Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Duba Gyula: Rohanó felhőrongyok a gép körül
Talán nem vesznek észre bennünket, gondolta ... marhaság, mondta aztán mindjárt magának, az asszony annyira feltűnő jelenség ebben a gyülevész társaságban, lehetetlen, hogy észre ne vegyenek. Igazam volt, morogta két perc múlva ... Mit mondasz, drágám, kérdezte az asszony, de akkor a dülöngélő vagány, aki az előbb jelkelt és jeléjük indult, már le is ült az asztalukhoz. Szilvapálinka bűzét lehelte rájuk, az asszonyhoz kezdett beszélni és őt figyelembe se vette. Mindég így kezdtek verekedni, egyikük belékötött miakibe, s amikor már megütötték egymást, a többi is rárohant az áldozatra. Egyenként gyáva sakálok voltak, de meg kell adni, hogy együtt félelmetesen törekedtek. Az asz- szony riadtan figyelte kettőjüket és nem tudta, mit tegyen. Vedd a táskádat és menj ki, mintha WC-re mennél, súgta feléje, várj rám a bejárat előtt! Menj már, sürgette, amikor látta, hogy habozik ... Hová kicsikém, kérdezte a vagány az asszonyt, még igazában nem is szórakoztunk... Az asz- szony végre eltűnt a lépcsők hajlatában. Jobb kezével álion vágta a vagányt és belökte egy asztál alá. Ahogy felfutott a lépcsőkön, hallotta maga mögött a kiáltozást. Gyorsan, fogta meg a kijáratnál az asz- szony kezét, mindjárt itt vannak!... Berántotta őt egy kapu alá és behúzódtak egy ajtómélyedésbe. Érezte a testén, hogy remeg és hallotta a foga vacogását. Minek hoztam ide, szidta önmagát, az ördögnek kellett idehoznom!... Az utcán futó léptek dobogtak és harsányan kiáltoztak, tálán tíz percig kereshették őket. A kapu alá nem jöttek be. Bolondok, mondta az újságíró, azt hitték, futni fogok egy tűsarkú cipős nővel... ? Igazán bántottak volna, ha megtalálnak, kérdezte később az asszony és még mindig borzongott. A lelket is kiverik belőlem, ha a kezük közé kerülök, mondta ő, ismerem őket... Gyerünk, — fogta meg a kezét. Az asszony nem akart az ablak mellé ülni, a szélső ülésre ült, azt mondta, nem akarja látni maguk alatt a fényeket. Nem is nézett ki az ablakon. Odakünn egészen sötét volt és ez olyan érzéssel töltötte el őket, mintha a világ a gép belsejére korlátozódna, odakünn, a fehér alumínium falakon túl csak űr van és feneketlen éjszaka. , A gép rövid időn belül a viharos zóna magasságába ért. A férfi eldöntötte magában, hogy meg kell törnie a hallgatást, valamit mondania kell, bármit, de beszélni valamit, hogy az asszony ne gondoljon állandóan a félelemre. Nem tehet róla, hogy fél... Nézte a profilját, ahogy fejét kissé leiszegve maga elé néz. Istenem, mennyire ismeri ezt a profilt, éppen ezt, ebből a szögből és magasságból nézve. Éjfélbe nyúló utcai csavargásaikon vésődött belé görögös arcéle, amikor a homályban alig tudta felismerni és ujjaival tapogatta ki körvonalait. S ahogy az utcai lámpák fénye felé közeledtek, vonásról vonásra váltak határozottabbá, élettel telibbé arcának részletei. Ha így az arcélét nézte, feltörő melegséget és forró ragaszkodást érzett iránta. Beszélnie kell hozzá. — Furcsa érzés meglett férfiakkal találkozni, akiktől tíz évvel ezelőtt az életre készülve váltál el. Ma legtöbbjük vezető egyéniség a munkahelyén és családja van ... — Nevetett. — Micsoda nagy szavakat hangoztattunk akkoriban az életről! Kilépünk az életbe, mondtuk az ifjúsági szövetség gyűlésein, fel kell rá készülni, hogy kilépünk ... ! A tanáraink is azt mondták, hogy készüljünk fel alaposan, mert valóban kilépünk az életbe. A repülőgép testét szüntelenül rázta a remegés és az asszony ezt figyelte, mint ahogy az orvos figyeli a nagybeteg pulzusát. Nem látott ki az ablakon, de így is látta, lelki szemeivel látta, hogy a felhők marcangolják a gép testét. Az utasok nagy része aludni próbált, néhányan újságot olvastak, vagy halkan beszélgettek. — Na és — folytatta a férfi —, egyszerre kiléptünk az életbe és mi történt? Semmi. Nagy semmi történt... — Találkoztál velem az életben — szólalt meg először az asszony —, ez történt. — Még mindig maga elé nézett és arcélét mutatta a férfinek. Az újságíró elpirult és melegen megcsókolta őt. — Te csacsi... az már azután volt! Először semmi nem történt, nagyon sokáig semmi az égvilágon ... aztán jöttél te ... Erről még nem beszéltem ... Oldalra hajtott fejjel megnézte őt és mosolygott. — Már mondtam, hogy csak beszélni tudsz ... már egyszer megmondtam ... — Meg írni... azt is mondtad ... — Igen, azt is ... Nagyon komolyan nézte őt az asszony és ez megdöbbentette. — Gondolkoztál már azon, amit a tanáraid mondtak, hogy az életre fel kell ké
