Irodalmi Szemle, 1965

1965/7 - Roman Kaliský: Csallóköz kérdőjelei

Víz.gazdászaink, akik foglalkozásukhoz hűek maradtak, megöregedtek benne, s akik valamikor gyalog voltak kénytelenek bejárni a gondjukra bízott folyószakaszt — elmondják, hogyan tükröződött ez a rendszer aztán a gyakorlatban. Volt aki gondolkodott és javasolt, s mások ezeket a javaslatokat áthúzták. Átgondolt tanulmányok hangja, képesített vízgazdászok javaslatai, gazdag emberi tapasztalatok vesztek így el. S elveszett az egész komoly problematika folytonossága és távlata is.

S mi van a rekonstruálásokra, védőgátak és csatornák karbantartására előirányzott pénzeszközökkel? Minden ilyenfajta mű bizonyos értékkel bír s ezek az értékek az úgynevezett alapvagyonhoz tartoznak. Ez annyit jelent, hogy minden évben leszámítanak belőlük egy vagy kétszázalékos amortizációs értékrészt. Két százalék esetében a vízgazdászoknak nagy javításokra évenként kb. 60 ezer koronát kéne kapniok, egy kilométernyi gátra. Ez nem sok, s ők örültek volna, ha megkapták volna, de a valóság az, hogy a védőgátak és csatornák generáljavítására hosszú éveken keresztül ezeknek a „leírási“ értékeknek csak töredékét kapták. S ugyanakkor a helyzet romlik, mert például három évvel ezelőtt gene- ráljavításökra több jutott, mint 1965-ben, bár a financiális alapeszközök összege nőtt. Vízgazdászainknak csak nagy üggyel-bajjal sikerült minden 8 km-nyi védőgát szakaszra egy embert kapniok. A bürokraták ezt is feleslegesnek tartották. Ennek az embernek védenie kéne a gátat, értenie kellene hozzá, bizonyos értelemben szakembernek kéne lennie, s ráadásul még nagyon jó munkaerkölcs- csel kellene rendelkeznie. A vakondok, vagy egerek által okozott legkisebb gátrongálást is észre kéne vennie, egyszóval úgy gondoznia a védőgátat, mint sajátját. Csakhogy ilyen munkára ma csak az öregek jelentkeznek, mert gyengén fizetik s a természetbeni járadékok, a tehéntartás s a többi előny, amelyek a múltban ezzel a foglalkozással jártak, ma már nem léteznek. Én tudom, hogy ezek kicsinységek, különösen ahhoz képest, ami történt s azokhoz a milliókhoz képest, amibe az egész kerülni fog. De mi gyakran a kicsiségeken csúszunk el. Egy ilyen kicsiség az is, hogy ha árvíz fenyeget, a tapasztalt gátőrre se bízzunk nagyobb szakaszt, mint két kilométernyit. S ezenkívül szükséges lenne melléje két segéd is, s tartalékban a faluban készenlétben álló, s a szükséges anyaggal és munkaeszközökkel felszerelt munkacsoport, amely a gátnak úgyszólván elsősegélyt nyújthatna. Néha persze ez az elsősegélynyújtás is kicsinységnek tűnhet. Hiszen a laikus számára egy buzgár a gát tövében csak valamiféle forrás, amelyből víz csörgedez. De az olyan ember számára, aki jól ismeri a gátakat, a buzgár a veszély előjele, annak a jele, hogy víz jutott a gát alá s olyan kavemát vájhat, moshat benne, hogy a gát egyszerre csak összeroskad. S emellett a buzgárt eltömni a beavatott ember számára nem nagy művészet s nem is jelent költséges munkát. De azt gondolják, hogy vízgazdasági szakembereink, mikor a Dunán válságosra kezdett fordulni, nem kértek ilyen őrség- erősítést a gátakra? Kértek, de csaknem semmit sem kapták. S aztán már csak menteni, evakuálni, lyukakat eltömni s futni lehetett a víz elől.

Én tudom, hogy több mint valószínű nincs ember, aki egyszerűen azt mondaná: ha még ez és ez megtörtént volna, biztosan nem került volna sor a katasztrófára. Mert a víz alattomos, nem lehet mindig pontosan kiszámítani mit fog csinálni, s különösen nem lehet kiszámítani, hogy mit fog csinálni azokkal a gátakkal, amelyek a múlt század kilencvenes éveitől állnak, s attól az időtől fogva csak javítgatják, esetleg rekonstruálják őket. S azonkívül mindig itt volt érvként a dunai vízierőmű, hogy annak a figyelembe nem vételével nem lehet nagyobb méretű vízgazdasági beruházásokba kezdeni. S valami ebben is lesz, csakhogy az is igaz, hogy ez az érv már túlságosan sok év óta van használatban és a segítségével sok halaszthatatlan dolog megoldását elhalasztottuk.

Vagyis ha nem is lehetett mindent elvégezni, tény, hogy nem csináltunk meg mindent, amit el kellett volna végezni. S ezért nincs jogunk a tiszta lelküsme- retre. De van lehetőségünk megváltani azt.