Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Tadeusz Róžewicz: Adattár (Tőzsér Árpád fordítása)
Még azt mondd meg, mért szereted Chopin zeneszerzőt! AZ ELSŐ VÉN: Chopin a virágokban ágyút rejtett el, professzor úr, és híressé tette hazája nevét az egész világon. A TANÍTŐ: Igen, de mit érzel, hogyha egész esztendőben hallgatod a zenéjét? AZ ELSŐ VÉN: Mély hálát érzek a zeneszerző iránt. A TANÍTŐ (csavargatja a fejét): Hogy mondhatja valaki, hogy a mi fiatalságunk cinikus és közönyös! A HŐS (felemelkedik. Ujjával a tanítóra int.): Tanár úr! Kérem, jöjjön ide! (A Tanító a Hős mellé ül az ágyra.) A HŐS (a tanító elé tartja szétfeszített ujjú kezét): Mi ez tanár úr? A TANÍTŐ: Kéz. A HŐS (ökölbe szorítja a kezét): És ez itt? A TANÍTŐ: ököl. A HŐS (kitárja és bezárja ujjait): Kéz, ököl, kéz, ököl, kéz, ököl. A kézzel gyilkolni lehet, fojtogatni, lehet verset és receptet írni, simogatni (megsimítja a tanító arcát, Almát vesz a kezébe.) Mi ez? A TANÍTŐ: Alma. A HŐS (egy gombot mutat!): És ez itt? A TANÍTŐ: Gomb. A VÉNEK KARA: Kölyök könyvvezető kenéz könnyű köntörfalazás könyök köménymag könnymirigy könyvecske kőműves könnyzápor könyvfaló (A Vének kara hirtelen elhallgat. Mintha villám csapott volna belé. A szobába belép a titkárnő. Ugyanaz a személy, aki a darab kezdetén a „Hang a pokróc alól“ szerepét játszotta. A testhez álló szoknyából vagy nadrágból gömbölyű farocska sejlik ki. A Vének kara rácsodálkozik. A titkárnő leül az ágyra. Kinyitja a táskáját, s iratokat vesz elő.) A TITKÁRNŐ: Aláírást, igazgató úr. A HŐS (mutatóujjával csendben aláír egy csomó iratot). A VÉNEK KARA: „Add, mit akkor adnál, legjobban, ha nem lesz, ha majd nem lesz, aki azt mondja, hogy kedves, mikor ráncok szántják az arcodat s a tükröd nem mutat lángot csak zsarátnokot, üszköt“. A TITKÁRNŐ (nevet): Szeretem a klasszikusokat! A VÉNEK KARA: Ne heveskedj! Lásd a bolond is azt tartja: vén ebnek, kandúrnak megmered a farka. De a tölgy, ha sárga is itt-ott egy levél fenn áll szilárdan, mert még fiatal gyökérben. A TITKÁRNŐ: Valamiféle újságíró áll az ablak alatt, interjút kér. A HŐS: Holnap. A TITKÁRNŐ: Már tavaly óta várakozik, érti, igazgató úr? A mai korban minden a nyilvánosság informálásán múlik, az ügynökségek az utolsó hírekre, újságokra, érdekességekre várnak... A HŐS (a tanítóhoz): Bocsánat, sok a munkám. A TANÍTŐ (feláll, még az ajtóban megfordul): Még egy kérdést. Nem adna kölcsön egy százast? Nem? Csaó, bambino! (Eltávozik, táskájával és bajuszával együtt.) A TITKÁRNŐ (ásít, nyújtózkodik): Olyan álmos vagyok, s olyan fáradt. Lefekszem. (Bebújik az ágyba és alváshoz készülődik. A szobában a szőnyegen áthalad néhány személy. Egy pali aktatáskával. Két fiatal ember. Fiú és lány. Megállnak, nézelődnek. Hosszan és erősen csókolóznak. Két középkorú nő jön és gyorsan darálnak: „A húst, a húst, húsban, a húsról, ó hús! a hússal, hús nélkül.“ Áthaladnak. Belépnek a Hős szülei. Az anya szájára teszi az ujját. Megáll az ágy fölött. Az apa az óráját nézi.) AZ APA: Igen, már a legfőbb ideje. Látod, Laci... (Az anya cinkosan néz Az apára.) Látod, Laci, beszélnünk kell bizonyos ... AZ ANYA: Marci... AZ APA: Látod, Marcikám, ma úgy akarok veled beszélni mint férfi a férfival. Mi az hogy, az évek rohannak ... Biztosan észrevetted a változásokat a szervezetedben. Az álladón keményednek és sűrűsödnek a szőrök, változik a hangod ... Néha biztosan mindenfélét álmodozol, felébredsz, mindenféle dologról gondolkodok AZ ANYA (meghatódva): Emlékszel Albinkám, még nem olyan rég volt, amikor megmutattad az ablakot, amelyiken keresztül a gólya berepült és kunyhónkba egy fiúcskát hozott nekünk .. . Mi, szerencsétlen anyák... AZ APA: Látod gyermekem, az élet célja az élet fenntartása. Ennek legprimitívebb módja a nem nélküli szaporodás. A szaporodás osztódás és fakadás útján történik. A sejt általában két részre osztódik, vagy pedig kis púp képződik rajta, amely gyorsan új sejtté alakul, amely aztán szokás szerint külön válik.
