Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Tadeusz Róžewicz: Adattár (Tőzsér Árpád fordítása)
pikéből van, hajtókával. A szoknya hátul rakott... (A mozgékony asszony felugrik az ágyról. Csókolgatja a Kövéret.) Pá, pá! Hívjál fel, de biztosan! Egészen biztosan! Pá! Ne felejts el telefonálni, telefonáld meg... pá, pá! (Elmegy.) A KÖVÉR NŐ (elrakja a kötést): Maga tehát mossa a kezeit Anti úr? A HŐS: Mosom. A KÖVÉR NŐ: Annyi reményt fűztem ehhez a látogatáshoz! Azt hittem, hogy mint régi ismerős segítő kezet nyújt egy magános asszonynak. Mit érdekli az magát, hogy az én gonádáim fokozott tevékenységet fejtenek ki. Igen Zoltán úr ... A HŐS: Már mondtam néhányszor, hogy Vencelnek hívnak. A KÖVÉR NŐ: Igen Vencel úr, a fejem egyre gyakrabban fáj. Néha vérhullámok öntik el, szédülést érzek s forgóimban fájdalmat. Ügy vettem észre, hogy az utóbbi időben emésztési zavaraim is vannak, s az elekt- rokardiogrammom is változást mutat. Az orvos úgy véli, hogy teljesen elég estra- diolt szednem, és hasonlóan hatásos gyógyszer az etilobestrol is, de ez nálam gyomorgyengeséget és hasfájást idéz elő... És mit tanácsol ön, Vencel úr? Hogyha nem ismertem volna már akkor is, mikor még ilyen volt, (a Kövér nő mutatja milyen kicsi) sohasem fordultam volna ilyen intim dologban idegen férfihez. A HŐS (újságot olvas): „Az idei őszi kampányt elsőként a szombati cukorgyár nyitotta meg a ...“ A KÖVÉR NŐ: Hogy megváltozott a világ. Az emberek felebarátaik szenvedései iránt érzéketlenek! (Gyermekhang hallatszik: „Anyu, anyu, anyukám.“ A Kövér nő eltávozik.) A HŐS (kinyújtózkodik az ágyon s tovább olvassa az újságot. Belép a Vének kara. Elfoglalják a helyüket.) A VÉNEK KARA: Csinálj valamit, mozogj, gondolkozz! Ő csak fekszik, s az idő halad! (A Hős befedi az arcát az újsággal.) Mondj valamit, tégy valamit, járulj valahogy hozzá az események folyásához, legalább vakard meg a füled! (A hős fhallgat.) Semmise történik? Mit jelentsen ez? A HŐS: Hagyjatok békén. A VÉNEK KARA: Hálistennek, legalább nem alszik! A HŐS: Azt mondjátok, hogy tegyek valamit? Nem tudom ... (Ásít.) ... Talán ... A VÉNEK KARA: Őh, megint az álom kerülgeti, egek. Liszt nélkül nem süthetsz semmilyen kenyeret, s a színházban mindegy, hogy milyen darab hogy van-e esése, cselekmény kell s halad. A HŐS: S vajon cselekménynek elég az, ha valaki az üstökét vakarja? A VÉNEK KARA: Az már valami. A HŐS: Nem akaródzik semmit csinálni. A VÉNEK KARA: Hiszen a Beckett-darabokban is beszélnek, várnak, szenvednek, isznak valaki szellent, meghalnak, sírnak. Mozdulj, mert tönkreteszed a játékot! A HŐS: A bolha-cirkuszban ma Hamlettet adják, hagyjatok nekem békét, távozom ... A VÉNEK KARA: Állj! A HŐS: Távozom! A VÉNEK KARA: Hová? A HŐS: Félre. A VÉNEK KARA: Ez részeg! A HŐS: Hülyék, hagyjatok aludni. A VÉNEK KARA: S te megint aludni akarsz! Mit jelentsen ez? A HŐS: Én mindjárt véget vetek az egésznek! (Az asztalról egy éles konyhakést emel fel, odalép a Vénekhez, akik mozdulatlanul ülnek. A hős két vént átszúr, a harmadiknak levágja a fejét. Az egész kart a padlóra fekteti, leül az ágyra s a közönségre nevet.) Mosom a kezemet. (Idegesen járkál a szobában, sőt néha futkároz is. Megáll. Tenyérrel bal, majd jobb képére üt. A falhoz lép s két kézzel megtámaszkodik.) Látod hülye! Na, törd át a fejeddel! Zúzd szét! Hová mégy tulajdonképpen? Hová? Ahhoz a hülye libához?, a kórházba, az emberiséghez a hűtőszekrénybe, a füstölt lazachoz, egy pohár vízhez, a combokhoz, egy húszéves nő lábaihoz, a melléhez. Na látod. Itt van, harapd, harapd a saját ujjaidat. Jó étek. A kezed között, minden meghal, mert nem hiszel. Hová mászol, te szamár? Már harmincnyolc éve mászol. A napba? Az igazsághoz? A falhoz. A falnál állok. Testvéreim, nemzedékem! Hozzátok beszélek! Sem a fiatalok, sem az öregek nem érthetnek meg bennünket. (A nézőtér felé fordul.) Hogy történt ez? Nem tudom megérteni. Hiszen éltem s egész csomó különféle dolgot hordtam magamban, s most nincs bennem semmi, de semmi. Itt vagyok! Itt! Nem kell! Ne kössétek be! Nem kell bekötnötök a szememet! (Csend.) Egészen az utolsó pillanatig látni akarok. (A szobába fiatal csinos lány lép be. Pulóverben és szorosan fe
