Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Tadeusz Róžewicz: Adattár (Tőzsér Árpád fordítása)
A VÉNEK KARA (haragosan): „A naplopó rajtaveszt.. A TITKÁRNŐ: Pszt... Csendesen . .. A VÉNEK KARA (suttogva szavalnak): ... így van rendjén a világ, üdvözlégy, ki a hazádnak rózsát oltasz s almafát“ A TITKÁRNŐ: Hagyjatok neki békét! (A Vének kara összerakja a székeket s lábujjhegyen elhagyják a szobát. A Titkárnő tükörben nézegeti magát. A szobán különféle emberek haladnak át. Némelyik siet, mások lassan mennek. Élénken beszélgetnek, újságot olvasnak, a gyerekekre kiabálnak, üdvözlik egymást. Egy fiatal fiú és egy lány összecsókolódznak, aztán tovább mennek. Belép az Újságíró. Átmegy a termen, visszatér. Körülnéz, mintha ismeretlen házban valakinek a lakását keresné. Bejön a szoba mélyébe, megáll az ágy mellett, amelyben a Hős alszik. A Titkárnő nem veszi észre Az újságírót. Belekarol valamilyen véletlenül arrajáró emberbe és elhagyják a szobát.) AZ ÚJSÁGÍRÓ (cigarettára gyújt. Átmegy a szobán. Eloltja a cigarettát. Vállon ragadja a Hőst.): Uram! Uram! (A Hős artikulátlan hangot hallat.) Ébredjen fel, én vagyok. A HŐS (felül az ágyon): Mi az? Ki van itt? AZ ÚJSÁGÍRÓ: Én vagyok, néhány kérdést kell feltennem önnek. A HŐS: Maga? Énnekem? AZ ÚJSÁGÍRÓ (zsebéből blokkot húz elő): A titkárnő biztosan említette. A HŐS: Maga újságtól van? Nem látott itt egy almát? AZ ÚJSÁGÍRÓ: Nem. A HŐS: Nem ette meg véletlenül? ... A jóság és a rosszaság ismeretének fájáról való volt. AZ ÚJSÁGÍRÓ: Nem, nem ettem meg. A HŐS (elgondolkozik): Maga még más dolgokra is képes ... AZ ÚJSÁGÍRÓ: Komolyan akarok beszélni önnel. Közeledik az Újév és az ügynökségünk meg akar jelentetni néhány beszélgetést különféle híres emberekkel és közönséges halandókkal is ... A HŐS: ... egyszerűekkel... AZ ÚJSÁGÍRÓ: ... természetesen, egyszerű polgárokkal. A HŐS: No és? AZ ÚJSÁGÍRÓ: Megtudhatom öntől, mi az élete célja? A HŐS: Azt már elértem, és épp most nehezen ... AZ ÚJSÁGÍRÓ: És elégedett azzal, hogy él? A HŐS: Igen ... Nem ... Igen . .. Tulajdonképpen igen. AZ ÚJSÁGÍRÓ: És miért? A HŐS: Én tudom? AZ ÚJSÁGÍRÓ: És ki tudja? A HŐS: Nem tudom. AZ ÚJSÁGÍRÓ: S mit akar még elérni? A HŐS: No... Különféle terveim vannak, természetesen akarnék ... ugyan . . . AZ ÚJSÁGÍRÓ (jegyzeteket csinál, töpreng, hirtelen kérdést tesz fel): Milyenek a politikai nézetei? A HŐS: Kinek van reggel öt órakor politikai nézete? Ez megőrült! Azt akarja, hogy már hajnalban nézeteim legyenek. Meg kell mosakodnom, fel kell öntözködnöm, rendbe kell magam tennem, fogat mosni, tiszta inget venni, nyakkendőt kötni, fel kell húzni a nadrágom, s csak aztán jönnek a nézetek... AZ ÚJSÁGÍRÓ: Értem ... Hisz az üdvözülésben? A HŐS: Igen,., nem... inkább... bizonyos értelemben ... nevetséges kérdés. AZ ÚJSÁGÍRÓ: Ha nem tévedek, ön egyszerű ember? A HŐS: Igen. AZ ÚJSÁGÍRÓ: És tudja, hogy az ön kezében van a világ sorsa? A HŐS: Bizonyos fokig. AZ ÚJSÁGÍRÓ: Mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy a világon megmaradjon a béke? A HŐS: Nem tudom. AZ ÚJSÁGÍRÓ: Tudatában van annak, hogy az atomháború esetén kipusztul az emberiség? A HŐS: Természetesen, természetesen. AZ ÚJSÁGÍRÓ: És mit tesz, hogy az ilyen háború kitörését megakadályozza? A HŐS (nevet): Semmit. AZ ÚJSÁGÍRÓ: De hiszen szereti az emberiséget? A HŐS: Természetesen. AZ ÚJSÁGÍRÓ: És miért? A HŐS: Még nem tudom. Nehéz erre feleletet adni. Most még csak reggel öt óra van, jöjjön dél felé, lehet, hogy akkor már tudni fogom. AZ ÚJSÁGÍRÓ (jegyzetfüzetét zsebébe teszi): Nem mondhatnám, hogy nagyon sokat megtudtam öntől. A HŐS: Nagyon későn jött. AZ ÚJSÁGÍRÓ: Viszontlátásra. (A hős hallgat. Konkrét zene: „A város hangjai“). Fordította: TŐZSÉR ÁRPÁD
