Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Duba Gyula: Rohanó felhőrongyok a gép körül
tek a döccenések és távolodni kezdett alattuk a föld. — Fontos találkozás szemtanúja voltam — jegyezte meg az asszony —, a férjem találkozott az ifjúságával és ettől hajnalra keresztbe állt a szeme. Igazán megható. A férje nézte őt és nyugodt maradt. Elgondolkozott és ajkán öntudatlan mosoly játszadozott. — Akkor alakult az iskola és mi voltunk az első osztálya. Az első magyar iparisták. Tudod minek köszönhetem, hogy oda kerültem? Egy öreg kerékpárnak. A front után azt mondtam apámnak, hogy legény létemre a búcsúkra gyalog mégsem járhatok, lóháton meg nem divat már idegen helyekre menni. Erre vett egy öreg kerékpárt, csak az első keréken kellett beragasztanom a belsőt é^ már száguldhattam is vele. — Elképzellek, ahogy száguldasz a búcsúra az ócska kerékpárodon ... — Csizmában és kalapban, akár a szélvész. A belső zsebemben meg egy másfél kilós forgóspisztoly, hogy a szomszéd falusi legények meg ne verjenek. A megáradt Hernád felett repültek. Erdőborította dombok között szertelen hangyavonulásként kanyargóit a folyó. Néhol egészen keskenyre szűkült, máshol meg kiipúposodott, s ezekben a púpos-pocakos szétfolyásokban volt valami gonosz vonás. Az embernek a világirodalom álnok és gonosz púpos alakjai jutottak eszébe. A gép már nem emelkedett, elérte az utazó magasságot és egyenletesen szállt az itt-ott feltűnő, fehér bárányfelhők felett. A távolban sötét hegyek tűntek fel, s az asszonynak, ahogy meglátta őket, önkéntelenül is összeszorult a szíve. Nem szólt, csak kissé megborzongott. — Soha nem javítottak még kerékpárt annyit, mint én az enyémet — mesélte az újságíró —, elhasznált, öreg gumijai voltak és naponta ragasztottam rajtuk a de- fekteket. Folt hátán folt volt az a két belső, nem is tudom, hogyan lehetett annyi foltot egymásra ragasztani. Aztán összetört a főcsapágy és fel kellett dobnom a padlásra. Nem kaptam belé új csapágyat. Az asszony hallgatta és nagy szemmel figyelte a közeledő hegyeket. Rosszindulatú óriásoknak tűntek előtte, akik kajánul várják, hogy árthassanak. A nap egészen alacsonyan ült a nyugati égen, vörös sugarai néha megvillantak az ablakokon. Váratlanul a repülőtér rádiólokátorának ernyője jutott eszébe, ahogy forgott, görbén és tehetetlenül... igen, valami gyámoltalan vonást érzett a forgásában, talán azért, gondolta az asszony, mert olyan asszimetrikus és görbe, hogy a forgása inkább kalimpálásnak tűnik. Néhányan már dohányoztak a gépben és a hátuk mögött valaki megjegyezte, hogy ebben a párás és nedves időszakban a hegyek felett nyugtalanok a levegőrétegek. — Feldobtam a kerékpárt a padlásra — szőtte tovább gondolatait a férfi —, s ezzel el voltam vágva a külvilágtól. A gumikere- kű Škoda traktorok csak később jöttek, amikor már futballozni jártunk ... — Futballozni is jártatok... — nézte az asszony. — Csatárt játszottam és alig volt mérkőzés, hogy ne rúgtam volna gólt. A faluban az emberek annyi rumot és sört fizettek, amennyit akartam. — Feldobtad az öreg kerékpárt a padlásra, mert a belső gumikon folt hátán folt éktelenkedett és nem kaptál hozzá főcsapágyat ... — sóhajtott az asszony. — És sok gólt rúgtál... — így volt — hagyta rá az újságíró —, nem tehettem egyebet. Aztán egyszer, éppen gabonahordás idején olvastam áz Üj Szóban, hogy Kassán magyar ipariskola nyílik. Valahogyan eszembe jutott az öreg kerékpár, hogy mennyit javítottam és közben csupa olajos maszat volt a kezem... magam sem tudom, hogyan, miért jutott eszembe, de eszembe jutott az is, hogy én arra az iskolára elmegyek. A hegyek fölé értek. A repülőgép erősen megrázkódott, elérte az első rohamszerű széllökés. Egy barátja vitte be traktorral az állomásra. Meg vagy te örülve, hová a fenébe mégy?... kérdezte tőle csodálkozva. Ke- zetfogtak s ezzel kissé idegenekké váltak egymás számára. Reggel fél tízkor, ragyogó napsütésben ült vonatra. Talált egy üres kupét a gyorsban, az ablak mellé ült, levetette kabátját és felgyűrte az inge ujját, Csattogva futott vele a vonat Kassa felé. Később kiment a folyosóra, rátámaszkodott az ablakkeretre és engedte, hogy a sivító szél vadul lobogtassa a haját. Férfias vonásnak hitte, hogy merészen szembe néz a széllel és rohan a bizonytalanság felé. A fülkéje Zólyomon túl megtelt s az új utasok szlovákul beszéltek. Nem értette őket s ez bizonytalanná tette, már nem érezte olyan erősnek magát. A vonat késő délutá-
