Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Kolozsvári Grandpierre Emil: Házasság mai módra
— Akarom, persze hogy akarom. És most üljünk le és beszélük meg, hogy te hogy képzeled, én hogy képzelem, mert a házasság, ugye ... — Komoly dolog. Ahogy mondod, Didili. Annyira komoly, hogy most mindjárt elmegyünk a cuccomért. — A cuccodért... — visszhangozta Dezső megdöbbentem — Távházasságot akarsz? — Nem. Csak ... — Nem szeretem ezeket a kispolgári kakecolásokat. Dezső meghajolt a határozott vélemény előtt. Egy fél óra múlva már az albérleti szobában voltak, ahol Anikó negyedmagával lakott. Az albérleti kopár- ságban a négy lány ágya, a tarka, színes, üdítő rendetlenség négy oázisa, megannyi kísérlet arra, hogy ki-ki otthont teremtsen magának néhány négyzet- méter területen s az otthonra ráüsse egyénisége bélyegét. Dezső az állát simogatva vette szemügyre Anikó birodalmát, mely az ágyon kívül jókora színes papirossal letakart ládából állott, benne polcok, a polcokon könyvek, alul cipők között turista kávéfőző, deszkadarabbal fedett befőttes üveg, másfélujjnyi disznózsírral. Az ágyon kékvörös kockás pokróc, kispárna, kétes tisztaságú huzatban; keresztben-kasul ruhák, sálak. Egy széken hasrafordított, nyitott könyv, mellette hamutartóban rúzsos csikkek kupaca. A falon képeslapokból kivágott, rajzszegekkel feltűzött reprók modern mesterektől, berámázott itatóspapír színes tinta foltokkal; egyik oldalán gomba, a szárán sárga csokor nyakkendő, a másikon rozsdás kolomp zöld selyemzsinórral. A ládán Black and White viszkispalack, vastagon befolyatva olvadt gyertyával, zöld, kék, lila, vörös olaj festékkel. Tekintete megragadt a látványon. — Nézed, mire képes a dolgozó nép? — kérdezte Anikó. Mikor visszaérkeztek Dezső lakására, Anikó tettrekészen tekintett körül, minél hosszabban nézelődött, annál mélyebben szántott a vonás két szemöldöke között. Rosszallón csóválta meg a fejét: — Bemodemizálom ezt az avitt odút. így nem lehet lakni. — Helyes — mondta megtörten a férfi —, nagyon helyes. Addig én sétálok egyet, hogy ne zavarjalak alkotó tevékenységedben. Három órai bolyongás után tért haza. Nagyjából felkészült, a mű mégis meghökkentette. Mintha idegen lakásba nyitott volna be. Lassankint felfedezte a lány dísztárgyait: a viszkis palackot, a gombát, a kolompot, majd a saját dísztárgyait is —, ezeket nehezebben; Anikó zendülő szelleme nemcsak a helyüket változtatta meg, hanem a szerepüket is. A hasas olasz váza szájjal lefelé állt, fenekén nagy fehér kő, az absztrakt szobrok formájában. A polcokon helyenként széttolta a könyveket, az egyik ilymódon keletkezett résbe vázát tett fagalyakkal, a másikba óceáni maszkot, a harmadikba négy darab tüzelőfát, művészies rendbe illesztve. Az ágyon rozsdás bádogdarab lógott s szolgált keretül a primitív betűkkel rótt buzdításnak: „Vezess baleset nélkül.“ — Ezt honnan szerezted ? — A toalett asztalomhoz mit szólsz? A fürdőszoba tükrét három fakanál foglalta keretbe, alatta a szennyes láda, az élére állítva s szőnyeggel letakarva, rajta a tupírozó fésű, csipesz, kölnis palack, ráspoly, körömvágó olló, továbbá egy bonbonier, oldalán tussal a következő szöveg: „A hamvaim“. — Ügy bámulsz, mint Kolumbusz Kristóf, amikor azt hitte, hogy fölfedezte Amerikát. Anikó bikiniben hevert a rekamién, a jól végzett munka boldogságában. Dezső végignézett rajta, s már csak őt látta: — Én fel is fedeztem egy új világot — mondta ábrándosán —, egy csodálatos új világrészt. — Akkor bekajolunk, jó? — Jó. És utána megbeszéljük... — Tudom, tudom, „közös dolgainkat“ ...
