jelenlétét szellemi életünkben, hogy szellemi folytonosságunkat, erőnket s nagykorúságunkat érezzük. S okuljunk a régi nagy szellemek tanulságából és gondolataiból. A frissen alakult s meglepő vitalitást tanúsító kassai Batsányi-kör bizonyította be elsőnek, hogy klasszikus költőinket lehet és kell szavalni és tovább éltetni az iskola falain túl is, de elsősorban aktualitásukban, korunk számára is érvényes mondanivalójukban. Kassán a Párizst, Európát vigyázó Batsányit ébresztették, az első jelentős fordító, Európát közvetítő műhelyüket, a Kassai Magyar Múzeumot elemezték. így aktivizálta Batsányi másfélszáz éves programja a mi legmaibb és legsajátabb programunkat. De a kassaiak rendezvénye során nemcsak a színpadon látottak, hallottak, nemcsak Batsányi volt élmény a számunkra, hanem a közönség is. A tömeg, amely szinte az egész Kelet-Szlovákia képviseletében lelkesedett és tapsolt Batsányi verseinek, s a vendégek: Illyés Gyula, Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Keresztúry Dezső és sokan mások, akik jelenlétükkel a Batsányi-estnek különös fényt, országos sőt országhatárokon túli jelentőséget adtak. S itt is adódik egy kérdés: magyarországi Sróvendégeink miért csak Pozsonyt és Prágát, s ott is csak a hivatalos szerveket látogatják legtöbbször? Miért nem látogatnak el vidéki városainkba, falvainkba is? S ha ellátogatnak, miért nem szólnak otthon az itt látottakról, hallottakról ? S ha iszólnak, miért csak a Tátráról s a szlovákságról szólnak (mint pl. Szabó Pál az Ország-Világban), s miért nem beszélnek a déli járások népéről, rólunk is ? Közöny mint liberalizmus Az idei Jókai-napoik során mutatta be a József Attila Klub kisszínpada Ta- deusz Róžewicz Adattár című abszurd játékát. A bemutatót megelőző feszültség, lekicsinylő legyintések és nagy elszánások szenvedélyes vitákat sejtettek. Aztán a bemutató után a gúnyosan legyintők elmentek haza, s a vitából beszél
